Szelestey Lajos külpolitikai összefoglalója. 
Egy ide, egy oda. Azaz Olaszországban befutottak a populisták, Szlovéniában viszont vereséggel felérő győzelmet arattak, pedig nekik a magyar kormányfő nagyon is tevőleges segítséget nyújtott.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor az olasz sikert emlegette Európa számára szánt figyelmeztetésként Kötcsén, amely ezúttal annyira titkos volt, hogy még a Pesti Srácok sem tudósíthatott róla. Az természetesen tény, hogy a teljesen kiszámíthatatlan római koalíció robbanásveszélyes, bár tudjuk, hogy jegenyefák nem nőnek az égig, és Liga is meg fogja fontolni, kockáztassa-e az államcsődöt, amikor az hatalmas magánvagyonokat tehet tönkre a tehetős Északon is. De az is biztos, hogy
a felfordulás még jobban lelassítja az EU reformját.
Nagyot lépett előre a magyar kormány mostanság az amerikai kapcsolatban, csak éppen kérdés, hogy valóban ilyen lovat akart-e? Mert ugyan a State Department új gazdája végre meghallgatta a magyar fél óhaját és évek után hajlandó volt találkozni magyar kollégájával, ám a két oldal beszámolója szerint mintha nem ugyanazon a megbeszélésen vettek volna részt. Szíjjártó nem győzte kékre festeni az eget, Pompeo viszont számon kérte a Moszkvához fűződő, túlzottan is szívélyes viszonyt, miután az orosz politika egyre agresszívabb. Továbbá védelmet sürgetett a civilek számára és szóvá tette, hogy Magyarország gátolja a NATO és Ukrajna közötti kapcsolatok fejlesztését. Az sem kétséges, hogy Washington ragaszkodik a CEU budapesti működéséhez. Orbánnak ezt a békát minden bizonnyal le kell nyelnie, és Kötcsén Palkovics miniszter már tett is rá egy halvány utalást, hogy a kérdést meg lehet oldani. Csak az a kérdés, milyen formába öntik, hogy a hatalom számára ne járjon túlzott arcvesztéssel.
A civilek kapcsán már meghátrált a kabinet, kivették a javaslatból azokat a pontokat, amelyeket a leginkább kifogásoltak a nemzetközi partnerek (belügyi átvilágítás, 25%-os sarc). A retorika ettől persze nem változott, sőt csak erősebb lett, hiszen a kudarcot valahogyan álcázni kell. A metódus kapcsán idevág, amit egy német újságíró mondott, hogy ti. Magyarország és Lengyelország is erősen EU-ellenes, ám mivel a brüsszeli támogatások az életfontosságú köldökzsinórt jelentik számukra, ez agresszivitásra hangolja őket. Apropó, nagy kérdés, mi lesz jövőre, miután az Orbán-kormány addigra lehívja a 2021-ig esedékes szubvenciók jó részét.
Akkor vajon milyen külső erővel fogják indokolni a növekedés erőteljes megtorpanását-visszaesését?
Valószínűleg azt is Sorossal, aki most csak rontott a helyzetén, miután megerősítette, hogy sosem pártolta a menedékkérők kötelező betelepítését. Esetében azonban teljesen mindegy, hogy van-e sapka a fején, vagy nincs.
Persze a kérdés, hogy mi lesz a szűk esztendők indoka, csupán költői, hiszen a miniszterelnök idehaza abszolút kivonta magát minden ellenőrzés alól, kizárólag a külföldi porondon ütközik korlátokba, bár már látnivalóan már úgy tekint magára, mint a britek kilépése után az euroszkeptikus erők vezérére. Az persze még odébb van, mert a vágyak ezúttal is beleütköznek a realitásba, bár a Habony-féle propagandát sosem szokta zavarni, hogy a hivatalos kijelentések nem ritkán teljesen nélkülözik a valóságalapot.
Jelenleg izgulhat Orbán, mert lehet ugyan, hogy még Trump is leereszkedik hozzá, bár politikailag nem jegyzi Magyarországot. Csak éppen nem tudni,
az USA miért nem gratulált még mindig a Fidesz választási győzelméhez,
ami azért a diplomácia nyelvén sokat elárul, a ranglista melyik fertályán foglal helyet az Orbán-kabinet az amerikai elnök szemében. Ráadásul, amiatt is igencsak ideges lehet, mert ahogy egy szakértő elárulta, az amerikai pénzügyi hatóságok pontosan követik a titkosnak szánt magyar-orosz tranzakciókat, azaz ha a politika legfelső szintje megadja a jelzést, bármikor kiteríthetik a lapokat. Nem éppen megnyugtató perspektíva egy olyan rendszer számára, amelyet a világsajtó tömören kleptokráciának minősít, miközben a színfalak mögött a budapesti amerikai nagykövetség sem lankad a demokrácia és az emberi jogok védelmében.
A jelek szerint ugyanakkor az EU megunta, hogy Magyarország továbbra is lacafacázzon vele, és jelezte, hogy komolyan gondolja a pénzek megvonását, ha továbbra is sérül a jogállam. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy már az EP elnöke is erről tárgyalt Budapesten. Tajani ugyan Berlusconi embereként indult, de ismeretes, hogy nem nézi jó szemmel az orbáni vircsaftot. Ugyanakkor hogy az Európai Néppárt most éppen keménykedik, azt inkább vegyük pozícióharcnak, hiszen a konzervatívok már többször bizonyították, hogy egy kis megalkulvásért nem mennek a szomszédba, és bármikor hajlandók feladni az elveiket egy tál … strasbourgi voksért. A Le Monde azt írta a minap, hogy Brüsszel migrációs politikája már orbanizálódott. A névadó pedig azzal kísérletezett, hogy rátukmáljon 25 kilométernyi szögesdrótot Montenegróra, ám hiába a puszipajtási viszony Djukanoviccsal, Pogdorica udvariasan elhárította az ajánlatot, mondván, hogy a kerítés csak az utolsó eszköz lehet, de képes más úton-módon is megakadályozni a felélénkült embercsempészetet. Mindazonáltal a holland kereszténydemokraták nyílt lázadása rávilágít, hogy a tagszervezetek megelégelték az EPP vezetésének lapítását, a brutális magyar válasz pedig azt mutatja, hogy immár előkerültek a kések…
Idehaza 100%, hogy a hatalom tovább nyomatja a migráns veszedelmet.
Ez egyrészt már bevált, másrészt nincs is más, amivel mozgósítani lehetne a lakosság arra kapható részét. A Spiegel szerint Magyarország példája jól mutatja, hogy az emberek képesek a saját érdekeik ellen voksolni. Hiszen már sokadszorra euroszkeptikus kormányt segítettek hatalomra, miközben egy főre vetítve ők kapják a legtöbb pénzt Brüsszeltől. Ehhez az kell, hogy ne érdekelje őket a politika (konkrétan leszoktassák róla őket), illetve a sajtó ugyanazzal a populista blablával etesse őket. Igaz, ez azután veszélyes döntésekhez vezethet…