Van még az országban valaki, aki meglepődött Orbán legújabb húzásán?
Valószínűleg senki.
Minden sztori megtörtént már az Orbán-érában, nehéz meglepetést okoznia az öregecskedő diktátorunknak. Kiismerhetővé vált. Pontosan tudjuk, hogy mi mozgatja és hogyan működik. Éppen ezért minden húzása végtelenül kiszámítható. Lesznek persze újabb és újabb ügyei, meg ötletei a jövőben, még kiléptetheti az országot az Unióból, bevezetheti kínai mintára a „jó állampolgár”-pontrendszert, felavathat még pár stadiont, hogy aztán a következő gazdasági válság, az Unió, vagy egy hirtelen ellenzéki feltámadás elsöpörje.
A Gruevszki-ügy – amiben mostanra az is kiderült, hogy a magyar diplomácia menekítette ki a körözött macedón miniszterelnököt a saját hazáából – tökéletesen illeszkedik Orbán pályájába. Tehát végtelenül unalmas. Miért is?
-
Láttuk ugyanezt az ügyet Pharaon esetében, vagy az azeri baltás gyilkos esetében.
Semmi újdonság nincs ebben: Orbán pragmatikus politikusként bármikor felrúgja a saját elveit, törvényeit. Most is felrúgta. Gruevszki ugyanúgy Putyin pincsije, mint a mi miniszterelnökünk, ugyanúgy sorosozik, elnyomja a civileket, visszaél a hatalmával – vagyis a mi kutyánk kölyke. Még egyelőre azt nem tudni, hogy Orbánnak mi célja van egy bukott macedón miniszterelnök kimenekítésével, vagy, hogy mi haszna származik belőle. Érzelmi alapon döntött volna így?
-
Ugyanúgy megy a sorosozás tovább
Bűnözőt rejtegetünk? Soros üldözi! Mi hoztuk át a határon, ahol a mi törvényeink alapján egy menekülttáborban kellene rostokolnia, mint a többinek? Soros miatt van! Ellentétes mindez a nemzetközi joggal? Azt is Soros írta! Szembemegy az EU és úgy általában Európa értékrendjével? Igen, de az lipsi soros-értékrend! (Ja, igen, és 9 éve megbukott Gyurcsány a hibás ezért is – hozta ki a miniszterelnököt naponta fényesre nyaló Origo.)
Ebben sincs semmi meglepő. A Soros-kártya mindenre jó. A bűnbakkeresés folytatódik. És ezek szerint ez rezonál a magyarok lelkében, hisz a kormány a helyén van, a Fidesz vezeti a népszerűségi versenyt.
-
Orbán megint felmutathatja a középső ujját mindenkinek
Nem tetszik valami? Csakazértis meghosszabbítjuk a kisvasutat! Csakazértis több stadion épül! Csakazértis tönkre tesszük az egészségügyet és az oktatást! Csakazértis lopunk tovább, még többet! Csakazértis befogadunk egy körözött bűnözőt (megint). Orbánnak alaptermészete, hogy konfliktust generál, magát a jók oldalára teszi és mindenkire rámutogat, akinek nem tetszik. Pont, mint egy házsártos feleség, aki folyamatosan összeveszik az urával; ha kis béke lenne otthon, talál valamit, amibe beleköthet. A Gruevszki-ügy is ezek közé illeszkedik: pontosan arra jó, hogy provokálja a hazai és a nemzetközi közvéleményt. Más hasznát nemigen látja senki, csak, hogy provokálhat. Megteheti – ez az üzenet. A háború a fontos. Hogy éppen miért van háború, az senkit sem érdekel.
-
Uralni a pillanatot: megint ugyanaz a trükk
Rég politológusi mantra, hogy Orbánnak elemi érdeke a pillanat uralása. Azaz, hogy ő határozza meg, miről és hogyan beszélnek az országban. Többek között ezért van szükség az állandó ostoba nemzeti konzultációkra, a plakátkampányokra, az újabb célpontokra. A konstans háborúban ugyanis az egyszeri Fidesz-szavazónak nincs igazán lehetősége szemügyre venni, hogy mekkora a pusztítás körülötte. Egyszerűbb mindig felmutatni neki valami céltáblát, amin a frusztrációját és gyűlöletét kiélheti. Ezt jelenti a pillanat uralása. A Gruevszki-ügy tulajdonképpen ugyanúgy kapóra jön Orbánnak, mint a menekültek, a CEU, vagy a civilek: felhasználhatja arra, hogy balhé legyen belőle. Aki pedig balhézik miatta, ki lehet nevezni újabb közellenségnek és lehet ellene hergelni. Az Orbán-rendszer halála, ha nincs ellenség, mert akkor kiderülne, hogy az ország vezetése nem csinált semmit az elmúltnyolcévben, csak hergelte a népet az újabb ellenség ellen.
Ezt a trükköt újra meg újra elsütni – olyan, mintha a bűvész minden száma ugyanaz lenne az esti előadáson. Mindig a fehér nyulat húzza elő és a közönség mindig tapsol. Pedig az előadás rém unalmas és ami rosszabb, kártékony is az egész országnak. Az egyetlen izgalmas – igazából költői – kérdés az, vajon akkor miért tapsol még mindig a fél ország?