- Az Európai Bizottság villámgyorsan két jogsértési eljárást is kezd az Orbán-kormány ellen;
- Simili similis gaudet: Orbán Viktor Netanjahunál;
- Az Uniónak és NATO-nak fel kell lépnie Magyarország ellen, meg kell védenie a demokráciát, de nem szabad, hogy ez bármiféle kulturkampf alakját öltse, mert az csak a Fidesznek jó.
A lap megerősíti azt az értesülést, hogy a Bizottság akár már ma kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen a „Stop, Soros” miatt, vagyis újabb front nyílik Brüsszel és az unió alapértékeinek veszélyeztetésével megvádolt Magyarország között. Diplomaták szerint a testület úgy látja, hogy a vitatott bevándorlás-ellenes szabályozás sérti az EU menedékjogát és az alapjogi chartát. A vita az Orbán Viktor által szorgalmazott illiberális demokrácia körül rávilágít a félelmekre, hogy egyes államok a tekintélyelvűség felé csúsznak. Úgy tudni, hogy a Bizottság most ún. panaszlevelet küld, és ha elégedetlen a magyar válasszal, akkor az Európai Bírósághoz fordul. Hírek szerint ugyanezt kívánja tenni azért is, mert úgy látja, hogy a magyar hatóságok túl sokáig tartják a tranzitközpontokban a migránsokat, és nem teszik lehetővé számukra a megfelelő eljárást. Brüsszelben nem kívántak reagálni Szíjjártó Péter nyilatkozatára, miszerint Magyarország felveszi a kesztyűt.
New York Times/Washington Post/AP
Izraelben bírálatok kísérik a keményvonalas, populista, jobboldali Orbán Viktor látogatását. A politikus, aki ma találkozik Netanjahuval, a keresztény Európa bajnokának szerepét osztotta saját magára és szigorúan elutasítja az afrikai és muzulmán migránsok beáramlását. A választási kampányt megingathatatlanul bevándorló-ellenes alapon vívta meg. Sokan nehezményezték, hogy egy évvel ezelőtt dicsérte a náci kollaboráns Horthyt, aki bevezette az antiszemita törvényeket. Yair Lapid ellenzéki vezető, akinek az apja magyar holokauszt túlélő volt, nekiment az izraeli kormányfőnek az út miatt. Twitteren keresztül azt üzente: szégyen a látogatás.
Orbán Viktor napra pontosan egy évvel Netanjanu történelmi és igencsak vitatott budapesti útja után keresi fel Jeruzsálemet. Az izraeli kormányfő tavaly feloldozta magyar kollégáját minden antiszemitizmus vádja alól, miközben az kinyilvánította, hogy csodálja Horthyt, aki félmillió zsidó deportálásához járult hozzá. Arról nem beszélve, hogy a magyar fővárosban tavaly ilyenkor mindenütt az Orbán által igencsak utált Soros György képét lehetett látni az antiszemita utalásokkal teletűzdelt bevándorlás-ellenes hadjárat részeként. Netanjahu azonban szelektív alapon viszonyul a zsidóellenességhez. Fel van háborodva, amikor a palesztinok gyakorolják, Orbán esetében azonban elhanyagolhatónak tekinti. Egyébként pedig ők ketten mindenben egyetértenek. Így elsősorban a migráció elutasításában. Ehhez azonos nyelvezetet használnak, és Soros mindkettőjüknél a „gonosz globalista”, aki mozgatja a civil szervezeteket. Ennek megfelelően mindkettő törvényben korlátozta a civil szervezetek tevékenységét.
Az ellenzéki Yair Lapid hevesen ellenzi, hogy Izraelben vörös szőnyeget terítenek olyas valaki lába elé, aki nagy államférfinak tekinti Horthyt, noha az annak idején megölette az ellenzéki politikus nagyszüleit. A nyilatkozat nyugtalanítónak nevezi, hogy Netanjahu egy ilyen rendszer képviselőjét fogadja az ország legjobb barátai közé. A korábbi amerikai nagykövet pedig úgy fogalmazott: Izraelen lehet látni a kísértést, hogy összeálljon az erősödő populizmus képviselőivel: Orbánnal, Trumppal, Dutertével és Putyinnal.
Magyarország kerítést emelt a déli határon, akár börtönnel bünteti a menedékkérők segítőit, vagyis évek óta bezárkózik, most pedig követi az amerikai példát és az ENSZ migrációs csomagjából is kiválik. Az Orbán-kormány már a tárgyalások eddigi, másfél éve alatt is aggodalmát fejezte ki, hogy a szerződésegyüttes a határok megnyitására kötelezi az államokat a bevándorlás előtt. Az egyezmény a világméretű migráció kezelése érdekében kimondja, hogy a tagországoknak tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat, valamint a nemzetek szuverenitását. A világszervezet illetékes különmegbízottja kiemelte: nem válhat normává, hogy a menekülők kaotikus viszonyok közé kerülnek és gyakran veszélyes módon kizsákmányolják őket. A lap magyarázatként hozzáfűzi, hogy a magyar kormány szigorúan lezárja a kapukat, nem hajlandó a menedékkérők befogadására, sem pedig visszavételére.
A kommentár úgy ítéli meg, hogy Franciaország átveheti Európa vezetését a minden eddiginél megosztottabb németektől. Fiatal és erőteljes elnökük megújítja a nemzet önbizalmát, az ország mindenki másnál többet profitál a Brexitből, miközben Németország Merkel uralkodásának utolsó szakaszába lépett, az EU pedig a jelek szerint sodródik. A szervezet északi tömbje megbénult a készülő berlini hatalomváltás miatt, a déli szárnyat viszont – legalábbis egyelőre – megélénkítette az anarcho-populisták és a szélsőjobb olaszországi sikere. Ebbe a vezetési vákuumba lépett be Macron, aki haladó alternatívát kínál a magyar, illetve orosz tekintélyelvűekkel szemben, egyben pedig intelligens választ jelent a Fehér Ház tudatlan lakójára. Az államfő komoly ember komolytalan időkben.
Az unió egyik legnagyobb tragédiája volt az utóbbi 20 évben, hogy a franciák nem tudtak megbirkózni Németország megerősödésével. Ráadásul az országot példátlan merényletek érték, de javára legyen mondva, hogy nem kezdett képtelen és felesleges háborút a terror ellen. Macron persze kudarcot vallhat, amikor korszerűsíteni igyekszik a francia munkaerőpiacot, az intézményeket és a társadalmat. Merthogy a legtöbb európaihoz hasonlóan az ország addig kész a változásokra, amíg többé-kevésbé minden marad a régiben. De ahogy 3 évtized alatt felhozta a labdarúgását, az igazolja, hogy a dolgok arrafelé irigylésre méltóan alakulnak és érdemes tanulni belőlük.
A nemzeti szuverenitásért zajló polgárháború tönkreteszi Európa lelkét. Az egyik oldalon a liberális rend védelmezői vannak, akik a haladásért, a nyitottságért és az EU által megtestesített értékekért küzdenek. Velük szemben sorakoztak fel az illiberális demokrácia hívei, a mozgalmat a bevándorlás-ellenes Orbán Viktor hívta életre. A frontok földrajzilag összekuszálódtak, hiszen Merkelt támogatja Tusk, a Tanács elnöke, korábbi lengyel kormányfő, Orbánt ugyanakkor az iszlámellenes holland fanatikus Wilders és a nacionalista Le Pen segíti. A magyar és a főleg a lengyel politika erősen megosztott, de a magyar miniszterelnök és Kaczynski pontosan ebből él. Kelet számára az unió arra szolgál, hogy visszanyerje szuverenitását. Viszont az is igaz, hogy liberalizmus ritkán alkot komoly politikai erőt a térségben, mivel az érintett államok csupán pár évtizede tapasztalták meg a szabadságot, nemigen ismerik a történelemből a független bíróságokat és a szabad sajtót.
A demokratikus hagyományok hiánya gyengíti az ellenállást, amikor Orbán és Kaczynski nekilát, hogy lebontsa a fékeket és ellensúlyokat, vagy amikor oligarchák óriási hatalmat és vagyont halmoznak fel. Ritkán találkoztak idáig a bevándorlással is. A Nyugat ugyanakkor gyakran megfeledkezik a Kelet különleges nemzeti karakteréről. Viszont Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem tanára szerint az illiberális demokrácia elnevezés túl hízelgő, mert leplezi a demokráciaellenes irányzatokat, ugyanakkor úgy tünteti fel, mintha itt kulturális harc folyna, amit persze az Orbán-félék boldogan vívnak. A magyar rezsim a demokratikus intézmények felszámolásával párhuzamosan megtömi a cimborák zsebét. A rothadt rendszerre leginkább az autokrata kleptokrácia a megfelelő kifejezés.
Nem kétséges, hogy egy-két keleti kormány cinikusan kiaknázta az emberek félelmét a menekültáradat láttán. Ám a németek és mások téves kvótadöntése elidegenítette Keleten a mérsékelt erőket és megfelelő választási fegyverhez juttatta Orbánt. Ha az illiberalizmus azt jelenti, hogy meg lehet válogatni, ki élhet az országban, akkor a politikus örömmel magára veszi ezt a kabátot, a magyarok nagy többségének helyeslése közepette. Ám a harc megosztó lehet Európa hosszú távú jövője szempontjából. A magyar vezető inkább megalkuvó, semmint stratéga. Viszont ha az unió nem képes fenntartani az egységet a jogállam alapján, akkor az fenyeget, hogy egyes államok mennek előre az integráció útján, mások viszont csupán lazább kereskedelmi kapcsolatokkal kötődnek a klubhoz. Macron ezt el tudja fogadni, Németország nem. Épp ezért fel kell lépni a demokrácia visszaszorulása ellen, itt kell szembeszállni Orbánnal és a hasonszőrűekkel.
Európai körútján Trump a vártnál csak kevesebb kárt okozott, ám az öreg kontinens részéről végre új irányt kell szabni a biztonságpolitikának, hiszen a NATO alapszabálya kimondja, hogy a tagállamok küzdenek a demokráciáért, az emberi szabadságért, a jog uralmáért. Csakhogy – teszi fel a kérdést a vezércikk – mi a helyzet éppen e körül a törököknél, magyaroknál és lengyeleknél, ahol a kormányok nyíltan megvetik a liberális társadalom értékeit? Miért nem vonja őket felelősségre a szövetség? Miért beszél a szervezet főtitkára az amerikai elnök szája íze szerint, amikor az a tagok és a szabad média ellen uszít, ahelyett, hogy ellentmondana neki?
Aki így viszonyul a saját értékeihez, az elveszti minden hitelét és a vonzerejét a liberális demokraták, illetve a nacionalista populisták harcában, amely az emberek fejéért folyik. Ebben az értelemben a Nato valóban elavult. Ám ha a politikusok az érdemi reformok helyett csupán merednek maguk elé, az nem szorítja vissza reakciós jobboldali populizmust. A kesztyűt fel kell venni, európai léptékben kell cselekedni, nehogy a földrész visszaessen a nacionalizmusba és abba, hogy tömbökben gondolkodik. Ebből még kikerekedhet a szabadság, a demokrácia és a jólét győzelme.