Az Orbán-rezsim legnagyobb hazugsága nem a rezsicsökkentés, a Soros-terv, az apokaliptikus migránsinvázió vagy hogy ők képviselnék a magyar emberek érdekeit.
Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugsága az, hogy
úgy tesznek, mintha nem íratták volna a nevükre fél Magyarországot.
A hazugság első támasza a képviselői vagyonnyilatkozati rendszer, amelyre a Fidesz előszeretettel hivatkozik úgy, mint Európa legszigorúbbjára. Ami egyrészt nem igaz. Másrészt, ha igaz volna, az se számítana sokat.
Nem igaz azért, mert a vagyonnyilatkozatok tartalma felett nincs kontroll, és a valótlanság állítását nem kíséri szankció. A képviselő azt ír bele gyakorlatilag, amit akar, ha véletlenül lebukik vele, akkor legfeljebb majd pótolja.
- Mint 2014-ben Rogán, amikor folyton nőtt a háza.
- Vagy mint 3 éve Mészáros Lőrinc, aki elfelejtette, hogy van még 1 milliárd forintja.
De ezek sem azért derültek ki, mert az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága olyan alaposan vizsgálódott volna. Vagy hogy egyáltalán bármit is vizsgált volna.
Másnak meg egyszerűen nincs rá joga. Mivel magánokiratról van szó, az ügyészség sem gyakorol törvényességi felügyeletet. A NAV vagyonosodási vizsgálatnak nevezett vagyonmérleg készítését meg egyetlen mozdulattal törölte el 3 éve a Fidesz-KDNP.
De ha még mindig vizsgálódhatna a NAV, az sem jelentene sokat, mert az elmúlt években
az Orbán-rezsim az intézményes strómanság egész hálózatát alakította ki.
Kezdetnek ott volt az ún. családi összefogás, amit Orbán második országlásának elején előszeretettel alkalmaztak a Fidesz politikusai. Ennek csak akkor van jelentősége, ha a politikus bevallott jövedelme és látható vagyona feltűnően eltér egymástól. Akkor elég annyit mondani, hogy családi összefogásból épült a többszázmilliós villa
Aztán ott vannak a közvetlen családtagok, akiknek a nevére át lehet írni az inkriminált vagyonelemet. Aztán az vagy feltűnik a családtag vagyonnyilatkozatában, vagy nem. Ha nem, az a legtisztább. Ha mégis kiderül, legfeljebb pótolják, nincs szankció. De eleve nem is tud kiderülni, mert a családtagok vagyonnyilatkozata nem nyilvános.
Így kerülnek feleségek, gyerekek és unokaöccsök nevére cégek, uniós támogatások, házak és földbirtokok. De ez egy nagyon korszerűtlen eszköz, ma már köznevetség trágyává válik az a politikus, aki 80 fölötti nyugdíjas óvónő anyja nevére írat speedmotorokat és sertéstelepeket.
Jobb megoldásnak tűnt az offshore-cég és a stróman alkalmazása.
Az offshore-cégekkel azonban az a probléma, hogy kiderülhetnek valami Wikileaks-szerű kiszivárogtatással, rájuk akadhat egy olyan ország adóhatósága, ahol komolyan veszik a pénzelrejtés elleni küzdelmet, továbbá az offshore-cégeket kezelő ügyvéd is bizalmi ember kell legyen.
Azaz rá is ugyanaz áll, mint a strómanra: bármikor leléphet a vagyonnal. Nagyon meg kell bízni valakiben, hogy ráírassák a cégeiket, de még több évtizedes barátság után is előfordul, hogy a vagyonkezelő lelép a pártcégekkel és a komplett pártvagyonnal.
Zsebszerződésekkel ez elvileg kivédhető, de csak elvileg, azt bíróságon meg lehet támadni, és addig is a stróman marad birtokon belül, és simán elképzelhető, hogy majd – évek múlva – mellette dönt a bíróság.
Ugyanez igaz az informális arab bankárokra is, nem véletlen, hogy Gaith Pharaon halála után az örökösök összevesztek az informális magyar tulajdonosokkal.
Ha a stróman, az offshore és a család is kockázatos, akkor valamit ki kellett találni. Lehet a pénzt gyémántban, külföldi bankszámlán vagy ingatlanban is tartani, de ezek egyrészt pont olyan kockázatosan, másfelől nem hoznak hasznot.
És Fidesz ki is talált: országhatáron belülre hozta az offshore-t: már 2013-ban, az akkor elfogadott új Ptk-ban létrehozta az ún. bizalmi vagyonkezelők intézményét.
Gyakorlatilag hivatalossá tette a strómanságot.
A bizalmi vagyonkezelőre egy legfeljebb 50 évre köthető, de bármikor felmondható szerződéssel átruházzák a vagyont. A vagyonkezelő hivatalosan nem utasítható, de ellenőrizhető, és mivel a szerződés akár azonnal is felmondható, a vagyon nyilvánvalóan csak névleg kerül át a céghez.
A vonatkozó törvény legfontosabb kikötése, hogy a kezelésbe adott vagyont el kell különíteni a többitől, az át nem ruházottól. Azaz egy képviselőnek nemhogy nem kötelező bevallania éves nyilatkozatában, de akkor követne el törvénytelenséget, ha megtenné: a bizalmi vagyonkezelés elsőszámú célja a vagyon elrejtése, miközben az valójában az addigi tulajdonos birtokában marad.
Ezzel a trükkel próbálta például Ungár Péter kibújni az alól, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársa: bizalmi vagyonkezelésbe adta a BIF-tulajdonrészét. Viszont ha ezt nyilvánosan bejelenti, akkor már nem teljesül az eredeti célkitűzés, a vagyon elrejtése.
Pont olyan, mintha azt jelentette volna be, hogy átruházta a tulajdonrészét egy strómanra.
Hiszen a bvk voltaképpen az: egy vagyonelrejtésben közreműködő cég, amelyiktől a vagyon bármikor visszakérhető. Szóval egy törvényes stróman.
Ha azonban a valódi tulajdonos azonban tőzsdére akarja vinni a cégeit, akkor be kell iktatni még egy szereplőt, a tulajdonrész elrejtésének szintén jogszabályban legalizált intézményét, a magántőkealapot.
Ez egy olyan társaság, amelynek tulajdonosi köre nemhogy nyilvános lenne, de olyannyira titkos, hogy törvénybe ütközik annak nyilvánosságra hozatala is. Ideális mód elrejteni a valódi tulajdonos kilétét.
- A dolgok tehát úgy állnak, hogy vannak a látható vagyonelemek. Éttermek, szállodák, kastélyok, földbirtokok, cégek, etc.
- Ezeket egy másik cég birtokolja, amelyik további 2-3 cég tulajdonában van.
- A bonyolult cégháló végén egy vagy több bank áll.
- A bankokat magántőkealapok birtokolják.
- A magántőkealapok nem látható tulajdonosai magánszemélyek, de a tulajdont – formálisan – bizalmi vagyonkezelők forgatják.
Az egész rendszer arra épült ki, hogy az ország lenyúlását álcázzák, a vagyont elrejtsék. És mindehhez törvényeket is hoztak maguknak, tehát az a dolog teljesen hivatalos és legális.
Ehhez képest a politikusok vagyonnyilatkozatai teljesen pimf dolgok, abban csak pár sor szőlő, pár hold föl, néhány falusi ház, egy Trabantkombi, meg pár százezer forintnyi készpénz van. De a lényeg nem ez, hanem egy intézményes strómanságra épülő cégháló és összefonódott gazdasági birodalmak, amelyek mára már a magyar gazdaságnak mindazon részét befonják, amelyik nem a multik tulajdonában van.
Egy nagy polip, amelynek mindenhová elérnek a csápjai.
Mit számít ezek után, hogy Orbán Viktor mindössze 1,4 millió forint készpénz birtoklását tünteti fel a vagyonnyilatkozatában?
Hiszen ha van bizalmi kezelésbe adott vagyona vagy tulajdonrésze magántőkealapban, akkor azzal sértene törvényt, ha ezeket is belevenné a vagyonnyilatkozatába.
Néha megjelenik egy-egy személy, mint korábban Nyerges és Simicska, mostanában Garancsi, Mészáros és Szijj László, a látható strómanok. De ők csak arcai a cégeknek, nem a valódi tulajdonosok. Hogy mennyire nem azok, azt megmutatta a tavaly október is, amikor önként egy szóra és ingyen felajánlották a médiacégeiket egy nonprofit propagandaholdingnak.
A valódi tulajdonosokat magántőkealapok és bizalmi vagyonkezelők rejtik, az elmúlt 9 évben kiépült rendszer egyetlen nagy holdingba fonódik, amelynek tulajdonosát vagy tulajdonosait nem ismerjük, nem ismerhetjük. Csak erős sejtéseink lehetnek.