Harrach Péter: a sorosozás marketingeszköz

Harrach Péter: a sorosozás marketingeszköz

Interjút adott Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Népszavának, amiben olyanokat mondott, hogy a kormánynak igenis bele kell szólnia a tudományos kutatásokba. Öt fontos mondat a politikustól:harrach_peter.jpg

  1. „Amit nagyon hiányolok, az az egészségügyi ellátás kiterjesztése.”

Hajléktalanság kérdésében Harrach Péter a középutat választotta: azt mondta, hogy a hajléktalanoknak is érdeke hogy a helyzetet a kormány rendezze.

„Az az állapot, amiben sokszor vannak, nem felel meg az emberi méltóságnak. Amit nagyon hiányolok, az az egészségügyi ellátás kiterjesztése. Különösen mióta megszűnt az OPNI, nagyon sok olyan ember él az utcán, akinek kezelésre lenne szüksége. Különösen mióta megszűnt az OPNI, nagyon sok olyan ember él az utcán, akinek kezelésre lenne szüksége.”

Harrach felhívta a figyelmet a bérlakás-programra, amit ő szívesen támogatna „nem csupán szociális célra, de családalapító fiatalok átmeneti otthonaként is”.

  1. A sorosozás, mint marketing-eszköz

Az interjú legnagyobb meglepetése, hogy  apolitikus bevallotta: a sorozást a Fidesz marketingeszközként vetette be.

„…különbséget kell tennünk a bevándorlás ügy és a politikai marketing között. Európára a legnagyobb veszélyt az ellenőrizetlen migráció jelenti. Ez részben spontán, részben felkeltett és támogatott folyamat. A támogatásban, éppen az anyagi lehetőségei miatt, komoly eszközök vannak Soros György kezében és ő él is ezekkel. A „sorosozás” tartalmilag ezt jelenti. Az, hogy ez egy folyamatos marketing eszközként jelenik meg, egy szakmai kérdés, én ehhez a szakmához nem értek.”

  1. Semjén és a vadászat: természetes közege a politikusnak

Harrach szerint a vadászat természetes közeg a politikus számára. Bizonyára ismeri azt a graffitit: „A vadászat az a sport, amit a nép a választott képviselők útján gyakorol.” Csak a graffiti gúnyból írta

„A vadászat a magánélet része. Ez érvényes a politikusra is. Közéleti szerepe legfeljebb annyiban van, hogy amióta a világ létezik a vadászat társadalmi találkozásokra is lehetőséget ad. Ez pedig természetes közeg a politikus számára. (…) Ott az a szokás, hogy a terepviszonyok miatt a lelőtt szarvast így szállítják, ez az állatnak már nem okoz szenvedést. A vadászat etikájának alapvető eleme, hogy ne okozzanak szenvedést az állatoknak. Némi ellentmondást érzek sok állatbarát véleményében, akik hevesen védik az áldozatát brutálisan széttépő ragadozót, miközben a vadgazdálkodást végző embert gyűlölködve támadják.” 

  1. A tudomány függetlensége: rendnek kell lennie

Harrach szerint a kormánynak nem a kutatási pénzekre fáj a foga és nem akarja az MTA–t bedarálni; csupán „rendet tesznek”, hogy az autonómia nehogy rombolja a működés hatékonyságát.

„A kutatás folyamatába nem szabad beleszólni, de a témák kiválasztásában a kormánynak igenis van társadalmi felelőssége, mert meg kell, hogy jelölje, mik a gazdaság és társadalom számára fontos területek. Az Orbán-kormány amihez hozzányúl, ott rendezett világot igyekszik teremteni. (…) Legfeljebb azért tűnhet másnak, mert határozott intézkedéssel szüntet meg egy rendezetlenséget. A különböző lobbicsoportoknak az az érdeke, hogy olyan mértékű autonómiát harcoljanak ki maguknak, ami adott esetben a működésük hatékonyságának kárára mehet. A kormány felelőssége, hogy akár népszerűtlen intézkedésekkel is, de rendezze ezeket a területeket.” 

  1. Harrach és a „konzervatív családmodell”

A KDNP-s politikus beszélt az abortuszról és üzent a melegeknek is.

„A gyermek egészséges fejlődését leginkább a család biztosítja. Szüksége van apára, anyára és testvérekre. Lehet, hogy ez konzervatív, de igaz. (…) Aki ismeri a magyar társadalmat és az azt leképező parlamentet, tudja, hogy nincs lehetőség az abortusz törvény szigorítására. (…) Személyes véleményem, hogy az ember élethez való joga- beleértve az ember magzatot is- előbbre való az úgynevezett önrendelkezési jognál.”

Facebook Comments