Toroczkai pártalapításával leszalámizzák a Jobbikot. 

A Jobbik egykor – még ’99-ben – Csurka István köpönyegéből bújt elő. A MIÉP-elnökkel és annak pártigazgató élettársával szembeforduló ifjútörökök előbb a Fideszhez közeledtek – Vona például bent ült Orbán saját polgári körében 2002-ben -, amikor az integrálni akarta a szélsőjobboldalt, de 2003-ban mégis úgy döntöttek, külön párttá szervezik magukat, nem akartak feloldódni a néppárti Fideszben.

Ez kifejezetten veszélyeztette Orbán céljait, hiszen éppen a szélsőjobboldal integrációját tette lehetetlenné, ami a 2000-es évek első felétől kezdve elsőszámú célja. Ezzel Strauss volt bajor kormányfő politikai stratégiáját követte:

nem akarta megengedni, hogy tőle jobbra is legyen valaki.

A Jobbik viszont nem volt hajlandó befeküdni a Fidesznek, aminek 3 dolgot is köszönhetünk:

• egyrészt a Fidesz-KDNP koalíciót: Orbán Semjén Zsoltban remélte megtalálni a radikáljobbos világnézeti pártot, ami védi a hátát jobbról;
• másrészt a méltán hírhedt Lovas István 10 éves brüsszeli száműzetését: a szélsőjobboldal hangadóját el kellett távolítani a konkurencia mellől;
• továbbá Gyurcsány 2006-os választási győzelmét, ami Orbán szerint annak eredménye volt, hogy Vonáék a Fidesz helyett Csurkával fogtak össze, és a szavazók 4 százalékát elvették a Orbántól, ami pont elég volt a vereséghez.

A Jobbik nem került be a Házba, a Fidesz pedig kivásárolta a párt addigi vezetőit és Csurkát, akik többet nem is jelentettek több gondot. A párt maga viszont életben maradt, bár 2006 körül erre nem sok esély volt. A Jobbik ugyanis csak marginális szerepet játszott a szeptember-októberi szélsőjobboldali felfordulásban.

Igazán csak akkor jött újra lendületbe, amikor Vona lenyúlta Toroczkai és Budaházy ötletét egy paramilitáris szervezet felállításáról, ami a 2007 március utáni tervek szerint a hivatalos Magyarország, a magyar állam rendőrségével szemben jelentett volna védelmet a szerveződő szélsőjobboldali ellenhatalomnak.

A Magyar Gárdából azonban egyszerű kampányeszköz lett:

a rendőrséggel megvívott ütközetek helyett a cigánysággal szembeni erődemonstrációra használták, amivel ezzel először tette explicitté és használta ki Magyarországon egy párt a szavazók látens cigányellenességét. Amikor azonban a Gárda betöltötte célját, mert a Jobbik ismertté vált, pozicionálta magát, bejutott az európai, majd a magyar parlamentbe, hagyták lassan elhalni. (De persze úgy tettek, mintha nem is.)

A Jobbik ezután az Országgyűlést használta a szélsőjobber szavazóréteg megszólítására, majd amikor rájött, hogy ezzel nem lehet hatalomra kerülni, mert a radikális kontent több választót riaszt, mint vonz, elkezdett cukisodni és néppártosodni 2013-tól.

Ezzel már valódi veszélyt tudott jelenteni a Fideszre. Amikor a kormánypártok támogatottsága 2014 végén megroppant, a csalódott fideszesek egy része a Jobbikhoz vándorolt, alig pár százalékra, 200-300 emberre szűkült az olló a Fidesz és a Jobbik támogatottsága között. A teljes népességben Vonáéknak mértek 19 százalékot is. Az addig csak Észak-Magyarországon erős párt be tudott törni a Dunántúlra is, amikor 2015 elején Tapolcán időközi választáson elvett egy egyéni mandátumot a Fidesztől.

És akkor következett a menekültkrízis. Először csak a Charlie Hebdo elleni mészárlással, meg a koszovóiak Németországba áramlásával jelent meg az ügy Magyarországon. Orbán attól tarthatott, hogy az erősödő Jobbik a szavazók xenofóbiájára alapozva fogja megelőzni a gyengülő pártját, ezért ő maga állt bele az ügybe, és ezzel lassan helyet cserélt a Fidesz és a Jobbik:

Orbán jobbról előzte meg Vonát.

Ez kockázatos stratégia volt, 19-re húzott lapot, de bejött neki, mert elindultak a szírek Törökországból. Az ügy a magyar kormányt ugyan csak technikai tekintetben érintette, a magyar választókat meg gyakorlatilag sehogyan sem, de arra mindenképpen alkalmas volt, hogy megállítsa a Jobbik erősödését, a Fidesz gyengülését, és 3 éven át napirenden tartva a Magyarországot nem is érintő migrációt, megnyerje Orbánnak a 2018-as választást is.

A Jobbik nagy kudarcként élte meg, hogy nem nyertek, a baloldal megsemmisülésétől remélték, hogy a gazdátlanul maradt szavazók a miniszterelnöki székig repítik Vonát. Ettől tarthatott a Fidesz is, amelyik 2016 végétől ott nyírta a Jobbikot, ahol érte: még a betiltása is felmerült, mert kacsoltaot tartott szélsőjobboldali szervezetekkel, levetették a Simicskától szerzett plakátjait, az Állami Számvevőszék 600 millióra büntette.

A Jobbik nem nyert, maradt ahol volt: egymillió szavazó állt Vona mögött, aki – legalábbis nyilvánosan –

belebukott abba, hogy nem a duplája.

A Fidesz ekkor gondolhatta volna úgy is, hogy a Jobbik nem veszélyes, hiszen megverhető, csak feleannyi szavazója van, mint a Fidesznek, ráadásul már Simicska sem áll mögöttük – nincs itt semmi látnivaló, különösen nem probléma. Azonban Felcsúton az ennél (ennél is) simább győzelmeket szeretik, meg persze gondolnak a jövőre is, ezért nekiálltak a Jobbik leszalámizásának.

Az ásotthalmi polgármestert, akit addig Jobbik szélsőséges voltának bizonyítására használt a kormánypropaganda hirtelen elkezdték szeretni, miután bejelentette, hogy elindul a Vona lemondásával megüresedett elnöki posztért. Toroczkai elnökségével alkalmasint végleg elmúlt volna a Fidesz feje fölül az a veszély, hogy összefog az ellenzék, és közös listán, közös jelöltekkel listán is, meg az egyéni körzetek zömében is legyőzi a Fideszt. Erre eddig is inkább csak elméleti volt az esély, de láttunk már nagyobb csodákat is.

Toroczkai azonban szűken kikapott, ezzel új helyzet állt elő.

• Egyfelől megmaradt az elméleti lehetősége egy technikai koalíciónak a baloldali-liberális-centrista pártokkal.
• Másfelől viszont a Toroczkainak elég támogatója volt, hogy érdemes legyen megkísérelni kettészakítani a Jobbikot.

Két félmilliós párt kevésbé veszélyes, mint egy egymilliós.

Ezért Toroczkai, a mögé álló Novák-Dúró házaspár, valamint jó pár sértődött, a szélsőjobbon is radikálisnak számító vagy megfizetett politikus szombaton kimondja, hogy az elnökválasztás vesztesei új szélsőjobboldali pártot alapítanak A mi hazánk, Mi Hazánk, vagy valami ilyesmi néven.

Történt már erre kísérlet: így indult a Magyar Hajnal és az Identitesz is, de mivel nem sikerült ismert arcokat megnyerni (-vásárolni) az ügynek, a Fidesz megvonta tőlük a támogatást, és eltűntek a megérdemelt jelentéktelenségben.

Toroczkai, Dúró és Novák pártja valószínűleg nem fog így járni, a Fidesz a következő választásig támogatni fogja őket. Majd meglátjuk, hogy egy vadonatúj párt, pénz és infrastruktúra, beágyazottság, (legális) állami támogatás nélkül milyen messzire tud eljutni, és mennyi szavazót tud összeszedni a semmiből. A kormánypropaganda támogatását már most élvezik.

A Fidesz nyilvánvalóan azt tervezi, hogy majd a Jobbik elvhű szélsőjobboldalát gyűjtik be, de megvan annak az esélye is, hogy éppen a Fidesztől veszi el azokat a szavazókat, amelyet az utóbbi 3 évben csakliztak el a Jobbiktól a xenofóbiával és a rasszizmussal. De ezt meg lehet előzni azzal, hogy Orbán tovább menetel a pálya jobb széle felé. Simán elképzelhető egy olyan munkamegosztás, hogy Toroczkaiék követelnek valamit, a kormány megvalósítja, a szélsőjobb szavazók örülnek.

Tulajdonképpen mindenki örülni fog. A Fidesz azért, mert a Jobbik meggyengül. Toroczkaiék azért, mert lesz pénzük és (ideológiai) befolyásuk, a baloldal azért, mert a megszűnik a Jobbik szavazatelszívó hatása. (Sneider-Gyöngyősi-Mirkóczki párt kénytelen lesz bizonyítani a jobboldaliságát, hogy megőrizze szavazóit a konkurenciától. Ezért is szavazták meg plédául a Stop Sorost, meg az alkotmánymódosítást a minap.)

Mindenki örül, mindenki boldog – már persze a Jobbikot kivéve.