- Ha az EU elvonja a pénzeket a renitens kormányoktól, az csak dacot vált ki Magyarország és Lengyelország részéről – mondja a cseh diplomácia első embere.
- Nem szabad belenyugodni a demagógok grasszálásába, mert a harc kitermeli a megfelelő módszereket, eszméket és vezetőket is.
- Bannon hiába kopogtat az európai populisták ajtaján, azok óvatosságból nem kérnek az idegen segítségből, bár pont úgy látják a világot, mint az őstulok amerikai.
A mostanában zajló tüntetések kapcsán a budapesti tudósító úgy látja, hogy Kelet-Európának két lelke van: az egyik politikai változásokat sürget, a másik viszont nem tiltakozik, mert mindenekelőtt nyugalmat akar. Boris Kalnoky szerint a társadalom ezúttal is egy kissé skizofrén. Egyik fele vágyakozva néz a Nyugatra, a másik dühösen ráncolja a homlokát, mondván, hogy a túlfélen mindent jobban tudnak, nagyképűek, pedig sokszor rettenetes butaságokat beszélnek. És lehet, hogy ez az oldal az erősebb az emberekben. Ők szavatolják Orbán Viktor számára a kétharmadot. Már nem egészen fiatalok, de nem is idősek. Nem túl gazdagok, de nem is szegények, Van családjuk és állásuk, de még közülük is kiemelkednek a férjezett, gyermekes anyák.
Akik másként látják a dolgokat, azok főleg a nagyvárosokban élnek. Fiatalok, diákok, függetlenek, beszélnek nyelveket és szívesen utaznak a világban. Ha előrevetik a tekintetüket, ígéretes jövőt akarnak maguk előtt látni. Napjainkban gyakran vannak ott a tüntetéseken, nem csak Budapesten, hanem Lengyelországban, Szerbiában, Romániában és Szlovákiában is. Nekik nem felel meg, ha minden marad a régiben, a stabilitást szörnyűségesnek tartják. A két pólus már jó ideje létezik, a magyarok régebben urbánusoknak és népieseknek nevezték őket. Nyugaton azonban igyekeztek csupán az előbbieket észrevenni. Az ő műveiket fordították le világnyelvekre, velük készítettek interjúkat a nyugati újságírók a rendszerváltás után. És ez így van még ma is.
Csakhogy közben Magyarországon egyre népszerűbbek lettek a népi írók, felkapottá vált a népzene. A Nyugatot azonban ez nem érdekli, noha ez az oldal alkotja a többséget. Igaz, közben felnő egy nemzedék, amely számára nem mond semmit a kommunistaellenesség. Ők inkább a jelenlegi „gonosz” hatalmat figyelik. És valahol igazuk is van. Bármilyen színezetűek is a kormányok, próbálják elfoglalni az összes fontos posztot, megszállni a társadalmat és maguk alá rendelni a gazdaságot. A korrupció a rendszer lényeges eleme. Csak, sajnos, a változást szorgalmazó fiatalok közül sokan ki akarnak vándorolni Nyugatra. Ez azután szerkezeti konzervativizmust eredményez Keleten. A magyar, lengyel, szerb kormánynak egyelőre nem kell semmitől sem tartania.
A jövő elkerülhetetlen és a városi ifjúság, a következő elit másfajta országot akar. Ez a generáció kedveli az EU-t, de sajnos, az unió nem sok megértést tanúsít iránta. Kevesebb pénzt kíván adni a térségnek, ami csak ráerősít az exodusra. Elmozdulást csak az hoz, ha a fiatalok jólétre számíthatnak idehaza. Ezt figyelembe kellene venni Brüsszelben.
A cseh külügyminiszter úgy látja, hogy az unió csak felszítja a populizmust, amikor azzal fenyeget, hogy a jövőben a demokratikus normák betartásától teszi függő a közösségi támogatásokat. Legutóbb a német kereszténydemokraták követelték, hogy ne folyósítsanak eurómilliókat, ha bizonyos tagállamok, mint Magyarország és Lengyelország megsértik a jogállamiságot, azaz visszalépnek a demokrácia területén. A vitában Csehország köztes álláspontra helyezkedik, Babis kormányfő nem szeretne szorosabb integrációt, de nem is tekintélyelvű alapon irányítja az országot. A prágai diplomácia vezetője most azt közölte, hogy az EU-nak jogában áll ragaszkodni az értékeihez, de az anyagi természetű büntetések nem eredményeznek mást, mint nyugtalanságot. Szerinte a jogállam megvédéséhez elsősorban párbeszéd szükséges. A szociáldemokrata Petricek ugyanakkor kerülte, hogy egy az egyben bírálja Budapestet és Varsót. Azt hangoztatta, hogy ha erővel akarják kikényszeríteni a normákat, az bizonyosan negatív reakciót vált ki a másik oldalon. Ő egyébként amellett van, hogy Csehország tegyen lépéseket az euró átvétele felé.
A kommentár arra hív fel, hogy senki se adja meg magát sorsszerűen a populizmusnak, De az ellenérvek nem is az előadótermekben születnek meg. Mostanság sok ezer cikk szedi le a keresztvizet a trumpi Amerikáról, valamint a putyini diktatórikus demokráciákról, Magyarországtól kezdve, Venezuelán és a Törökországon át, egészen a Fülöp-szigetekig. Csak éppen arra nincs válasz, miként kell legyőzni ezeket a rendszereket. Pedig a 80-as években kialakult világrend kudarcot vallott, és e pillanatban a tekintélyelvű nacionalizmus kínálkozik egyetlen alternatívaként, ám az legalább annyira szegénységbe taszítja a támogatóit, mint az ellenfeleit. A veszély ott van, hogy a zűrzavar láttán sokan fatálisnak tekintik a dolgok menetét. Ily módon azonban feladják, hogy a hatalomtól függetlenül gondolkodjanak. Ez más, mint ami Venezuelában, Törökországban és Magyarországon van, mert ott a sajtó és az igazságszolgáltatás olyan erős ellenőrzés alatt áll, hogy lehetetlen az érdemi ellenzékiség.
Az ellenállás a jobboldallal szemben biztos pontot kínál. Ha az ellenzék nem képes szerepe betöltésére, és a kormány nem irányít, amint azt Nagy-Britanniában látni, nos, az előbb-utóbb új ötleteket és vezetőket hoz a felszínre. A harcból keletkeznek a gondolatok. A világot az alakítja, ha a másik oldal visszavág, és nem hiszi azt kétségbeesésében, hogy hagyni kell, hadd menjenek a maguk útján az események.
Steve Bannon azon van, hogy szétverje az uniót, de ki fél tőle? – kérdi az elemzés. Trump volt főstratégája azt hirdeti, hogy a májusi európai választásokon a globalizáció ellenfelei, a nacionalisták átveszik az irányítást. Az ő szemében az EU zsarnoki, bürokratikus és az emberektől távol álló hatalmi apparátus, amelyek a népek érdekében meg kell semmisíteni. Szemtanúk szerint azonban az általa vezetett Mozgalom brüsszeli főhadiszállása mindenre emlékeztet, csak éppen egy főhadiszállásra nem. Mindenesetre a cél az, hogy a szervezet mozgósítsa a jobboldali populistákat, valamint a szélsőjobbos pártokat az EP-ért folyó harcban.
Bannon szerint a zsidó-keresztény világot két oldalról is veszély fenyegeti. Belülről az ateizmus alámossa az értékek alapjait, kívülről pedig az „iszlám fasizmus” hordái özönlenek be a védtelen országokba. Úgy látja, hogy a 68-as nemzedék hedonizmusa meggyengítette a hagyományos családot, emellett szalonképessé tette a homoszexualitást és a genderideológiát. Végül pedig teret adott a pénztőke mohóságának. A kaszinókapitalizmus vesztesei azután a rendes fickók. Ha valaki tiltakozni merészel, azt elhallgattatják a politikai korrektség nevében.
A konzervatív forradalom jelszavai, pl. a nemzetek Európája, vagy muzulmán bevándorlás megakadályozása sokak fülében vonzóan csengenek. Elfogadják a Le Pen-isták, a Liga, valamint a Fidesz hívei is. Szó sincs azonban arról, hogy létrejönne a nacionalista Internationálé, Bannon pedig korunk Leninje volna. Ő nem hivatásos forradalmár, hanem önmaga megvalósítója és sajtójelenség. A jobboldali populistáknak azonban nincs rá szükségük. Egyedül is boldogulnak. A Mozgalom már azelőtt dugába dőlt, hogy lábra állt volna. Egyedül a Ligával és a holland Wilders pártjával ápol jó kapcsolatot. A populisták ugyanis attól félnek, hogy választóik rossz néven veszik a külföldi segítséget.
Ezzel együtt az EP-választás döntőnek bizonyulhat az EU életében. A tét ugyanis a jövőbeni irány, és sok függ attól, mekkora zavarópotenciálhoz jut a szélsőjobb. Ha elhódítja a helyek egyharmadát, azzal igencsak meg tudná bénítani a munkát Strasbourgban és akkor fokozottan érvelhetne amellett, hogy a jogköröket vissza kell adni a nemzeti parlamenteknek. Ám sok minden szól a jobboldali egységfront ellen. A bezárkózást ugyan szentnek és sérthetetlennek tekintik ezek a pártok, de a menedékkérők elosztását élesen ellenzik a magyarok és a lengyelek. Ám köztük is éles vita van az Oroszországhoz fűződő viszony kapcsán. Közben Bannon káderképzőt akar létrehozni olasz földön, hogy onnan kerüljenek ki a jövő Salvinijei és Orbánjai.