A magyar társadalom egyértelmű nemtetszése ellenében is áterőltette Orbán a rabszolgatörvényt – ugyanis politikai túlélésének a záloga. Az ügy azt is megmutatja: csak magunkra számíthatunk.
Orbán Viktor populista politikus, s mint ilyen, nem szeret a népének nem tetsző jogszabályokat alkotni a nyilvánosság előtt. Ha módja van rá, kormány- vagy miniszteri rendeletekbe rejti a mutyikat megalapozó jogszabályokat. Most azonban mégis kénytelen volt beleállni a rabszolgatörvénybe – igaz, nem jókedvében. Csupán annyit tudott tenni: nem adta hozzá a nevét. A jogszabályt kiszervezte alantasainak, így történhetett, hogy csillámló intellektusáról méltán híres Kósa Lajos jegyzi a törvénymódosítást.
Ahhoz kétség sem fér, kinek az érdekét szolgálja a rabszolgatörvény. Lehet hazudozni arról: csupán a munkavállalóknak könnyítették meg, hogy túlórázzanak – de ezt a békemenetelőkön kívül senki nem veszi be. (Lásd még: a sztahanovista brigádok önkéntes felajánlásait.)
Azt is tudjuk, hogy az Unióban az átlagos munkahét 37 óra, Németországban 35. Ezzel szemben – állítja a kormány – a magyar, az inkább a gyárban marad, mintsem szembe nézze az utcán őrjöngő migráncshordákkal.
Palkovics miniszter egy gyenge pillanatában azonban elkottyantotta: “A túlmunka-szabályozás módosítását pedig maguk a gazdasági szereplők kérték.” De Szijjártó is kikotyogta – igaz, nem idehaza –, hogy “a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni. A magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.”
Az eufemizmusokkal bőven ellátott mondatok jelentése: a külföldi – leginkább német – cégek követelték a kormánytól, hogy bocsássa rendelkezésükre a magyar munkaerőt egy évben plusz 50 nappal tovább, mint eddig. Így nem kell új embereket felvenni, nyűglődni a betaníttatásukkal, elég túlórára kényszeríteni a meglévő dolgozókat.
(Aki tényleg elhiszi, hogy a dolgozó nincs kiszolgáltatva munkaadójának, és következmények nélkül mondhat nemet a túlórára vonatkozó “kérésnek”, az Orbán Viktorhoz hasonlóan, soha, egyetlen percet sem dolgozott valódi munkahelyen.)
A multikkal, külföldiekkel szemben szavakban mindig oly kemény Orbán-kormány most (is) meghajolt a Nyugatról jövő “kérés”, elvárás, követelés előtt. Vajon azért, mert attól rettegett, hogyha nem teszi, akkor a Mercedes vagy az Audi szedi a sátorfáját? Ugyan már! Ezek a cégek évtizedekre terveznek egy beruházást. A kecskeméti gyárat nem azért húzták fel, hogy utána egy pimf ügy miatt lelépjenek.
Orbán azzal, hogy a magyar munkaerőt kiszolgáltatja a német autóipari cégeknek, valójában saját politikai túlélését vásárolta meg. Ne legyenek illúzióink: a berlini kormány számára sokkal fontosabb saját politikai életben maradása, mint holmi peremvidék demokratizmusa. Előbbi egyik sarokköve pedig a hatalmas vállalatbirodalmak támogatása. Az autóipar segítsége nélkül nincs az a népfelség elvén regnáló kormány Berlinben, amelyik meg ne bukna pillanatokon belül. Ha pedig az autógyárak támogatásához a peremvidék helyi autokratájának támogatása kell, hát legyen. Lehet, hogy keserű a pirula, de nyelik, mint kacsa a nokedlit.
Orbánnak pedig elemi szükséglete a németek politikai támogatása – csak így maradhat a Fidesz a Néppárt tagja, s nem lökik a szívének amúgy kedves szélsőjobboldaliak közé. Érdemes ennek fényében nézni például a néppárti frakcióvezető, Manfred Weber nyilatkozatát, aki kijelentette: a jogállamisági vizsgálat kapcsán nem Orbán, hanem Magyarország ellen szavazott. (Aha, mert a túlórázó Mercedes-munkás centralizálja a sajtót, nyeli le a független intézményeket, ültet pártkatonát mindenhova.) Weber valójában az alku ráeső részét teljesíti: miután Orbán kiszolgálta a német cégek érdekeit, most a német politikusok szolgálják ki Orbán érdekeit.
Csak Magyarország érdekét nem szolgálja senki.