- A francia kormány a Salvini-Orbán-találkozóról készült felvétellel győzködi a franciákat, hogy menjenek el szavazni a jövő májusban, hacsak nem akarják, hogy Európa ismét a múlt felé forduljon.
- Az amerikai energiaügyi miniszter budapesti útja ad nyomatékot annak a washingtoni követelésnek, hogy Magyarország fejezze be a zavaros üzleti ügyeket Oroszországgal, lásd Paksot.
- Orbán Viktor már szinte totális ellenőrzést gyakorol a sajtó fölött és nagy a veszély, hogy a magyar állapotok az európai demokrácia jövőjét jelzik, viszont a kormány valószínűleg értene abból, ha megvonnák az uniós támogatások egy részét.
A francia államfő csak még jobban kiemelte, milyen fontosak a jövő májusi választások, amikor egy lapinterjúban arról beszélt: napjainkban a földrész helyzete igen sokban emlékeztet a két világháború közti időszakra. Mint mondta, Európa megosztott – a félelem, a nacionalizmus visszatérte és a gazdasági válság következményei miatt, így szinte ugyanazt látni, mint az első világháború vége után. Azaz nyakunkon a veszély, hogy a földrészt szétszakítja a nacionalista lepra, valamint a külső hatalmak ármánykodása. Az újság hozzáteszi, hogy a politikus a nyilatkozattal megerősítette: a nacionalista populisták és a haladó erők küzdelmének tekinti az EP-választást. Ezzel egyidőben a francia kormányfői hivatal a közösségi hálón közzétett egy videót, amely mindenkit arra szólít fel, hogy járuljon az urnákhoz következő tavasszal. A felvételen Salvini és Orbán látható és a kísérő szöveg drámai hangon azt kérdezi: „Az egységet vagy a széthúzást akarod-e? Európa 2019 májusában megváltozik, tőled függ, milyen irányban”.
A jövő héten Magyarországra és több más közép-, illetve kelet-európai államba is ellátogat az amerikai energiaügyi miniszter, mert azt szeretné, ha a célországok a jövőben az orosz gáz és szén helyett az Egyesült Államoktól vásárolnának energiahordozókat. Perry Budapesten kívül Varsót, Kijevet és Prágát keresi fel és olyan kérdésekről kíván tárgyalni, mint a nukleáris energia, a digitális biztonság, valamint a szén- és földgázexport. Washington külföldi piacokat keres a szene számára, mert a hazai fogyasztás 1983 óta nem volt ilyen alacsony, miután a hőerőművek egymás után zárnak be az olcsó földgáz miatt. Ukrajna és Lengyelország már belevágott az amerikai üzletbe. A lengyelek cseppfolyósított gáz vesznek, hogy csökkentsék függőségüket az orosz szállításoktól, noha ez esetben az ár magasabb a hosszú szállítás és a lehűtés költségei miatt. (Mint emlékezetes, a minap Washingtonban az illetékes külügyi helyettes államtitkár közvetve azt üzente Magyarországnak, hogy itt az ideje véget vetni a homályos orosz ügyleteknek – a szerk. megj.)
A kommentár úgy látja, hogy Európa vizsgázik: vagy még egyszer összekapja magát, vagy szétesik, Merkelnek pedig Macronnal együtt el kell döntenie, mit is akar, még mielőtt végleg lelép a színről. Éppen most 25 éves a Maastrichti Szerződés, amely az unió alapdokumentuma, ám semmi ok sincsen ünnepelni. A földrész olyan állapotban van, hogy ha valaki a nagy időkre akarna emlékezni, akkor azzal éppen az ellenkező irányba, a több nemzetállam, önzés és szabálynélküliség felé löki a dolgokat. Új jelenség ugyanakkor, hogy a magyar, lengyel, olasz és más EU-ellenes populisták sorsdöntőnek állítják be az EP-választásokat, illetve, hogy egyesek a kancellár távozását a Marconhoz fűzött remények túlhangsúlyozásával egyensúlyozzák. Ám ez így együtt igencsak holtpontot jelenthet. De nem okvetlenül.
Merkel feladhatná eddigi óvatosságát, mert a döntő kérdés az, hogy az EU ellent tud-e állni a széthúzó erőknek, vagy azok netán szétverik. Macron erre úgy válaszolt: a mag-Európa felé kell haladni, ami az unió megosztását jelentené. Berlin szeretné megőrizni az egységes szervezetet, de nincs válasza a magyar, lengyel és olasz provokációkra. A gyámoltalan szerződésszegési eljárások nem fognak elriasztani egy Salvinit. Ily módon meg kell kockáztatni, hogy valóban beszél-e a pénz. A német és a francia kormánynak még a választás előtt össze kell szednie az erejét, hogy a költségvetési kidolgozását egyértelműen összekösse a jogállami normák helyreállításával. A magyarok, lengyelek és olaszok érteni fogják a pénz nyelvét és végső soron csakis a jog tartja össze az uniót.
Orbánnak nem tetszett, amit a sajtó le szokott hozni, ezért átvette az ellenőrzést a tömegtájékoztatásban. Ami Magyarországon történt, az árulkodik arról, milyen lesz a demokrácia jövője. Itt egy olyan országról van szó, amelyben inog a demokrácia, és egyre inkább a tekintélyelvűség kerekedik fölül. A miniszterelnök azzal nyerte meg a választást, hogy úgy állította be: az EU és Soros segítségével muzulmán migránsok törnek a magyar nemzetre. Mostanában azután a média java része csak olyasmit közöl, ami megfelel a miniszterelnök populista programjának. Az Átlátszó úgy becsüli, hogy több mint 500 szerkesztőség van a politikus és barátai kezében, szemben a 2015-ös 23-mal. A legnagyobb sajtómogul az egykori felcsúti gázszerelő. De a Népszabadságot egyszerűen becsukták.
Más esetekben felvásárolták és belülről alakították át a megszerzett orgánumokat. Az Origo pl. napjainkban szinte kizárólag a felfordulást okozó bevándorlókkal és a Soroshoz kapcsolt összeesküvésekkel foglalkozik a szalagcímekben. Ugyanez a helyzet a Lokállal. Az állami hirdetések alapvetőek a szerkesztőségek számára, és ez megkönnyítette a hatalom számára a terjeszkedést. De szakmabeliek szerint a gyors átalakulásban a pénz mellett a félelem is szerepet játszott. Hogy ti. az újságírók féltek a munkájuk elvesztésétől. A Magyar Hang pedig azért tudja nehezen fenntartani magát, mert az emberek nem szeretnék, ha kitudódna, hogy előfizetnek a lapra. De azért a munkatársaknak így is összegyűlik a minimálbérre való. A kormányzati intézmények sajtótájékoztatóira azonban nem engedik be őket, legyen szó akár egy kórházról. A kérdéseikre sem kapnak választ.
Magyarország azt bizonyítja, hogy bizonyos feltételek megléte esetén csak rosszabbodhatnak a sajtó elleni támadások, a következmény pedig az, hogy az emberek kikapcsolnak. A Pew felmérése szerint a magyar lakosság igencsak hajlik arra, hogy egyáltalán ne figyeljen oda a hazai hírekre.
Közép-Európában veszélyben van a sajtószabadság. Erre hívja fel a figyelmet Marius Dragomir, a CEU média tanszékének vezetője, aki szerint a szlovák újságíró meggyilkolása tanúsítja: nem csupán tekintélyelvű rendszerekben fenyegeti veszély a korrupció feltárásán dolgozó oknyomozó riportereket. A szabadság riasztó módon visszaszorul a térségben és erre ékes példa Magyarország. A hatalom 2010 óta átvette a média hatósági irányítását, vazallusokon keresztül uralja a köztévét és –rádiót. Már csak egy pár független szerkesztőség tartja magát, a többség a Fidesz érdekeit szolgálja. A régióról általában véve elmondható, hogy egyre gyakoribb a megfélemlítés, ami drámai módon beszűkítette a teret a szabad sajtó számára. Az itteni vezetőket felbátorítja Trump és Putyin, megvetéssel viszonyulnak a médiához. Korábban az állami felügyeletet a bíráló hangok elfojtására használták. Ám amint azt a magyar példa mutatja, itt olyan tisztogatás megy végbe, ami jó ideje nem fordult elő Európában.
Egyelőre nincs nyilvánvaló összefüggés az új brazil elnök, illetve a nyugati populisták felemelkedése között, de aki kíváncsi a demokrácia jövőjére, annak meglehetősen rejtélyes, ami Németországban, illetve Brazíliában történik. Európában az olyanok, mint Orbán Viktor, vagy az AfD azzal jöttek fel, hogy nekimentek az EU-nak, valamint a bevándorlásnak, ám Bolsonaro egyik témát sem kapta fel. Ő keménykezű kormányzást ígér és a korrupció, továbbá a bűnözés elleni harcot hirdette meg. Ám a világban tapasztalható populista irányzat a liberális demokráciával együtt járó gyengeségeket és feszültségeket hozza felszínre, sőt, be is döntheti a rendszert. Ilyenkor az emberek visszatérnek a többségi vezetéshez, amelyben ők szemben állnak a többiekkel. Latin-Amerikában ezt már ismerős.
Nagy különbség van aközött, ahogyan a liberális demokráciát tálalják, és ahogyan az működik. Ha ugyanis az intézmények nem tudják betölteni rendeltetésüket, akkor a tömegek elfordulhatnak a bürokratáktól és az elittől. Olyanokat választanak meg, akik azt ígérik, hogy leváltják az addig hatalmon lévő pártokat és személyes tekintélyükkel irányítanak. De sokszor igazából csak az érdekli őket, hogy megszerezzék az uralmat, ahogyan Berlusconi is tette. Természetesen olyankor is előfordulhat ugyanez, amikor a kormányok valami roppant népszerűtlent csinálnak. Pontosan leginkább ez váltotta ki Európában a mostani instabilitást, az eurozóna, illetve a migráció kapcsán. A nép úgy érzi, hogy nem veszik figyelembe az akaratát. Ez pedig megnyitja az utat a ravasz kívülállók számára, akik külföldi érdekeket tesznek felelőssé az előállt helyzetét – ilyenkor Soros sokszor népszerű célpont. Ugyanők nem győzik hajtogatni, hogy a népakaratot hajtják végre. Az unióra különben szintén könnyű rásütni az ellenség bélyegét.
Ha politikusként szavazatokra van szükséged, mondd azt, hogy küszöbön áll a migránsinvázió, Európában ez már bevált. Egy héttel az időközi választások előtt Trump éppen azzal próbálkozik, hogy hatalmas hordának állítsa be azt a pár ezer embert, aki úton van az Egyesült Államok felé, állítólagos ismeretlen közép-keleti figurákkal a soraikban. Emiatt már több mint ötezer katonát vezényeltek ki a mexikói határra, miközben semmi sem bizonyítja, hogy bárki le akarná rohanni az országot, vagy terrorakció készülne. De az elnök módszere jól ismert Európából. A populisták számára ez a legjobb eszköz, hogy nyerjenek az urnáknál. Elég csak azt hirdetni, hogy veszély van, rá kell játszani a félelmekre.
Tessék csak megnézni, mit csinált Orbán Viktor! 2015-ben az országon több százezer menekült haladt, azonban maradni szinte senki sem akart, tekintetbe véve a szociális juttatások színvonalát és az ellenséges közhangulatot. A kormányfő azonban határkerítést emeltetett és a nyugati világban szinte páratlanul kemény migránsellenes jogszabályokat hozott, noha nem létezik az általa emlegetett veszély. És a stratégia bevált, a tömeg bevette, amit a politikus szajkózott. Ugyanakkor a dolog némiképp mókás, mert Magyarországnak külföldi munkáskézre van szüksége és jelenleg nem muzulmánokat igyekszik toborozni a határon túlról. A gazdasági helyzet miatt ugyanis sok magyar emigrált Nyugatra. Ami pedig Trumpot illeti, sokan már jó ideje gyanítják, hogy az európai forgatókönyvet dobta be.
A lap azt állapítja meg a Pew közvélemény kutató intézet legutóbbi adatai alapján, hogy Európai változatlanul keleti, illetve nyugati értékközösségre tagolódik, de érdekes módon napjainkban az olaszok, mintha a Kelethez tartoznának a vallás, a kisebbségek és a melegházasság megítélése alapján. Hiába telt el 30 éve a Vasfüggöny leomlása, illetve 14 év az EU bővítése óta, a két mentalitás továbbra is élesen különbözik. A felmérés során 34 európai államban 56 ezer embert kerestek meg. Keleten a megkérdezettek több mint fele nem volna hajlandó sem muszlimot, sem zsidót befogadni a családjába. A magyarok esetében az elutasítás aránya 21, illetve 57 %, míg a Nyugaton a többség kedvezően fogadná a lehetőséget. Az olaszoknál csupán 43 % válaszolt pozitívan a muzulmán rokonság eshetőségére, így nem véletlen, hogy a populista római kormány álláspontja a migráció ügyében ennyire közel áll a magyar és lengyel elutasítási fronthoz.
A vallási kisebbségek kapcsán nagyjából az a meghatározó, miként határozza meg egy ország a saját nemzeti identitását. Itt is látnivaló az éles kelet-nyugati választó vonal: minél fontosabb a vallás a nemzeti önértelmezésben, annál nagyobb a távolság a másként gondolkodókhoz képest. Nagy az elutasítás Keleten az egyneműek házasságkötésével szemben is, és ez vonatkozik a fiatalabb nemzedékekre is.
Ausztria az unió érdekeivel megy szembe, amikor felmondja az ENSZ migrációs csomagját, hiszen Orbán pozícióit erősíti ily módon. Vagyis hogy nemzeti döntéssel a lehető legnagyobb nemzetköz hatást éri el. Az, hogy Strache és Kurz követi a magyar példát, csupán arra jó, hogy kicsiny, és általában jelentéktelen államok a földrész kellős közepén a nemzeteken túllépő józan ész elutasításának előőrsei lesznek. Az osztrák kormány elhatározása mögött az húzódik meg, hogy ily módon kívánta értésre adni: részben megtagadja azt az Európát, amely a szabadság, a biztonság és a jog térségeként köti össze a tagállamokat. A migráció ügyében persze 3 éve látni, hogy az EU képtelen közös megoldásra, ami azonban az egyes államok érdekeinek hangsúlyozásából következik.
Orbán Viktor azok közé tartozik, aki elutasítja az emberközpontú együttműködést ezen a területen. Hogy az osztrák csatlakozás után most létrejön-e szakadár mozgalom az unión belül az európai választások előtt, azt hamarosan meglátjuk. Vannak rá jelek. Az FPÖ által hirdetett tétel, hogy ti. Ausztria nem bevándorló ország, ily módon immár a nagypolitika része lett. Ha ezt törvényekben is kifejezésre juttatják, azzal nagyot lépne hátrafelé az osztrák társadalom.
Ausztria kilép az ENSZ készülő migrációs egyezményéből, ám a kommentár szerint a lépés árt az ország hírnevének. Egy kis állam ugyanis rá van szorulva a nemzetközi diplomáciára, arról nem is beszélve a konkrét esetben, hogy külpolitikai szempontokat mérlegelve nem tesz jót az ország érdekeinek, ha Kurz kancellár enged az FPÖ nyomásának, és Orbán, illetve Trump oldalára áll. Vagyis kockáztatja, hogy a jövőben mennyire tekintik megbízható partnernek, hiszen az osztrák diplomaták igen nagyo mértékben járultak hozzá a csomag kidolgozásához. Ráadásul itt egy olyan megállapodásról van szó, amely egyáltalán nem kötelező, hiába hivatkozik Bécs arra, hogy könnyen szokásjoggá válhat mindaz, amit a dokumentum tartalmaz. Szokásjog csak abból lesz, amit az államok tesznek, miközben a szöveg kifejezetten hangsúlyozza, hogy továbbra is az egyes kormányok határozzák meg saját migrációs politikájukat.
És cseppet sem igaz, amit Strache alkancellár lépten-nyomon hangoztat, hogy ti. az okmány emberi jognak nyilvánítaná a migrációt. Hallatlan, hogy a legfelső szinten terjesztenek egy ekkora propaganda hazugságot. A megállapodás egyébként is csupán jelképes értékű, de láthatólag a belpolitikában pontokat hoz, ha szembeszállnak vele, hiszen az osztrák koalíció migránsellenes programmal nyert a választáson. Mégis teljesen értelmetlen otthagyni egy ilyen egyezséget, mivel az egy jottányit sem változtat a világon.
Magyarországon még mindig téma a Trianoni szerződés: március 15-i beszédében maga Orbán Viktor mutatott ki összefüggést Nagy-Magyarország felbomlása és a migrációs válság között. A miniszterelnök persze gyakran szóba hozza az ország szétszakítását. Egy francia történésznő szerint más közép-európai államok is félnek a nemzethaláltól, illetve a nagyhatalmak áldozatainak tekintik magukat, de csakis a magyar közbeszédben szerepel a békeszerződés egyfolytában. Ugyanez a szakértő mutatta ki, hogy a Trianon valós sérülést okozott a magyarok történelmi tudatában. Ennek megfelelően Clemenceau-t az ország esküdt ellenségének tekintik. A szocializmus elfojtotta ezt az elégedetlenségét, de az a rendszerváltás után bumerángként tért vissza. Kormánybarát történészek és újságírók ráerősítnek a misztifikációra. Nincs megengedve semmilyen tudományos távolságtartás. A nyilvánvaló cél az, hogy nyitva maradjon a seb.
A kritikusnak az jutott eszébe a Bánk bán, a Magyar Állami Operaház egyhetes new yorki vendégjátékának nyitódarabja kapcsán, hogy a mű nacionalista mondandója egybevág a turnét finanszírozó jobboldali kormány narratívájával. Ha a propaganda üzenni akart az előadással, akkor valószínűleg azt, hogy érthető, ha a nép vágyik a nacionalizmusra, legalábbis abban a formában, ahogyan azt az osztrák uralom alatt született darab bemutatja. Amúgy a produkció igencsak tetszett a szakembernek, aki azt írja, hogy ha a többi is ilyen lesz, akkor az nagyot lendít a társulat nemzetközi hírnevén, miközben felújítják a budapesti Operaházat, hála Orbánnak.