Az Európai Parlament kétharmados többséggel elfogadta a Sargentini-jelentést. Ilyen vereséget 2010 óta nem mért senki Orbánra, és a következő pofon sincs már túl messze.

Orbán Viktor olyan jeles cimborái, mint az osztrák kancellár, Sebastian Kurz, vagy az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője, Manfred Weber – utóbbi épp a jövő évi EP-választás néppárti listavezetésére készül – is benne van abban a 448 igen szavazatban, amelyet az Európai Parlamentben adtak le a Sargentini-jelentés elfogadására. A 197 ellenző között találjuk viszont Matteo Salvinit, aki viszont nem tagja a Néppártnak, sőt, konkurense, és a migránsok tagállamok közötti elosztásának már egyetlen híve az EU-ban.

Az biztosan kijelenthető: Orbán ekkora pofont még nem kapott a fülkeforradalom kirobbanása óta. És nem ez az utolsó. Minden számítás szerint napokon belül megszületik az Európai Néppártban a Fidesz tagságának legalábbis felfüggesztése, ha nem egyenesen a kizárása.

Magyarországon ki-ki pártszimpátiája szerint értékelheti az EP döntését. Az ellenzékiek – kivéve az LMP szimpatizánsait, ha akadnak még ilyenek – triumfálhatnak: az EU egy választott testülete megálljt parancsolt az orbáni illiberalizmusnak. De győzelemként ünnepelhetnek az orbánisták is: lám, vezérük az egyetlen, aki nyíltan szembe száll a sorosista mirgáncssimogatókkal, e büntetés valójában ennek a munkának az elismerése.

Egyedül azok nem repeshetnek az EP szavazás eredményéért, akik abban reménykedtek/reménykednek, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásának bármilyen, kézzel fogható következménye lesz a NER-re, Magyarországra nézve. Az EP döntéséből ugyanis mindössze annyi következik, hogy a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanácsnak kötelessége foglalkozni az üggyel. Ehhez pedig az ET-ben egyhangú szavazásra lesz szükség. Márpedig addig álljanak féllábon a reménykedők, amíg az olasz vagy a lengyel vezetés támogatni fogja a magyar miniszterelnökkel szembeni vizsgálat megindítását.

Vagyis az egész purpárlé szépen elhal, mire a Tanács elé kerül.

Ennek ellenére jelentősége mégis akad, mégpedig nem is kicsi, a jelentés szerdai elfogadásának. És mint minden politikai döntés esetében – az EP-ben választott politikusok ülnek, vagyis esélyük sincs nem politikai döntést hozni –, mindenki a saját szája íze szerint formálhatja, kommunikálhatja azt.

Íme néhány felhasználási módja a Sargentini-jelentés elfogadásának:

– Merkel fegyverként használhatja Orbán összeurópai elítélésének tényét koalíciós partnere és állandó zsarolója, Orbán legnagyobb német szövetségese, a bajor Horst Seehoferrel szemben.

– Miként minden néppárti konzervatív a szavazásra hivatkozva éles határvonalat húzhat saját pártja, és országa nacionalista, szélsőjobboldali erő között.

– Macron, francia elnök is győzelemet ünnepelhet, hisz korábban megmondta: Orbán és Salvini legnagyobb ellenfele ő, aki megtisztítaná a nacionalistáktól a néppártot, létrehozva egy erősebb uniós integrációt támogató politikai centrumot.

– Salvini másra sem vár, mint Orbán kirúgására a néppártból, hogy saját, euroszkeptikus formációjába csábítsa a nagyhangú magyar vezetőt.

– A 2019-es EP választások kampányában a Néppárt minden ellenfele – szocialisták, zöldek, liberálisok, stb… – mindaddig fegyverként használhatják a konzervatívokkal szemben a jelentés elfogadását, amíg azok nem lépnek valamint a Fidesszel szemben. Így moshatják össze a néppártiakat a szélsőséges nacionalistákkal.

Egyszerűbben: az unió politikai családjai között folytatott versengésben sokkal nagyobb jelentősége van a Sargentini-jelentés elfogadásának, mint Magyarországon.