- Befellegzik az európai tervnek, ha a migránsvita miatt akár már hétfőn felbomlik a német koalíció, a populisták nagy győzelmet aratnának;
- A szélsőséges olasz kabinet nem Budapesten vagy Bécsben, hanem Párizsban és Berlinben próbál kiutat találni a több százezer menedékkérő okozta gondokra. Kurz ugyanakkor kiállt Orbán és Salvini mellett;
- Egyre terjed az Orbán-féle illiberalizmus, pedig a liberális demokráciából hosszú távon sokkal többet profitálnak a polgáremberek.
Migránsügyben Magyarország, Ausztria és Olaszország után Németországot is elérte a populista hullám és azzal fenyeget, hogy akár már a jövő héten belebukik a Merkel-kabinet, illetve hogy tovább gyengül az európai összefogás és stabilitás. A keményvonalasok, a belügyminiszterrel az élen, le akarják zárni a határt és fellázadtak a kancellár ellen. Amit Seehofer mond, az inkább megfelel annak, amit a nacionalista szomszédok hangoztatnak, semmint amit a saját kormányfője akar. A lényeg, hogy a volt bajor miniszterelnök vissza kívánja fordítani a tartomány határáról azokat a menedékkérőket, akiket valamely más uniós államban már regisztráltak, vagy nincs semmilyen papírjuk. Merkelnek ez azért nem tetszik, mert az eljárás sértené a nyitott határok elvét és csak növelné a déli országok terheit. Azon kívül nagyon valószínű, hogy még jobban megosztaná az EU-t.
A német szakértő szerint a bajor konzervatívok jelenleg zárják soraikat az európai populistákkal. A kancellár uniós szinten keresi a megoldást, Seehofer azonban nem enged, miközben Bajorországban októberben választások lesznek és jön fel a szélsőséges AfD. Olyannyira, hogy fél évszázad után a CSU elvesztheti az abszolút többséget. Ennél fogva a belügyi tárca gazdája ultimátumképpen azt közölte, szüksége esetén a kormányfő beleegyezése nélkül is bevezeti az új rendszert. Közben pedig szövetségeseket keres az unióban és azok egyre többen vannak. Ilyen az osztrák kormányfő, az új olasz belügyminiszter és Orbán Viktor. A kereszténydemokratákon belül a nagyágyúk többsége kiállt Merkel mellett. Hétfőn dől el, hogy a keresztényszociálisok tényleg szembefordulnak-e a kormányfővel.
A konzervatív újság úgy látja, hogy igazából nem is menekültkérdés, hanem a követendő európai irányvonal húzódik meg a két uniópárt vitája mögött. Merkel, aki hétfőn az olasz miniszterelnökkel, kedden pedig a francia államfővel találkozik Berlinben, európai megoldást akar a menedékpolitika szabályozására, de a kétoldalú szerződések még mindig többet érnek a szemében, mint a CSU által forszírozott nemzeti külön út. Ám azért már ez is mutatja, milyen messzire került a kancellár saját régi irányvonalától. Közben már azt is elismerte, hogy Magyarország a válság tetőpontján más országok feladatát végezte el, amikor lezárta a szerb határt. Bizalmasai ugyanakkor elmondták, hogy a bajor kormányfő nagy hibát követett el, amikor felmondta a szervezett nemzetközi rendet, mert a CDU számára ez alapkérdés. Emiatt olyan kereszténydemokrata képviselők is beálltak a miniszterelnök asszony mögé, akik nem értenek egyet a menekültpolitikájával. Merkel ki is jelentette, hogy nem lehet egyoldalúan, harmadik államok rovására cselekedni.
Az AfD szorongatja a keresztényszociálisokat, és Söder úgy gondolja, hogy az őszi választásokon a migráció lesz a döntő téma. Továbbá hogy ha nem sikerül közös megoldást találni, akkor más utat kell felkutatni. Ám ezzel igen komoly kockázatot vállalt. A pártja azonban egyelőre mögötte áll. A CSU-ban azonban nem gondolják, hogy igazán súlyosra fordul a dolog, azaz hogy Merkel felmentené tisztségéből Seehofert, ha az elrendelné, hogy küldjék vissza a határról mindazokat a menedékkérőket, akiket valahol másutt már nyilvántartásba vettek. Merthogy a párt szerint a kancellár nagyon is ragaszkodik a székéhez és az igencsak függ a belügyminisztertől.
Brüsszel zavarodottan és idegesen fogadta a német kormányon belüli válságot. Sokakat derült égből villámcsapásként ért a fejlemény, mert az gondolták, hogy Merkel biztosan kézben tartja a gyeplőt. Ám a kérdés most az, mi sül ki az egészből Európa számára? Bizottsági körökben ugyanakkor elismerik: elvileg lehetséges, hogy a bajor határról visszaküldjék a nemkívánatosnak minősített migránsokat, csak ehhez állandóvá kell tenni a három éve, átmenetileg bevezetett ellenőrzést. Azon kívül a gyors vizsgálatot a határon kellene lebonyolítani, úgy, ahogy azt Magyarország csinálja a tranzitövezetekben.
Ám ha a CSU akarata érvényesül, akkor Schengennek gyorsan vége lenne, és az súlyosan hatna az ingázó munkavállalókra, a turistákra, az áruforgalomra. Azon kívül mások bizonyosan gyorsan követnék a példát, azaz mindenki lezárná a határát, az olaszok és a görögök pedig magukra maradnának a menekültekkel. Az EU ezért azon van, hogy megszervezze az elosztást. Ha Merkel megbukik, az illiberálisok végképp győznének az unióban. De még ennél is nagyobb veszély leselkedne az egész európai tervre. Ily módon – ahogy az brüsszeli diplomata mondta – a kontinensnek minden másra inkább szüksége van, mint egy német kormányválságra. Azt egyszerűen nem engedheti meg magának.
Lehet, hogy a végén Orbán Viktor győzött a migrációs vitában. Hiszen ő volt az első, aki kerítést emelt a szír menekültek távoltartására. Ám Európa számára napjainkban már nem az a dilemma, hogy meg kell-e erősíteni a külső határokat, hanem hogy el tudja-e kerülni a belső határellenőrzés visszaállítását. Három éve a magyar módi még kivételnek számított, mára már átterjedt egész Közép-Európára. És a négyes fogathoz csatlakozik az osztrák kancellár, az olasz és a német belügyminiszter, akik politikailag a szélsőjobb, illetve a kemény jobboldal között helyezkednek el. Ők hárman alkotják az új, bevándorlás-ellenes tengelyt. Ám Orbán és a többi V4-ország óvakodik attól, hogy csatlakozzon az osztrák kormányfő által vázolt szövetséghez, de ez fordítva is igaz. Osztrák szemszögből ugyanakkor semmi nem lehet rosszabb annál, mint hogy szétosszák az olasz földön veszteglő félmillió illegális bevándorlót, vagy azok egy részét.
Ugyanakkor ha Seehofernek sikerül elérnie a tervét, hogy már a határról visszafordíthassa a migránsok egy részét, az Ausztriát, majd Olaszországot sújtaná leginkább. Azaz kiderül, hogy a törekvések – a hasonló populista jelszavak ellenére – összeegyeztethetetlenek, arról nem beszélve, hogy csak feldühítik a szomszédokat és a határok visszaállítását eredményezik. A szélsőséges kormány ellenére az olaszok vannak annyira realisták, hogy a megoldást ne Bécsben vagy Budapesten, hanem európai keretekben, Berlinben és Párizsban keressék. De valamit ki kell találni hosszú távra, mert különben az afrikai migránsok újra meg újra kopogtatnak Európa ajtaján.
Az osztrák kancellár kijelentette, hogy aki lenézi Orbán Viktor vagy az olasz belügyminisztert, az szétveri az uniót. A hosszú interjúban Kurz azzal érvelt, nem szabad engedni, hogy fennmaradjon a kelet-nyugati megosztottság, hogy az új tagok másodrendű polgároknak érezzék magukat. Az összefogásra rákényszerít az egyre rosszabb geopolitikai helyzet, ami szükségessé teszi a közös védelmet, a külső határok együttes biztosítását, mert különben a jövőben egyáltalán nem lesz magától értetődő a jólét és a biztonság. Azt ugyanakkor kifejezetten károsnak tartja a politikus, ha bárki semmibe venné a magyar kormányfőt, vagy Salvinit. Azzal érvelt: nem lehet az egyik oldalt jónak, a másikat pedig rossznak lefesteni A szoros védelempolitikai együttműködést pl. a visegrádiak javasolták.
Az osztrák politikus amellett van, hogy szűkíteni kell az uniós hatásköröket, a döntéseket ott kell meghozni a jövőben, ahol azokhoz leginkább adottak a feltételek. Ehhez szerinte jó alkalmat kínál a következő hosszú távú költségvetés vitája, annál is inkább, mondta Kurz egy nettó befizető állam képviselőjeként, mert Európa sorsa a továbbiakban nem a közösségi támogatástól függ, hanem attól, hogy mennyire sikerül meghonosítani a technológiára, a digitalizációra épülő gazdaságot. Azaz korlátozni kell a felzárkóztatási, regionális és agrárfejlesztési alapokat. Kurz megjegyezte, hogy a jogállam, a demokrácia ügyében nincs kompromisszum, de azért engedni kell az eltérő véleményeket is. Vagyis hogy az egység a sokszínűségben alakuljon ki.
A politikus az unión belül a francia elnököt és a holland kormányfőt tartja a jövőt tekintve irányadó személyiségnek. De a siker érdekében az összes tag jóváhagyására szükség van. Egyébiránt Kurz a külső határok védelmének fokozását tekinti az osztrák EU-elnökség egyik legfőbb feladatának. Mivel a rossz történelmi emlék miatt jó páran felszisszentek, amikor a minap az arra kész államok tengelyéről beszélt, leszögezte, hogy teljes mértékben elutasítja az antiszemitizmust vagy a nemzeti szocialista terminológiát.
Orbán Viktor győzelmét jelenti, hogy Sebastian Kurz a jövő csütörtökön jelen lesz a Visegrádi Csoport budapesti csúcstalálkozóján, amelyen a migrációról tárgyalnak. A magyar kormányfő már régen próbálkozik azzal, hogy vendégül lássa osztrák kollégáját. Ilyen magas rangú vendég még sosem vett részt a V4-ek tanácskozásán, arról nem beszélve, hogy Ausztria amely két hét múlva átveszi az EU soros elnökségét, kemény programot ismertetett az illegális bevándorlás megakadályozásra. A négyeknek fontos szerep jut a Kurz által vázolt nemzetközi koalícióban.
A győzedelmes évtizedek után visszaszorulóban van a demokrácia. Törökország rohan a diktatúra felé és a jövő vasárnap esedékes választásokon Erdogan várhatóan még inkább megszilárdítja hatalmát. Az ország jól illusztrálja a szomorú irányzatot, hogy a pénzügyi válság óta hanyatlik a világban a liberális demokrácia. Utóbbi fontos része, hogy élesen elválik a kormánypárt és az állam, ám a rendszer most támadás alatt áll. Egy sor országban jön létre az Orbán Viktor által meghirdetett illiberális demokrácia. Ha a leendő autokraták elég sok féket és ellensúlyt távolítanak el, akkor könnyebb semlegesíteniük magát a jogállamot. Nyugaton az érett demokráciák még nincsenek veszélyben. Az igazi baj azokat az országokat fenyegeti, ahol még nem vertek gyökeret a demokratikus szokások és még erőtlenek az intézmények. Közben Kína alternatív modellt kínál. Egy-két jövőbeli tekintélyelvű Pekingre hivatkozik, hogy lám-lám, az autokrácia elősegíti a gazdasági növekedést.
Magyarországon a pénzügyi válság és a szír menekülthullám ingatta meg a bizalmat a régi rend iránt, noha a migránsok közül alig egy páran maradtak az országban. De az emberek látták őket a tévében és ez két kézenfekvő ellenséget adott Orbán kezébe: a muzulmán hordákat és a liberális elitet, amely be akarja engedni ezeket az embereket. Hiába épült meg a kerítés, a politikus utána is folyamatosan rájátszott a veszélyre. Ehhez kampányt indított Soros ellen. Egy populizmuskutató azt mondja: Magyarország cáfolja a tételt, miszerint 14 ezer dolláros egy főre jutó jövedelem fölött nem kell félteni a demokráciát. Ugyanakkor a tekintélyelvűek szemszögéből az ellenséget jól kell kiválasztani, ez alapvető. Jól jönnek a migránsok, mert ők nem szavaznak. Soros még jobb, mert gazdag, liberális ügyeket támogat és zsidó. Be lehet állítani úgy, hogy hatalma végtelen, ám valójában nem az, mert pl. nem tud ártani az ellene szervezkedő demagógoknak.
Az autokratáknak pozitív programot szintén fel kell mutatniuk. Sokszor úgy tüntetik fel magukat, mint a választók számára fontos nemzeti identitás, kultúra vagy vallás védelmezőit. Ezt a nacionalista jobboldal remekül eltanulta a baloldaltól. Ugyanakkor, hogy hatalmon maradjon, fel kell számolnia a független intézményeket, az önálló bíróságokat, a szabad sajtót, természetesen nem direkt módon. Azon kívül meg kell nyernie az erőszakszervezeteket. Utána már szabad a pálya a demokrácia kikapcsolásához. A margóra lehet szorítani a parlamentet, újra lehet rajzolni a választási térképet, a fontos ellenfeleket el lehet tiltani a politikától. Az örök uralomra törekvő tekintélyelvűeknek át kell mosniuk a gyerekek agyát, amihez főként a történelemoktatást alakítják át.
A legtöbb ilyen rezsim korrupt. Itt általában egy ördögi körről van szó: a kevés hatalmi korlát lehetővé teszi, hogy a közeli barátok meggazdagodjanak. Minél többet lopnak, az annál inkább ösztönzi a hatalom birtokosait, hogy a maguk javára alakítsák át a feltételeket. Ha megbuknak, felelősségre vonás vár rájuk. Orbán ellenfelei szívesen megvitatnák, hogy a politikus cimborái miért tartoznak az ország leggazdagabb emberei közé, illetve hogy miért épült nagy stadion Felcsúton. De a haverok ellenőrzik a médiát és ők inkább a migránsokról beszélnek. De azért a demokraták vissza tudnak vágni, ezt Sri Lanka, Gambia, Dél-Afrika, Örményország és Malajzia példája mutatja. És hosszú távon a liberális demokrácia jobb feltételeket kínál a tömegeknek. Az is biztos, hogy a szabadon választott kormányok sokkal kevésbé tudnak visszaélni a jogaikkal.
Orbán Viktor túlzott hatalmát látja a kommentár amögött, hogy a kormány be akarja záratni a Közép-Európai Egyetemet. A szerző, John Lloyd, aki az Újságírás tanszék egyik alapítója volt az Oxfordi Egyetemen, a rektor idézi, aki szerint már közel járnak ahhoz, hogy befejezzék működésük nagy részét Budapesten, ha a jövő év elejéig nem kapják meg a hatalom beleegyezését a folytatáshoz. A baj az alapítóval, Soros Györggyel van, aki a radikális kozmopolitizmust hirdeti a szélsőséges nacionalizmussal szemben. Ráadásul pártolja a migránsokat és ez kiváltotta a kelet-közép-európai államok vezetésének dühét. Leginkább a saját szülőhazájában.
Ignatieff, a rektor, azt mondja, a kormányban senki sem tudja vagy kívánja megmondani neki, hogy mit is akar Orbán, de szerinte a probléma igazi magva az, hogy merre tartson a jövőben Európa. Úgy fogalmaz, hogy az unión belül jelenleg három kiemelkedően fontos politikus van: Macron, Merkel és a magyar miniszterelnök. Hogy utóbbi – egy 10 milliós ország élén – idáig vitte, az stratégiai állhatatosságát és vízióját igazolja. A német kancellár óvatosan viszonyul az EU elmélyítéséhez, mert nem szeretné, ha még jobban megerősödnek a nacionalista-populista áramlat. Macron viszont az átfogó reformokat szorgalmazza. A magyar vezető – mindettől eltérően – ahogy Ignatieff megfogalmazza, nemzetállamokban gondolkodik, amelyek a kulturális normák alapján tartoznak össze.
Korábban az illiberális demokrácia mellett kardoskodott, de azt most felváltotta a kereszténydemokráciával, csakhogy az messze nem az, amit a nyugati nagy pártok követnek. Azokról egyébként is úgy gondolja Orbán, hogy lejárt az idejük. Olyan kereszténységet képzel el, amelyben az egyház harcos, nem engedi, hogy idegenek felvizezzék a vallási értékeket. Ezzel párhuzamosan a nyílt Európa mind inkább erőddé válik. Nem véletlen, hogy ebben a rendszerben Soros és munkássága ellenségnek számít. Ám közben a magyar politikai rendszer egyre művibb lesz. Ahogy a dolgok állnak, lehet, hogy egy szép nap Orbán maga mögé utasítja Macront és Merkelt.