A kormánypropaganda végre elismerte az Alkotmánybíróság pártosságát

A kormánypropaganda végre elismerte az Alkotmánybíróság pártosságát

72000_20.jpgKevéssé valószínű, hogy bármilyen érvelés meggyőzheti őket” – írta a nevet váltó pártlap konkrét alkotmánybírókról. Meg azt is, hogy nem függetlenek. Ugyanis egy konkrét politikai körhöz, személyhez köthetőek.

A Magyar Időknek – avagy már Magyar Nemzetnek, a cím mindegy, hisz a beltartalom, úgy a propaganda, mint az adófizetők pénzén vásárolt hirdetések változatlanok – az fáj most éppen, hogy a Velencei Bizottság küldöttsége tesz fel kérdéseket a közigazgatási bíróságokkal kapcsolatban. Hosszan sorolják a fájdalmaikat, de a lényeg még is csak ez: jön valaki és kérdezni merészel.

Fájlalják, hogy nem kizárólag a kormány álláspontjára kíváncsiak. Márpedig tudjuk: aki nem a kormány, az Soros. Magyarország mindig is híres volt egyszerűségéről. A “velük vagy ellenünk” politikának csak a hangsúlyai változtak, a lényege nem.

Meg az is nagyon fáj a propagandistáknak, hogy kikből áll e delegáció: “Monika Hermanns Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) jelöltjeként vált a szövetségi alkotmánybíróság tagjává 2011-ben, míg Christoph Grabenwarter a zöldpárti osztrák államfő, Alexander Van der Bellen személyes jelöltjeként lehetett Ausztria alkotmánybíróságának alelnöke.”

Tehát nem lehet pártatlan, független, objektív az, akit egy párt vagy politikus jelölt az adott ország alkotmánybíróságába.

Mi már attól végtelenül boldogok lennénk, ha a magyar Alkotmánybíróság tagjai “mindössze” Orbán jelöltjei lennének. Ennél persze idehaza sokkal többről van szó:

– Balsai István a Fidesz frakcióvezető-helyettesi stallumát dobta le a talárért,

– Pokol Béla, pártpolitikus, ex országgyűlési képviselő, a kisgazdák szakadásakor az Orbán-hű csoport egyik jeles tagja,

– Szalay Péter, a Fidesz és Fidesz-cégek állandó jogi képviselője sajtóügyekben a bíróságon, majd az Alaptörvényt iPad-del márványba véső Szájer József tanácsadója,

– Stumpf István, Orbán egykori kancelláriaminisztere, a Századvég vezetője,

– Salamon László, a Fidesz parazitapártjának, a KDNP-nek a padsorából ült át az Alkotmánybíróságba. Külön pikantériája az átnyergelésnek, hogy előbb az általa vezetett bizottság megszövegezte az Alaptörvényt, majd átlendült az igazságszolgáltatásba és most magyarázza. Ilyen pompás hermetikusan el van választva idehaza a törvényhozó hatalomtól az igazságszolgáltatás.

Ha a propaganda ítélete szerint már önmagában az a tény alkalmatlanná teszi az alkotmánybírót feladata ellátására, hogy ki jelölte a posztjára, mit mondjunk a konkrétan Orbán zsoldjában álló politikusokról? Bármilyen talárba is bújnak, csúnyán kilóg az orbáni lóláb.

Facebook Comments