A miniszterelnök fiának gyülekezete edzett férfiakat keres mennyasszonynak

A miniszterelnök fiának gyülekezete edzett férfiakat keres mennyasszonynak

Női ruhába kell öltözniük, mi lehet ennél genderebb?fh.jpg

Miközben a papa kormánya öldöklő harcot vív a a társadalmi nemek tudományával, amit ideológiának tekint tudomány helyett, továbbá a papa emberei egyre másra adnak hangot a véleményüknek, hogy csak biológiai nem létezik, a kulturálisat nem ismerik el, mert csak, valamint közismert a Fidesz mereven elutasító álláspontja a homoszexualitással szemben (nem ismerik el az egynemű családokat például), legalábbis zavarbaejtő a miniszterelnök fia által alapított vallási gyülekezet felhívása, amelyben

edzett férfiakat keresnek menyasszonynak, mert a lányok már bizonyítottak.

Jézus menyasszonyának, persze, de azért ez egészen úgy hangzik, mint egy homoszexuális pornófilm hirdetése.

 

Az edzett férfiaknak női ruhába öltözötten kell majd parádézniuk a gyülekezet előtt

(Jelenések könyve 19:8), aminek kapcsán érdemes megemlíteni talán, hogy érdekes áthallás kínálkozik a kormánypropaganda vezető írófejedelmével bértollnokával, aki éppen a napokban osztott meg egy beszámolót a blogján a kanadai gender- és gayállapotokról, ahol olyan dolgok fordulhatnak elő, hogy alsóneműket egymást átölelő fiúkkal reklámoznak.

A Bayer által egyetértőleg közölt (így a mások által írt posztokért is felveheti a pénzt) névtelen szerző (mi több: Szent Korona Rádió olvasó) szerint az ilyen hirdetések is bizonyítékok arra, hogy a homoszexualitás tanulható folyamat, és ezért ez nem más, mint burkolt homoszexuális, sőt:

buzipropaganda.

baykep.jpgBayer a lopott poszthoz hozzáfűzi azt a saját véleményét, hogy

Ocsmány, undorító gazemberek!

Elrettentő jövőkép Kanadából, ahol már szinte kötelező…

Most már igazán tűkön ülve várom, mit fog szólni ahhoz, hogy a régi vágású kereszténydemokráciában, ahol szerintük még az ateisták is keresztények, vallási (sőt: keresztény!) gyülekezetnek álcázza magát a gender- és gaypropaganda, hogy edzett fúkat keressen női ruhába öltözésre, és a felhívását egymással ölelkező fiatal férfiakkal hirdeti.

Nem teljesen kizárt, hogy a fideszes homofóbia apostola ugyanazt a címet adja majd az erről beszámoló blogposztjának, mint ami a kanadai helyzetről szól (egyszer kitalálni, kétszer kifizettetni, ez a hájlájf), hogy

Iszonyat!

Facebook Comments