- Ha a német kormány megállapodik Ausztriával, az pedig Magyarországgal a nem kívánatos menedékkérők visszatoloncolásáról, akkor a magyar kormány kész tárgyalni Németországgal is a kérdésről.
- Jobboldali fordulat az európai menedékpolitikában, ám az elhozhatja az EU végét, ráadásul kivitelezhetetlen – német lapvélemények az uniós csúcsról, illetve a CSU-CDU-egyezségről.
- Az EU-n belül Magyarországon van leginkább veszélyben a jogállam, mondja az Európai Parlament jelentéstevője.
US News and World Report/Reuters/FAZ
Berlini látogatása előtt egy nappal Orbán Viktor közölte: hajlandó megállapodni Merkellel a német határon elutasított menedékkérők visszafogadásáról, de csak akkor, ha Berlin előbb egyezségre jut a kérdésben Ausztriával. A politikus a Bild c. bulvárlapnak nyilatkozott, és azt mondta, hogy nyitott a párbeszédre, de a sorrendet be kell tartani. Vagyis a magyar fél csak akkor tárgyal Béccsel, ha az már megegyezett a németekkel. Ez esetben lehet azután szó arról, hogy leüljenek a magyar és a német kormány képviselői. Megismételte, hogy meg kell erősíteni a külső határok védelmét, illetve hogy tranzitközpontokat kell létesíteni az EU-n kívül. Továbbá hogy a főként muzulmán migránsok beáramlása fenyegeti az európai keresztény civilizációt.
A miniszterelnök hamarosan találkozik osztrák kollégájával is, mert ahogy mondta, szeretné vele megvitatni a jószomszédi kapcsolatok következő teendőit. A jelentés hozzáteszi, hogy a német vezetésnek a CSU-val kötött szerződés sikere érdekében meg kell szereznie az érintett államok beleegyezését, mármint hogy visszaveszik a menekülteket. Az olaszok azonban továbbra sem hajlandó a kétoldalú toloncegyezményre, azt követelik, hogy a többiek vegyenek át tőlük menedékkérőket.
A luxemburgi külügyminiszter úgy gondolja, nem jó az, hogy Ausztria az EU soros elnökeként ennyire a visegrádi államok oldalára áll a migráció kérdésében. Asselborn szerint ez a megközelítés árt az uniónak, mert a érdemi megoldást csak az hozhatja el, ha kiegyensúlyozottan elosztják a menedékkérőket. Az európai liberálisok strasbourgi vezetője viszont kétli, hogy valóban válságról van, hiszen a számok egyáltalán nem támasztják azokat, akik a félelmet gerjesztik. Az év első négy hónapjában pl. mindössze 45 ezren érkeztek. Verhofstadt úgy látja, hogy a menekülteket ürügyként használják fel, itt valójában az Orbán-, Salvini-, Seehofer- és Kurz-féle populizmus mozgatja a szálakat.
Az újság hozzáteszi, hogy az osztrák kancellár megerősítve látja saját, bezárkózási politikáját. A német uniópártok megállapodása után Ausztria várhatóan szigorúbb ellenőrzést vezet be a Brenner-hágón és megerősíti déli határainak védelmét is, ám ezzel dominóhatást indít be. Kurz azonban hivatkozhat arra, hogy ő maga az európai megoldást szeretné, csak hát a németek külön útja nem hagy más választást számára. Egyben pedig újult erővel követeli a külső határok őrizetét, hogy a migránsok ne juthassanak be Európába.
Az elemzés úgy ítéli meg, hogy a Merkel-Seehofer-egyezség nem érinti a menekültügy mélyebben fekvő okait, így az őszi bajor választások után bármikor ismét beüthet a válság. A mostani vita véget vethetett volna a nagykoalíciónak, sőt mindkettejük politikai pályafutásának is, de ezt most megúszták. Ám megmaradt köztük a bizalmatlanság, arról nem beszélve, hogy igazából nem oldódott meg a fő gond. Mert a CSU megkapta ugyan, amit akart, azaz tranzitközpontokba küldik az osztrák-bajor határon kiszűrt migránsokat, és ha ott kiderül, hogy valamely más EU-tagállamban már adtak be menedékkérelmet, akkor visszatoloncolják őket oda. Már ha van hozzá kétoldalú megállapodás. A nagy többség azonban előreláthatólag marad Németországban.
Az az amatőrség, amit a két politikus tanúsított az ügyben, jóvátehetetlen károkat okoz mindkettejüknek. Ugyanakkor Európa nem jutott előbbre a Dublini rendszer reformja kapcsán. Mint ahogy azt sem látni, miként lehetne megakadályozni, hogy a migránsok Dél felől tovább menjenek Németországba, miközben a kérelmük még folyamatban ott, ahol először léptek az unió területére. Seehofer ugyanakkor megfelelő kampánytémát adott a szélsőséges AfD-nek, a bajor választásokra, és ha a keresztényszociálisok leszerepelnek az erőpróbán, akkor nyakunkon az újabb válság, az pedig visszaüthet – pusztító erővel.
A konzervatív újság szerint a múlt heti brüsszeli EU-csúcs ritka egységet árult el, mármint hogy Európa legyen erőd. A tagállamok megerősítették, hogy drasztikusan csökkenteni kell a bevándorlók számát, vagyis a földrész a CSU útját járja. A záróközleményt mindenki aláírta, vagyis az olasz, a francia, a német és a magyar kormány is. Ám ennek oka kizárólag az, hogy az okmány megerősíti az új keletű konszenzust: le kell engedni a sorompókat. Hogy ez miként történjen, arra nézve azonban nem mentek túl a szándéknyilatkozatokon. Csakhogy a dokumentumban szereplő gyűjtőtáborok felállítására nem tülekednek az Európával határos államok.
Az osztrák kancellár arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen központok mágnesként vonzanák a migránsokat, mert onnan adhatnák be a menekültkérelmet. Ugyanilyen gyerekes ötlet, hogy az unió területén legyenek „ellenőrzött intézmények”, mellesleg azokra sincs jelentkező. Viszont mindenki követeli a külső határok hatékony felügyeletét. A déliek hangosan sürgetik, hogy nem szabad megismétlődnie a három évvel ezelőtti fejetlen beözönlésnek, a németek azonban csupán halkan mondogatják ugyanezt, de a hang egyre erősebbre vált.
A liberális újság arra figyelmeztet, hogy túl nagy ára van az uniópártok megegyezésének, miután Seehofer kizsarolta Merkelből az európai menedékpolitika alapvető fordulatát, így az most az új jobboldal logikájához igazodik. Ezért aki ragaszkodik az emberséghez, annak új szövetségeseket kell keresnie. Az elemzés rámutat, hogy a fejlemény veszélyes választóvonalat jelez a földrész történelmében és azt mutatja, mennyire megerősödött az Orbán vezette jobboldal a földrészen. Ideológiailag a populista osztrák kancellár táplálja, és támogatja a szélsőjobbos olasz kormány. Az EU jobb köreihez pedig Seehofer nyitja ki számukra az ajtót. A belügyminiszter igen módszeresen nyomult az utóbbi két hónapban, az uniós tagállamok ugyanakkor már nemigen voltak partnerek Merkel „Isten hozott”-politikájához. És nem csupán a volt szocialista országok, amelyek tekintélyelvű szerkezetek után bánkódnak és bezárkóznak az idegenekkel szemben.
A menekülttel csak baj van, ezért az a legjobb, ha száműzik őket az afrikai sivatagba, ez Seehofer mesterterve. A maradék piszkos munkát majd elvégzik a líbiai táborparancsnokok. Európa nem kívánja megosztani a biztonságot és a hihetetlen jólétet a földkerekség legszegényebb embereivel. Az EU ott tart értékközösségként, hogy a menekültproblémát olyan rendszerekre lőcsölje rá, amelyeknél nincsen normális jogrendszer, illetve védekezésre képes civil társadalom. Ám az uniót az emberség és felelősség tartja össze. Akinek ez fontos, annak most lépnie kell. Különben az új jobboldal tönkreteszi a kontinenst.
A migránsügy kapcsán nem kevesebb a tét, mint az EU fennmaradása. Ezt hangsúlyozza a kommentár, hozzátéve, hogy az az unió végét jelentené, ha Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan a német kormány is maga dönthetné el, hol kezdődik és hol végződik a szolidaritás. Ráadásul, a Merkel-Seehofer-vita miatt Németország immár kevésbé kiszámítható a földrész számára, még a legnagyobb tagállamot is elkaphatja a hirtelen populista láz. Az utóbbi napokban az ország nemzetközi tekintélye forgott kockán, Brüsszel egyre nagyobb aggodalommal figyelte a berlini cirkuszt. Szinte senki sem érti, milyen szenvedélyek hajtják a CSU-t, miközben a Bizottságnak nagyobb dolgokkal kellene megbirkóznia: a Brexittel, Trumppal, Putyin nyomulásával, Salvini megszelídítésével, a belső megosztottság gyógyításával. Mindehhez már csak a megbízhatatlan Németország hiányozna.
Egy sor állam, így Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Dánia, Svédország, de részben még Franciaország is saját útra törekszik, és most már afelé tartanak a németek is. A gyakorlat hivatalos elnevezése: rugalmas szolidaritás. A visegrádi csoport dobta be jó másfél évvel ezelőtt, mert nem akart menedékkérőket átvenni. Azt természetesen mindig az adott nemzetállam döntené el, hogy mi felel meg a lehetőségeinek, vagyis semmiképpen sem Brüsszel, ez volt a lényeg. Az EU jó három éve ennek az elvnek megfelelően működik, mivel nem tudta kikényszeríteni a szolidaritást. Ám ha a legnagyobb tag, Németország is rátér erre az útra, akkor onnantól kezdve a rendszer nem működik. Mint ahogy valószínűleg az unió sem.
Az Európai Parlament illetékes jelentéstevője úgy gondolja, hogy Magyarországon jelenleg nagyobb veszély fenyegeti a demokráciát, mint Lengyelországban. Legyen szó a tudomány szabadságáról, a sajtó függetlenségéről, vagy az Alkotmánybíróságra gyakorolt politikai befolyásról. Judith Sargentini, akinek jelentését pár napja fogadta el az EP Belügyi, Igazságügyi Bizottsága, javasolva a jogállami eljárás megkezdését az Orbán-kormány ellen, úgy gondolja, hogy az uniós intézmények idáig csak azért nem folyamodtak a 7-es paragrafushoz, mert az Európai Néppárt védelmet nyújt a Fidesznek. A Bizottság alelnöke azonban visszautasítja a vádat. Timmermans szerint Magyarország – a lengyelektől eltérően – mindig reagált a brüsszeli kifogásokra, illetve az Európai Bíróság döntéseire. Azon kívül a két országban eltérő a helyzet. Azt azonban nem zárta ki, hogy a „Stop, Soros” miatt újabb szerződésszegési eljárás kezdődik.
A Jog és Igazságosság alatt Lengyelország mintadiákból fejfájás lett az EU számára, csak éppen kérdéses, mit tehet az unió a jogállam fenntartására. Pedig itt olyan kérdésről van szó, amelyről a német kancellár kijelentette, hogy anélkül nem létezhet a szervezet. A lengyel kormánypárt azonban az eltelt három évben saját embereivel tömte tele a hadsereget, a közigazgatást, az állami cégeket, és most már az igazságszolgáltatás van soron. A hatalom a Legfelsőbb Bíróság bíráinak egyharmadát küldte nyugdíjba. Hogy kik kerüljenek a helyükre, arról egy olyan testület dönt, amelynek tagjait a parlament nevezte ki. Márpedig ez Brüsszel szerint az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti. A kérdés azért fontos, mert ha itt meghátrál a közösség, akkor hiteltelenül hirdetné a demokráciát a világ más részein.
Az illiberalizmus egyre erősödik, a többi közt Magyarországon, ezért az EU bevezette a jogállami eljárást arra az esetre, ha valamely tag megszegi az alapértékeket. És hogy itt egyáltalán nem sablonos kérdésről van szó, az kiderül abból, hogy a lengyel kormány ellen már két és fél éve folyamatban van. A franciák és a németek támogatják, hogy folyamodjanak a 7-es cikkhez, amely a lengyel szavazati jog felfüggesztésével végződhet, más országok azonban nem szeretnék, ha precedens keletkezne. Az unió dilemmája itt az, hogy ha nagyon keményen lép fel, az felszíthatja a szervezetellenes érzelmeket. Ha viszont gyengekezűnek bizonyul, akkor a PiS folytathatja a tisztogatásokat. Ennélfogva marad a nyomásgyakorlás eszközeként a brüsszeli támogatások megrövidítése. Illetve lehet az Európai Bírósághoz is fordulni, de az csak évek múltán zárulna le, közben pedig Kaczynskiék azt csinálnak, amit akarnak.
A jobboldali lap az idegeneknek küldött egyértelmű politikai jelzésnek tartja, hogy az idén a Magyarországról elszármazott Mora Terézia kapta az egyik legrangosabb német irodalmi díjat. Annál is inkább, mert az írónő munkái leginkább az identitással, az idegenséggel foglalkoznak. Főhőse valamilyen keleti háború menekültje, hontalan, mert hazája, amely házakat és embereket jelentett, már nem létezik. Nyelvzseniként mindenütt megérteti magát és sehol sincs otthon. Ő a megtestesült idegen, ami az emberi lét alapvető dimenziója.
A méltatás megállapítja, hogy a Sopronban, német nyelvű családban született Mora Terézia nem az az alkotó, aki az előtérbe nyomja magát, bár nem rejti el a véleményét, pl. az orbáni Magyarországon uralkodó egyre rettenetesebb légkörről. Hogy neki ítélték oda az 50 ezer euróval járó elismerést, az persze nem meglepetés, hiszen már csaknem 20 éve kiérdemelte a Bachmann-díjat, nem beszélve sok más szakmai kitüntetésről. Csak éppen a politika szempontjait tükrözi, hogy a Német Nyelvi és Költészeti Akadémiának rá esett a választása, miután mind keményebb vita zajlik arról, miként kell bánni a menekültekkel, illetve a nemzeti identitást fenyegető veszélyekről.