Orbán rendet vág a médiahadseregben – vége a szabad fosztogatásnak

Orbán rendet vág a médiahadseregben – vége a szabad fosztogatásnak

Tízmilliárdokat költöttek 2016-tól arra, hogy létrehozzák a fideszes propagandát a G-nap után. Most nem bírják. De nem csak ez az oka annak, hogy racionalizálni kell.

orban_magyar_zaszlo.jpg

Egyszerűen túl sokat loptok, elég lesz

– ezt üzente meg Orbán Viktor a strómanjainak azzal, hogy megbízta Liszkay Gábort egy egységes médiabirodalom létrehozására. Rogánék persze szívják a fogukat és lobbiznak a központosítás ellen. A 444 cikke szerint szeptembertől racionalizálni fogják a fideszes/állami propagandát, mert iszonyatos pénzbe kerül.

Van azonban két másik oka is a fideszes propaganda központosításának:

  1. Orbánék úgy ítélték meg, hogy az ellenzéki oldalon már nincs ellenfél, nyugodtan hozzá lehet fogni a saját oldal rendbetételének (a harctéren nem tárgyal meg az ember a hadsereg szerkezetével kapcsolatos kérdéseket, csak harcol azzal, amije van);
  2. Mielőtt valamelyik oligarcha túl nagyra nőne, mint Simicska tette, muszáj időről időre átszervezni az egész birodalmat és újraosztani a javakat az alattvalók között – ezzel biztosítva azt, hogy az alattvalók ne nőhessenek a király fejére.

Ennek lesz az eszköze most Liszkay Gábor és az általa gründolt Media Fundamentum Nonprofit Zrt., amely alá szervezik be a fideszes propagandát; megszűnnek a párhuzamosságok, az egyéni rablások és a klikkeskedés. (Mindez persze nem kis érdeksérelemmel jár, ennek a hatásait csak megtippelni lehet.) Vagyis sok stróman, aki az emúltnyolcévben bizonyított és hűséges is volt, mindezek ellenére egyszerűen eltűnik majd a süllyesztőben.

Ez a holding lesz a vezérlőpultja a központosuló fideszmédiának. A 444 szerint Liszkay azért lehet az egész magyar propaganda főnöke, mert a legfontosabb pillanatban, a G-napon Simicska helyett Orbánt választotta és így bizonyította a hűségét.

Liszkay mellett olyanok vesznek részt az akcióban, mint

  • Jászai Gellért, a Mészáros Lőrinc tulajdonához tartozó Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója és az Opus Global Nyrt. igazgatótanácsának tagja, Mészáros Lőrinc embere;
  • Vaszily Miklós médiamenedzser, MTVA-vezérigazgató, akit a holding vezérigazgatói posztjára szánnak.

A G-nap után Orbánék villámgyorsan, közpénzekből építették újjá a saját médiájukat, direkt széttagolt szerkezetűvé, hogy egy-egy vezető személyes konfliktusa a vezérrel ne mérjen ilyen súlyos csapát az állampártra. Így az alábbi csoportok alakultak ki:

  • Matolcsy Ádám – Origo,
  • Andy Vajna – TV2, számos rádióadó, többek között Retró Rádió,
  • Habony Árpád – 888, Ripost,
  • Schmidt Mária – Figyelő
  • Mészáros Lőrinc – vidéki napilapok, Echo TV, Karc FM, stb.
  • (Ne feldkezzünk el Pecináról, aki közben megszűntette a Népszabadságot).

Simicska fegyverletétele után a külső veszély és a versenyhelyzet gyakorlatilag megszűnt. A propagandán kívül létező, közélettel foglalkozó médiát meg lehet hagyni, hogy

néha fel lehessen mutatni a Magyarországi médiahelyzetet kritizálóknak: itt szabadon működhet a média

és bárki azt ír, amit akar. (Természetesen ez nem igaz. Mindaddig, amíg valaki nem nő akkorára, mint a Népszabadság, nem játsszák át csellel, mint az Indexet, vagy nem vásárolják fel egyszerűen, mint a vidéki lapokat, addig nincs veszélyben.)

A propagandamédia működéséről az Index hozott le ma egy hosszabb lélegzetvételű cikket, amiből kiderül: ez a médiastruktúra ugyan első pillantásra széttagoltnak tűnik, de a Fidesz egyértelmű kézivezérlés alatt tartja és a saját politikai üzenetei eljuttatására használja. Gyakorlatilag az egészet úgy alakították ki, mint az a korábbi, fasiszta vagy kommunista diktatúrák alatt a nyilvánosságot: a párt uralja a közbeszédet a központi agy által meghatározott témák mentén, ennek eszköze a párt által felvásárolt, vagy behódolásra kényszerített média. Ugyan az Index a helyreigazításokat tette meg a cikke központi témájának, de az egész rendszer működését remekül mutatja, hogy G. Fodor Gábor, a 888 főszerkesztője igazat mondott egy interjújában: ez egy fegyver, amit Orbán vet be a politikai ellenfelei ellen. A helyreigazítások alapján pedig az látszik, hogy a fegyvert célra tartók egy másodpercig sem hezitálnak azt bárki ellen felhasználni, hiszen következmények nélkül írhatnak, hazudhatnak bármiről.

Szemlátomást azonban a fegyver hiába működik eredményesen (lásd a migráncspánik, vagy a “Soros-párt”, esetleg a magyar civil szervezetk, mint a haza ellenségei), de a fenntartása legalább is rengetegbe kerülhet és a médiabárók is rengeteget lopnak ki belőle. Mindezek miatt a 444 szerint szeptembertől racionalizálás várható. Így a Media Fundamentum alá kerül be

  • a Mediaworks: a jelenlegi legnagyobb fideszes médiavállalat, az összes megyei napilap mellett a Nemzeti Sportot és számos bulvármagazint is kiadja;
  • a frissen megszerzett Simicska-birodalom (a Hír TV, és a hírek szerint hamarosan újjáinduló Magyar Nemzet kiadói joga);
  • az Echo TV és a Karc FM rádió (Mészáros-tulajdon);
  • Retro Rádió, amelyik az egyetlen országos frekvencián sugárzó rádió (Andy Vajna);
  • az Origo.hu (Matolcsy Ádám);

Bizonytalan a sorsa Andy Vajna többi érdekeltségének, mint a TV2, a Bors, illetve a Rádió1. Ugyancsak nem tudni, mit lesz Habony Árpád médiájával (Lokál napilap, a Lokál Extra, és a 888).

A 444 szerint ennek két oka van:

  1. Liszkay elsősorban közéleti médiabirodalomban gondolkodik, a bulvárhajtásokat meghagyná Rogán Antal köreinek;
  2. Rogán és Habony pedig erősen ellenállnak Liszkay nyomulásának és azért lobbiznak Orbánnál, hogy kimaradhassanak a nagy beolvasztásból, ami az egyes médiumok pénzügyi függetlenségének végét is jelenti. vagyis vége lehet a szabadrablás időszakának.

Az is kiderül a 444 cikkéből, a Figyelő a Schmidt Mária-féle átalakítások után teljesen súlytalanná vált, hiába a náci Németországot idéző listázások, a lapot alig veszi valaki: 2000 példány körül fogy és Liszkayiék se tekintik relevánsnak.

Facebook Comments