Kásler miniszter koszos körme

Kásler miniszter koszos körme

Mint az közismert, Magyarországon relatíve  magas a kórházi fertőzések aránya. A nemzetközi átlagnál jóval többen halnak bele a kórházi fertőzésekbe. ka_sler_miklo_s_ko_rme.PNG

A kézmosás állítólag csodát tehetne -hogy Semmelweis országában erre miért kell figyelmeztetni a népet és az orvosokat azt eddig nem értettem. Meg azt sem pontosan tudtam, hogy kinek üzen a kormányzat azzal a plakáttal, amely szerint “A megoldás a te kezedben is van …. a kézfertőtlenítés életeket menthet.”

Nos, az egészségügyi ágazatot is felügyelő miniszter, maga is nemrég még gyakorló orvos, ráadásul talán sebész is,  közzétett magáról egy protokoll fotót, ahol komoly főorvosos pillantást vet a világra a kezében tartott szemüveg fölött.

És a keze. Az ujja. A körme.

Szóval a körme, ahogy a tanító nénink mondta: “gyászol”. Szóval, koszos.

Ami egy autószerelőnek valószínűleg a munkájával jár – normális.

De egy orvosnak? Egy miniszternek? Aki a halálos kórházi fertőzések ellen kézmosási kampánnyal harcol?

Most legalább már tudjuk, hogy ez a plakát a miniszternek szól. És talán ki kellene akasztani a miniszteri dolgozószobában is.

elo_zzu_k_meg_plaka_t.PNG

Facebook Comments