Vannak jelek, hogy az alku már meg is kötettett.

Készített egy közepesen érdekes interjút Puch László lapja, a Népszava bizonyos Schöpflin György nevű fideszes európai parlamenti képviselővel bevándorlásról, meg arról, hogy kizárják a Fideszt a Néppártból (Schöpflin határozott álláspontja szerint az is lehet).

Majd az interjú közepén egyszercsak független elemzőként érdeklődnek a véleménye felől, mintha nem volna 15 éve Fidesz-tag, meg 14 éve EP-képviselő, hogy mit tanácsolna a magyar baloldalnak. És Schöpflin akkor meglepőt mond:

Mi lenne a kiút? 

– Az első lépés, hogy a baloldal kérjen bocsánatot 2006. október 23.-ért. A második lépés, hogy az ellenzék magára vonatkozóan döntést hoz: abbahagyjuk a lejáratást, és egy paktumot szeretnénk kötni a kormánnyal. Hollandiában ezt megtették 1917-ben: a különböző politikai közösségek megállapodtak egy ilyenben, és bár azok a társadalmi csoportok, amiket képviseltek, viszonylag elszigeteltek voltak egymástól (ez volt az úgynevezett „oszlopos társadalom”), az elitek egyeztettek, és ezzel egy évtizedekig jól működő, stabil politikai rendszert hoztak létre. Ezt éppen a nagyszabású bevándorlás bolygatta meg. Egy ilyen megállapodást el tudok képzelni Magyarországon is. Ha az ellenzék ilyen ajánlatot tenne, a jobboldalon is elgondolkodnának rajta. A harmadik feltétel pedig, hogy a baloldal fogadja el: a nemzet létező entitás, ennek a fogalomnak van tartalma, az emberek számára ez egy megélhető élmény. A probléma, hogy a baloldal liberális része ezt képtelen elfogadni, mert csak univerzalizmusban tud gondolkodni.

Azaz: az ellenzék kössön paktumot a Fidesszel,

aminek az a feltétele, hogy belássa, a kormány politikája, remek, kiváló, sőt, megalapozott.

• Az első feltétel annak elismerése, hogy teljesen jogos volt az utcáról megpróbálni kormányt buktatni 2006-ben. (Mert ugyan az igaz, hogy a kormány és annak miniszterelnöke hazudott, és hazugsággal nyert választást fél évvel korábban, de akkor teljesen jogos lett volna forradalmat vagy legalább utcai zavargásokat szervezni 2014-ben a rezsicsökkentés, 2018-ban meg a migránsinvázió nevű propagandahazugságok miatt is.)
• A harmadik feltétel a nemzet létének elismerése, miközben arról tudott, hogy csak egy illúzió, és mint ilyen nem létezik, a szavazók megtévesztésére szolgáló humbug.

De a második lépés a legérdekesebb, meg nyilván a legjelentősebb is: egy kiegyezési ajánlat a Fidesztől. Illetve azt nem lehet tudni, hogy a Fidesztől-e, vagy Schöpflin csak a magánvéleményét mondja. De az egész interjú amúgy tök semmilyen, érdektelen és fontatlan beszélgetés, ilyenek vannak benne például, hogy

Az ön felesége észt, így közvetve érintett is: mit szól ahhoz, hogy újranyitja a kormány a 2014-ben, Navracsics Tibor döntése miatt bezárt tallini magyar nagykövetséget?”

A paktumajánlat ellenben annyira elüt az interjú egészétől, hogy egyáltalán nem zárnám ki, hogy ezért készült az egész: Schöpflinnel magasabb kormánykörök üzennek ezzel az ellenzéki pártok derékhadának és holdudvarának. (Mert ha tényleg valódi az ajánlat, akkor a vezetőkkel nyilván személyesen közölték. Vagy fogják közölni a jövő héten Tusnádfürdőn.)

Amit az EP-képviselő ajánl az az ún. pillarizáció. A források részleges megosztása, de a hatalom átengedésének lehetősége nélkül. Hasonló volt már Magyarországon is a II. világháború utáni rövidéletű koalíciós időkben. Hegedűs Gyula irodalomtörténész panaszkodott róla, hogy ha felvett egy kommunista gondnokot a hivatalban, akkor fel kellett vennie egy szocdem fűtőt, meg egy kisgazda takarítót is. Így működött az osztrák nagykoalíciós szisztéma is évtizedeken keresztül.

Schöpflin voltaképpen túlélést kínál, ha

az ellenzék fenntartja a parlamentáris demokrácia látszatát, de a politikai váltógazdaság nélkül.

• Lehet szidni a kormányt mondjuk az otthonápolási díj miatt, de nem lehet diktatúrázni.
• Brüsszelben ki kell állni Orbán mellett. (Mert hát ugye a nemzet mint entitás létének elismerése valójában és gyakorlatilag pont ezt jelenti.)
• Továbbá lehet szidni a kormányt, meg küzdeni ellene, de csak szavakban.
• A választáson – szigorúan a plurális demokrácia nevében – mindenkinek el kell indulni, és keményen kampányolni.
• Az összefogás szigorúan tilos. Vagy ha mégis van, mert a szavazók követelik, akkor viszont kampányolni nem szabad. Sőt,olyan jelöltet kell állítani, aki beleillik a Fidesz aktuális ellenségképébe.

Ezért cserébe habzsi-dőzsi a pártvezetésnek, túlélés, kisebb stallumok és megrendelések a derékhadnak, “a politikai szövetségeseknek” és a holdudvarnak. Ha belemegy az alkuba, a Jobbik is túlélhet, megemelik a pártalapítványok pénzét. Az ellenzék nem kampányol a Józsefvárosban, de lehet, hogy cserébe megtarthatja a XV. kerületi polgármesteri posztot, mert ott majd a Fidesz fogja vissza magát.

Amit itt Schöpflin ajánl, az tulajdonképpen

Orbán hatalmának bebetonozása a következő egy-másfél évtizedre.

Azt maga a képviselő mondja, hogy egy alkura lenne fogadókészség a jobboldalon – azaz Orbán maga nem bánná.

És miért is bánná? Eléggé le lett gyalulva (anyagilag, hozzáértésileg, presztízsileg) az ellenzék, hogy lehessen velük egy ilyen dealt kötni. Voltaképpen megejti a régóta vágyott konszolidációt, de úgy, hogy azért a források és a hatalom túlnyomó része is nála maradjon.

Orbánra kétfelől leselkedik veszély:

• egyfelől ha az ellenzék képes összefogni ellene (mert áprilisban a magyarországi választók többsége ellene szavazott még úgy úgyis, hogy több százezren egzisztenciális félelemből vagy anyagi előnyökért támogatták a Fideszt);
• másfelől ha a nemzetközi érdekérvényesítő képességét veszíti el (például kizárják a Néppártból és életbe léptetik ellene a 7-es cikkelyt).

Egy, a magyarországi ellenzékkel kötött paktummal Orbán mindkét problémáját megoldaná: kizárná az ellenzéki összefogást, illetve demonstrálhatná a mellette (“nemzeti érdekből”, tehát valójában pénzért) felszólaló ellenzéki képviselőkkel, hogy nincs itten semmiféle diktatúra, korrupció, meg jogtiprás. A meggyengült nemzetközi pozícióit jól ellensúlyozná egy belföldi kiegyezés. Persze az ellenzék szavakban ellenzék maradna, mert ugye a szavazókat etetni kell valamivel.

Ha nem is pillarizációra, ami egyenlő felek között kötettett 100 éve Hollandiában, de annak egy egyenlőtlen változatára van magyar példa is. Az 1922-es

Bethlen-Peyer paktum,

ami a szociáldemokratáknak túlélést biztosított azért cserébe, ha nem sztrájkolnak, tüntetnek és szervezkednek a kormány ellen. Itt és most Schöpflin szerint az ún. lejáratást kellene abbahagyni, mert az súlyosan zavarja a kormány köreit (csakúgy, mint Bethlenét a vasutasok szerezése).

Az egyáltalán nem zárnám ki, hogy a paktum nem ajánlat, hanem már meg is kötettett, és ennek a jele volt Simicska levonulása a színről, meg hogy az ellenzék  a részleteket megbeszélni ment el Tusnádra, miután a pénzt már megkapta az alkuért.

Schöpflin esetleg már csak tényt közölte a nyilvánossággal, hogy legyen időn hozzászokni, mi vár ránk a következő 10 évben.