Az ötlet nem a mi fejünkből ugrott ki, és bármennyire is abszurdan hangzik: minden jel arra mutat ebben a pillanatban, hogy ez össze is jöhet.

Lássuk mindenek előtt, mi maradt a kormánypártokon kívüli politikai formációkból – ellenzéknek még a (nem létező) legnagyobb jóindulattal sem neveznénk ezeket a pártokat:

– MSZP – létezik még? Nem igen hallunk felőlük, bár azt sem állíthatnánk, hogy az elmúlt két-három évben mutatott formájuk alapján ez akár egy hangyabokányi hiányérzetet is keltene bennünk.

– DK – a párt akkorát koppant abba az üvegplafonba, melynek létezését is tagadták, hogy azóta sem heverték ki. De nem gond, a DK szavazóin kívül senkinek sem hiányzik Gyurcsány – ők meg úgy is megkapják.

– LMP – az önfelszámolás Paganinijei. Ilyen látványosan és szórakoztató módon bedarálni egy pártot – kevesen képesek erre Magyarországon.

– Jobbik – az előbb azt írtuk: kevesen. Vagyis akad kihívója az önmarcangolásban a narancssárga zöldeknek. Mégpedig ezek a barna kék (?), radikális centrumnéppárt? Eddig sem foglalkoztunk különösebben sokat a Jobbikkal, de most már ők is tesznek azért, hogy ne is kelljen.

– Momentum – a fizikából ismerős a fogalom, de hogy a mai pártéletben is lenne ilyen? Kötve hisszük.

– Párbeszéd – vagy mi. A Karácsony Gergely vezette zuglói csapat. Hát persze. Vagy ők az Együtt? Végül is: nem mindegy?

Nem állítjuk, hogy a lista teljes, de ebből is felsejlik az egész kép – pontosabban képtelenség.

 

E fenti gárda lehetőséget kap jövőre – nem is egyet, de kettőt –, hogy revansot vegyen a Fideszen. együtt, külön, részben összefogva, veszekedve – már ahogy eddig láttuk tőlük – futnak majd neki az EP és az önkormányzati választásnak. (Az EP-voksot hagyjuk most, a Fidesz rettegést keltő kommunikációja ellenére természetesen nem Európa sorsa forog kockán, és ha Orbánt mégsem választják meg az EU elnökcsászárkormányfőistenévé, akkor sem rohanják le a magyar szüzeket a janicsárok. Ja, bocs, ha jól értjük, ők akár meg is tehetnék. Welcome.)

Az önkormányzati választásnak azonban van egy országos jelentőségű pontja is: Budapest. Az ország lakosságának 20 százaléka, politikailag, gazdaságilag az egyik legaktívabb régió. Ha ezt az ellenzék megszerezné, az már jelentős ütés lenne a Fidesznek, emellett komoly esély az ellenzék számára a bázisépítésre.

 

És a nem kormánypárti politika Budapesten roppant népszerű: ha az LMP nem áll be a Fidesz-táborba már tavasszal, és legalább a fővárosban együttműködik a többiekkel, akkor egyetlen egy, ismételjük meg: egyetlen egy kormánypárti országgyűlési képviselő sem került volna a parlamentbe a fővárosból.

Hogy mennyire reális az ellenzéki győzelem a Budapest főpolgármesteri posztjáért vívott küzdelemben, mi sem bizonyítja jobban: a Fidesz közel egy éven keresztül gondolkodott azon, hogy egyszerűen megszüntesse a pozíciót, nehogy ellenzéki kézre jusson. Hogy mégsem tették ezt, az nagyban köszönhető a legutóbbi közvélemény-kutatások eredményének:

még a kormánnyal csöppet sem szimpatizáló fővárosiak is könnyű szívvel hajlandóak Tarlós újrázására szavazni.

 

Ez pedig nem Tarlós Istvánt, vagy a rá voksoló, de a kormányt elutasító szavazókat minősíti, hanem a fent már kivesézett ellenzéket. A nagy kérdés ismét az: ki legyen a csúcsjelölt? (Halkan tesszük hozzá: ha egy politikai formáció képtelen saját soraiból felnevelni és befuttatni egy-egy csúcsjelöltet – miniszterelnökségre, főpolgármesterségre –, akkor jobb, ha szájalás helyett mélyen magába, majd pokolra száll.)

Még meg sem száradt az OVB tintája az április választási eredményen, amikor a részellenzéki össze(nem)fogósdi miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely bejelentette: ő a szívesen kikapna ugyan így, mint főpolgármester-jelölt. Mit mondjunk: nem fogadta kitörő taps a bejelentést – legfeljebb egy halk kuncogás a Fidesz felöl.

Mert milyen a jó jelölt, akivel reális esély lehet a győzelemre? Szakértő? Ugyan már! A szakértelem bolsevista trükk. Esetleg kompromisszum-kereső? Más néven: unalmas, döntésképtelen. Demokrácia-imádó? Ha egyáltalán találnánk is ilyet Magyarországon, még a családja sem szavazna rá. Jogvédő? Ja, persze, sorosbérencmigráncsbabusgató.

Hát akkor ki az ideális jelölt?

Donald Trump!

 

Az őrületig és azon is túl magabiztos, hiú, krakéler, nagypofájú, okoskodó, kioktató, és az ehhez hasonló jelzőket napestig folytathatnánk. Azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy egyéniség, jelenség. Talán valami olyan módon, mint mondjuk a sertéspestis.

De bárhogy is fanyalgunk, bár mostanra inkább – az egész világgal együtt – hangosan röhögünk ezen az atomtáskás paprikajancsin, ő az Egyesül Államok elnöke. Mert az emberek megszavazták.

Nem annak ellenére, hogy olyan, amilyen, hanem éppen azért, mert olyan, amilyen.

 

“Ismert. Erővel és közérthetően beszél. … integratív. Meglepő állításnak hangzik egy ilyen hangos és durva figura esetében … Van víziója. Szokatlan módon úgy kritizálja a vezetést, hogy közben röviden, néhány mondatban tudja összefoglalni azt, hogy mit szeretne csinálni helyette. … Akarja. Balfaszkodás nélkül szállt be a ringbe. … messze nem tökéletes. Rengetegen mondják, joggal, hogy megosztó. De az vitathatatlan, hogy olyan színt hoz magával a politikába, amely nélkülözhetetlen. Finnyáskodás helyett inkább tanuljunk tőle.”

Nincs ember, aki ez alapján ne ismerne rá Trump – elnagyolt – politikai portréjára. Pedig a hvg.hu momentumos vendégszerzője nem az amerikai elnökválasztás tanulságait vonta le. Nem, ő a jövőbe tekintett, mégpedig Magyarország: a 2019-es budapesti főpolgármester választásra. A jelölt pedig, akiről ilyen “tumpiánus” jellemzést adott:

Puzsér Róbert.

 

Nem tisztünk érvelni Puzsér önjelöltésge ellen vagy mellett, sem a választókat buzdítani támogatására vagy elutasítására. Mindössze egy nagyon kézenfekvő párhuzamot akartunk felmutatni. Mindebből pedig az következik: ha a magyar baloldalnak végül tényleg arra lesz szüksége jövőre, hogy egy “Donald Trump” legyen a főpolgármester-jelöltje, akkor kin is kellene kínosan, szekunder szégyenben röhögcsélni?