- Európa egyik vezető lapja a Fidesz kizárását követeli a Néppárttól, Manfred Weber azonban változatlanul kesztyűs kézzel bánik Orbán Viktorral;
- Az ellenállás biztató jeleit tapasztalja Kelet-Európában a populizmussal szemben a Guardian kommentárja, amely hozzáteszi, hogy az európai konzervatívok kongresszusán földbe döngölték a magyar miniszterelnököt. Egy osztrák elemző korántsem ennyire optimista;
- A rémségek kicsiny boltja: szörnyűséges Orbán-idézetek sokkolnak az egyik vezető bécsi színházban.
A konzervatív lap sürgeti, hogy cselekedjen az EU, mivel a magyar kormányfő a köztörvényes okok miatt jogerősen elítélt korábbi macedón vezető befogadásával túl messzire ment. Olyan, mintha bemutatta volna Brüsszelnek a középső ujját, miközben normális körülmények közepette szinte lehetetlen menedéket kapni Magyarországon. Ez mindössze a jelentkezők 3 %-nak sikerül, ám ehhez is éveket kell várniuk a tranzitövezetben. Ha viszont van támogatód és azt Orbán Viktornak hívják, akkor 100 %-ak az esélyeid és az egész eljárást lezavarják egy hét alatt. Gruevszki tisztában volt ezzel. Magyar diplomaták három országon és négy határon át hozták Budapestre. Többről van itt szó, mint egy bűnös szellemi társnak tett baráti szívességről: ami történt, az arcátlan provokáció az EU és mindazon államok ellen, amelyek jó ideje támogatják Macedóniában a jogállamot.
Macedóniában nyugati diplomaták segítségével, az unió és az USA jelentős nyomására jött létre az a különleges ügyészség, amely sikeresen deríti fel a bukott politikus törvénytelen hálózatát. A meneküléssel, valamint a menedékjog botrányos megadásával nagy pofont kap most ez a munka. Orbán hallgat az okokról, a Magyar Idők Sorosra mutogat, de a cél világos: Gruevszki bűnös tevékenységét kulturkampfnak kell álcázni. Ám itt egyáltalán nem a keresztény Nyugat értékeiről vagy jövőjéről van szó. A magyar miniszterelnök a saját korrupt rendszerét védelmezi, amikor azt hangoztatja, hogy az a nemzeti érdeket szolgálja. A menedékjog megadása azonban már túl sok a jóból. Ezt a Bizottságnak és a tagállamoknak egyértelműen Orbán tudomására kell hozniuk. A Néppártnak pedig azonnal lépnie kell, mert a Fidesznek immár végképp semmi keresnivalója a soraiban.
Az európai konzervatívok bizottsági elnökjelöltje megerősítette, hogy fölöttébb konstruktív pártnak tartja a Fideszt. Azzal érvelt az osztrák köztévé híradójában, hogy a magyar párt a javaslatok 95 %-át megszavazza Strasbourgban. Arra kérdésre, hogy az Orbán-kormány nem kér a menekültekből, Weber úgy válaszolt, hogy a kötelező kvótákat Franciaország is elutasítja. Majd úgy folytatta, hogy a Néppárt a jövő évi választás után bizonyosan nem fog együttműködni az EU-t elutasító szervezetekkel. Idesorolta a Le Pen-féle francia jobboldali-populistákat, ám arra már nem volt kapható, hogy ebbe a kategóriába tegye bele a Szabadságpártot, az osztrák koalíció kisebbik erejét is. Mindössze annyit mondott, hogy meglátjuk, mi lesz.
Senki ne intézze el azzal Magyarországot és Lengyelországot, hogy az a tekintélyelvűség melegágya, mert mindkét államban létezik ellenállás, ami feltartóztathatja a populista hullámot. Erre figyelmeztet az elemzés. hozzátéve, hogy Keleten erődödnek az alulról jövő demokratikus mozgalmak és ez jó hír, mert újjáalakíthatják az egész EU-t. Különösen vonatkozik ez a fiatalokra, mert náluk még eleven az autoriter rendszer emléke a családban. Pozsonyban minden pénteken tüntetések vannak a korrupció és a hatalom cinizmusa ellen, de az újabb generációk másutt is mozgósítanak a régión belül, mert veszélyben érzik a demokratikus értékeket. A szlovák fővárosban a múlt hét végén a V4-államokból érkezett aktivisták, illetve értelmiségiek a küzdelem fő céljait vitatták meg. Prágában tömegtiltakozások vannak a miniszterelnök ellen. A lengyeleknél az ellenzék elvitte szinte az összes nagyvárost a helyhatósági választásokon. Vagyis nem lesz könnyű a PiS helyzete jövőre. A román civil társadalom szintén duzzad az erőtől.
Még a magyar erős ember, Orbán Viktor sem érezheti magát teljes biztonságban, legalábbis ami az unió törekvéseit illeti. Az igaz, hogy áprilisban kényelmesen győzött, csak éppen az illiberális demokrácia ideológusaként és a keresztény, bevándorlás-ellenes érzések bajnokaként erős bírálatok érik az Európai Néppárt oldaláról. Beavatott források szerint a Fideszt eltávolítják a pártcsaládból a jövő évi EP-választás után. Hát, ez majd kiderül, de az biztos, hogy alaposan ledorongolták a minap Helsinkiben, az EPP kongresszusán. A róla alkotott képen csak tovább rontott a Gruevszki-ügy. Budapesten most az a vicc járja, hogy Orbánnak a jelek szerint már nem fáj a feje a bűnöző migránsok miatt.
Mindent egybevéve a Nyugat bizonyos értelemben rosszabb állapotban van, mint a Kelet. A jelek szerint kudarcot vall a Salvinival szembeni harc, Le Pen jön fel, Németország éppen a maga köldöknézését gyakorolja, mivel folyik a csata Merkel utódlásáért, és akkor még nem említettük a Brexitet. Kelet-Európában az ifjúság ezzel szemben megmutathatja, hogy az „igazság” és „tisztesség” ismét győzedelmeskedhet. Akkor pedig felül kell vizsgálni az elméletet a kelet-nyugati választó vonalról. A nyugati liberálisok és haladó erők egy-két dologban leckét vehetnek a keleti mozgósításból. Így abból, hogy a progresszív rétegek kezet nyújtanak a konzervatívoknak. Vagy abból, hogy Szlovákiában teljesen átláthatóvá tették a mozgalom anyagi támogatását, így kilőtték az összeesküvés elméletét, tehát hogy bent vannak Soros zsebében. Nem arról van szó, hogy a populizmusnak vége a régióban, de eleven az ellenállás szelleme, és lehet, hogy Keletről jön a megváltás.
A kommentár szerint a politikai viták és az eltérő nemzeti érdekek miatt könnyen kialakulhat Kelet-Európában az uniós másodliga, de a befektetők szempontjából igencsak aggasztó, ha valóban létrejön a kétsebességes EU. A térség e pillanatban változatlanul vonzó, de épp ezért hiba volna nem látni, milyen feszültségek alakultak ki az elmúlt 5 évben a kontinens két fele között. A jogállam meggyengülése miatt érkező nyugati bírálatok nem csupán a civil jogokról, a sajtó függetlenségéről és az általános politikai feltételekről szólnak. Türközik egyben az aggályokat, hogy az érintett államok nem feltételek nélkül alkalmazzák a közösségi jogot. A befektetőknek az az érdekük, hogy önálló legyen az igazságszolgáltatás, senki se támadhassa a korrupció ellenes hivatalokat és más közintézményeket. Hosszútávon ez pont annyira fontos, mint a termelékenység növekedése, a versenyképesség és az innováció.
Ha ezt nem sikerül elérni, akkor csak még nagyobb lesz az árnyék, amely az unióra vetül, mármint hogy az mennyire képes egységes egészként működni. Ennek egyik eleme a migrációs politika körüli ellentét. Majd meglátjuk, mi lesz abból a javaslatból, hogy korlátozzák a támogatásokat a jogállami normákat megszegő tagokkal szemben. A vita azonban Macron színrelépése óta felerősödött, az elnök nemigen leplezi, hogy hiányolja az európai szellemet a konzervatív-nacionalista magyar és lengyel kormánynál. Az ő elképzelése értelmében Magyarország, Lengyelország és Románia kimaradna a belső magból, amíg nem teszi rendbe a renomét. Ám valószínűleg jogi és politikai akadályokba ütközne a kétkörös Európa megteremtése. De hogy egy ilyen ötlet egyáltalán felmerül, annak nyugtalansággal kell eltöltenie a külföldi befektetőket.
Úgy néz ki, mintha Európában eljött volna a szégyenkezés ideje, de ez csupán a fennálló rendszert bíráló körökre érvényes, a hatalom gazdái cseppet sem szégyellik magukat olyan államokban, mint Fehér-Oroszország vagy Lengyelország. Ezt emelte ki köszönő beszédében az osztrák író, Martin Pollack, amikor Bécsben állami díjat vehetett át kulturális publicisztikáiért. Mint rámutatott, a szégyen a gyengékre marad, ám manapság már az osztrákoknak is egyre több okuk van irulniuk. Így azért, hogy a kormány milyen cinizmussal és kíméletlenséggel toloncolja ki az elutasított menedékkérőket. Vagy hogy a hatalom a világ egyik leggazdagabb országában a legnincstelenebbeknél, a keleti uniós tagállamokból érkezett munkavállalók családi pótlékán akar takarékoskodni. Ráadásul az FPÖ rasszista közhelyekkel és gyalázatos kijelentésekkel támasztja alá a tervet. Itt az irigységet, az idegenellenességet és a viszályt szítják, noha a társadalom sok esetben rá van szorulva ezeknek az embereknek a munkájára.
Az is szörnyű, hogy a kormány – természetesen a Szabadságpárt nyomására – nem társul az ENSZ migrációs egyezményéhez és ily módon ezúttal is a magyar és amerikai példát követi, vállvetve olyan sötét figurákkal, mint Orbán és Trump. Nem kevésbé zavaró, hogy az FPÖ egyre-másra a nácizmust idéző gondolkodásmódjával és a szélsőségesekhez fűződő kapcsolataival véteti magát észre. Ráadásul a párt oldalvizén fontos posztokhoz jutottak a demokrácia-ellenes szélsőjobbos, nagynémet diákkörök emberei. Szintén szégyenteli, hogy a szabad világon belül senki sem ápol szorosabb viszonyt Putyinnal a Kurz-kabinetnél, miközben az elnök az EU megosztásán és meggyengítésén dolgozik, olyan készséges csodálókkal az oldalán, mint Orbán és az FPÖ vezetői. De nem szabad belenyugodni, hogy Ausztriát tovább nyomják ebbe az irányba. Minden erővel szembe kell szállni ezzel a romboló politikával.
A bécsi Akademietheaterben hatalmas siker az a rendhagyó darab, amelyet olyan erős emberektől vett idézetekből állítottak össze, mint Orbán Viktor. Maga a fenyegető cím is – „Minden megtörténhet” – a magyar politikus szájából hangzott el, ám a tudósítás felhívja a figyelmet, hogy nem elég a kényelmes színházi székből tiltakozni. A baljós mondatokat fekete háttér előtt, fekete asztalnál négy asszony érzelmek nélkül olvassa fel. A szövegben sűrűn fordul elő a „nép” szó, de olyasmi is, mint a szabadság, a haza, a tisztesség, ám mindenféle fenyegetés is. A szerzők: Orbán, Kaczynski, Salvini, valamint Ausztriából Strache és Kinkl. Politikai felvilágosítás folyik a színpadon, a jobboldali politikusok univerzumába enged betekintést. A darab döbbenetet akar kiváltani, egyben igyekszik mindenkit felrázni. Ezért idézi a magyar kormányfő uszítását „Soros birodalma” és a „migránsinvázió” ellen.
A publikum ünnepli a produkciót, a bemutatón ott volt a luxemburgi külügyminiszter is. Az összeállítás hamarosan megjelenik könyv alakban is. Az előadás végén azonban a színészek kilépnek a szerepükből és annyit mondanak: „A jövő a következőképpen fest: minden megtörténhet. És utólag majd azt mondják, nem hitték volna, hogy ezek mire lesznek még képesek, és senki sem akarta, hogy megtörténjen a további sok szörnyűség”.