- A V4-ek nagyobb beleszólást követelnek az európai ügyekbe, de közben Németország és az EU pénzügyi köldökzsinórján lógnak.
- Az Európai Néppárt politikai és gazdasági okokból megalkuszik, amikor szemet huny Orbán antidemokratikus randalírozása fölött.
- A hasonló a hasonlónak örül: Netanjahu vendégül látja Orbán Viktort és Visegrádi Csoportot Jeruzsálemben.
Die Welt
1. Németországot és a visegrádi közösséget sok minden elválasztja egymástól, ám ettől még szükségük van egymásra. Utóbbi pontnál főként Orbán Viktorral vannak gondok. A pozsonyi útra a Fal leomlásának 30. évfordulója adott alkalmat és a négyek részéről rendkívül fontosnak ítélték a megbeszéléseket. Feltűnő volt, hogy Magyarországon az állami, illetve a hatalom közeli sajtó sokkal behatóbban foglalkozott a csúccsal, mint a független orgánumok. Ez azzal függhet össze, hogy a miniszterelnök – az ellentétektől függetlenül – mostanában azt hangoztatja: a régió jövőjét a németekkel folytatandó termékeny együttműködés jelenti. Pont itt van Orbán és lengyel kollégája dilemmája, mert ugyan mindketten élesen bírálják a berlini menedékpolitikát, ám gazdaságilag szükségük van a németekre.
A napirendre tűzött témák közül elsősorban a következő unió költségvetés ügyében lehetett nehéz dolguk a részvevőknek. Az EP ugyanis a jogállami elvek betartásához és a korrupció elleni hatékony harchoz kívánja kötni a támogatásokat, ami egyértelmű jelzés Budapestnek és Varsónak. Ennél a pontnál valóban Európa új rendjéről folyt a vita. A V4-ek növekvő befolyása, valamint a brit kilépés folytán megy a szkander az új kontinentális egyensúlyért. A birkózás középpontjában Németország áll, amelynek el kell döntenie, mi legyen: mélyebb európai integráció vagy több nemzetállam? Német-francia tengely vagy arccal Kelet felé?
A másik oldal szögesen ellentétes nézetet képvisel a bevándorlás ügyében, ám gazdaságilag függ mind Németországtól, mind Brüsszeltől. Magyarországon és Lengyelországban egyes kommentárok úgy értékelték, hogy Pozsony lépés volt az új partnerség felé. Tehát hogy Merkel elment a tanácskozásra, hangzik az érvelés, az a négyek növekvő európai súlyát igazolja. De arról is árulkodik, hogy a kancellár Franciaország ellensúlyaként szán szerepet a térségnek, mondják ugyanezek a körök. Ám az is lehet, hogy a vendég igazából a keletiek összefogását igyekszik gyengíteni. Ide lehet sorolni a különtalálkozót a szlovák házigazdával. Úgy tűnik tehát, hogy a magyarok és a lengyelek számára egyelőre vágyálom marad a Berlinnel kiépítendő stratégiai partnerség. Legalábbis amíg elutasítják a több integrációt és a differenciált migrációs politikát.
2. A visegrádi államok nehéz szomszédok és már rég felkavarták az uniót. Pozsonyban a kancellár már annak is örülhetett, hogy találtak közös témát, és nem törték össze a porcellánt. Ebből a szempontból a látogatás valóban sikeresnek bizonyult, Merkel azt üzente a világnak: tudunk együttműködni. Gazdasági értelemben bizonyosan. Politikai értelemben viszont a V4-ek olyanok a kancellár számára, mint tüske a köröm alatt. Nem kérnek a menedékkérők átvételéből és saját terveik vannak az EU megreformálására. Erősíteni kívánják a nemzetállamot, ám megsértik a jogállami alapelveket. Ezen nem változtat semmit Marcon arroganciája, Berlin felemelt mutatóujja, de még a brüsszeli büntetés sem. Mert ahogy Orbán Viktor közölte: a négyek az eddiginél jobban bele akarnak szólni a közös dolgokba. Azon kívül határozottan elutasítják a német-francia uralmat.
Az EU erősebben változik, mint ahogy az sok régi tagállamnak kedvére való volna. A Brexittel új szövetségek válnak lehetővé. Az elmúlt években a német-francia tengelynek többet kellett volna foglalkoznia Kelet-Közép-Európával ahhoz, hogy érdemben bele tudjon szólni ezekbe a dolgokba. Akkor ugyanis nem érezné úgy a térség jó néhány polgára, hogy másodrendűként kezelik az unióban. És igazi lehetőség kínálkozna az elfogadhatatlan demokratikus hiányosságok megvitatására. Látnivaló, hogy az EU-nak sürgősen kell egy híd Kelet felé. Ausztria pontosan erre a szerepre van predesztinálva, Kurz kancellárral az élen.
3. A csúcskonferencia beharangozója azt emelte ki, hogy Magyarország és Németország között jó pár ügyben kemény ellentétek feszülnek, ideértve a menedékpolitikát, a jogállamiságot és a Magyarország ellen kezdeményezett szankciós eljárást. Berlinben különösen rossz néven veszik azt a módot, ahogyan Orbán Viktor a bevándorlás kapcsán visszatérően politikai támadásai célpontjává teszi a kancellárt. A másik fél azt hányja a kancellár szemére, hogy ő javasolta a jogállami eljárás megindítását. A színfalak mögött azonban a közeledés jelei mutatkoznak, amit Magyarország már nagyon szeretne.
Szeptember óta megy a „strukturált párbeszéd” a Fidesz és a CDU között, magyar részről Balog Zoltán, valamint Gulyás Gergely és Novák Katalin vezérletével. A volt miniszter óvott a túlzott várakozásoktól, mondván, hogy amíg Berlin nem hajlandó elfogadni, hogy a magyar oldal bizonyos kérdésekben teljesen más felfogást képvisel, addig nem lehet megállapodásra számítani. Budapest részéről a jóindulat jeleként lehet értékelni, hogy német páncélosokkal, valamint Airbus harci helikopterekkel korszerűsítik a magyar hadsereget. Az Orbán-kormány a Brexit és a közös védelmi politika kérdésében is igazodik a német vonalhoz. Talán ezért is csendesedtek le mostanában valamelyest a berlini bírálatok.
A kommentár „Nehéz partnerek” címmel bölcs dolognak véli, hogy Merkel elment Pozsonyba, mert rendkívül lényeges, hogy Európa ne törjön szét a seb mentén, amit a Vasfüggöny hagyott hátra. Ennek megfelelően az út leginkább azt szolgálta, hogy a kancellár legalább valamekkora teret nyerjen az egyre ellenségesebb terepen. Az elmúlt évek összeütközéseit alapul véve, kifejezetten barátságos gesztus volt a visegrádiak részéről, hogy meghívták a német kormányfőt. A csoporton belül a magyarok és a lengyelek adják meg a hangot, az EU értékkonszenzusával öntudatosan szembeállítják a maguk nemzeti-konzervatív társadalmi modelljét. Elnyomják a jogállamot és a polgári szabadságjogokat, tudván tudva, hogy miatt vita lesz Brüsszellel.
Hogy Merkel találkozott a négyekkel, az jelképes és egyben stratégiai fontosságú. Szlovákia és Csehország kevésbé problematikus Berlin és Brüsszel szempontjából, rájuk kevésbé jellemző a nacionalista ideológia, a bezárkózás és az EU-ellenes populizmus. Bölcs és nagyon is időszerű, hogy Németország most több figyelmet szentel nekik. Hiszen egyfelől a V4-eken belül kiegyenlítő erőt jelentenek azokkal szemben, akik ideológiai alapon ellensúlyt akarnak csinálni a csoportból a mag-Európával szemben. Másfelől egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz velük is előbb-utóbb gond. Merkel egész munkásságának megítélésére kihat majd, hogy megtett-e minden Európa kettétörésének elkerülésére. És most kritikus időszakot élnek át a visegrádiak, beleértve viszonyukat az unió többi részéhez.
Csakis a kelet-európai uniós tagokkal együtt, nem pedig ellenükre lehet elkerülni, hogy tovább erősödjön a tekintélyelvűség, állapítja meg a kommentár. Majd úgy folytatja, hogy a barátságos pozsonyi hangnem, valamint a közös nyilatkozat sem leplezheti az eltávolodást egyfelől Brüsszel, Berlin és Párizs, másfelől a közép-európai kormányok között. A kancellár azonban jól teszi, hogy fenntartja a párbeszédet a négyekkel, mert csak ily módon lehet megakadályozni, hogy fokozódjon az intolerancia és autokrácia ezekben az államokban. Annak sincs értelme, hogy felüljön Orbán vagy Morawiecki provokációinak. Hiszen azokba belejátszik a félelem, mármint hogy Budapest és Varsó elveszti a kapcsolatot a német-francia irányítás alatt álló EU-val. A V4-ek gyanakodva figyelték, hogy Berlin és Párizs nemrégiben még szorosabb együttműködést irányzott elő.
A lap meglepőnek nevezi, hogy a migráció erősen vitatott kérdésében békülékeny jelek érkeztek Merkel és a V4-ek pozsonyi találkozóján, de egy kényes téma azért szerepelt a napirenden. Pedig előzőleg úgy látszott, mintha a kancellár a pokolba látogatna el. Éles választóvonal húzódik a bevándorlás ügyében főként Magyarország, valamint Lengyelország, illetve az EU és Berlin között. A Nyugat úgy minősíti, hogy a Kelet nem tanúsít szolidaritást, miközben Budapest és Varsó éppen a menedékkérők ügyében elfoglalt álláspontjára hivatkozva büntetésnek véli, hogy jogállami eljárás van folyamatban ellenük.
Ilyen előjelek után fontos, hogy mindkét részről a közös fellépés, az együttműködés szükségességét hangsúlyozták. Még akkor is, ha a migráció ügyében leginkább abban értettek egyet, hogy nem értenek egyet. Ehhez képest igen lényeges és jelképes értékű, hogy elhatározták: infrastrukturális fejlesztésekkel segítik hozzá Marokkót az emberáradat feltartóztatásához. Merkel ugyanakkor feltűnően kerülte a jogállami eljárás vagy a korrupció kérdését. Hiszen az megzavarta volna a látványos harmóniát, azon kívül Berlinben pontosan tudják, hogy minden ilyen megnyilatkozás olaj volna a tűzre Varsóban, ahol éppen kemény belpolitikai csata zajlik a két témában.
A már említett kínos ügy az volt, hogy szlovák szervek, a belügyminiszterrel bezárólag tavaly – a hivatalos változat szerint akaratlanul – belekeveredtek egy bűnügybe, amelynek keretében a vietnami titkosszolgálat elhurcolt Berlinből egy vietnami férfit. Merkel erről azt mondta, biztos abban, hogy a szlovák fél mindent megtesz a történtek felderítésére.
Egy magyar származású amerikai politológia professzor igencsak zavarónak tekinti az EU szempontjából, hogy a magyar demokrácia a rendszerváltás óta most először részlegesen szabad minősítést kapott a Freedom House éves értékelésében. Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem tanára, az európai ügyek szakértője megjegyzi, hogy Magyarországot sokan tartják választási autokráciának, illetve versengő tekintélyuralmi rendszernek. A Fidesz manipulálja a választásokat, zaklatja az ellenzéket és ezzel gyakorlatilag bebiztosítja magának a győzelmet. Mégsem valószínű, hogy az unió bármiféle komoly lépést tesz Orbán Viktor ellen.
A magyar demokrácia már egy ideje bajban van. Az évek során a rezsimnek sikerült megszilárdítania az ellenőrzést az igazságszolgáltatás és szinte az egész sajtó fölött, kiiktatta a hatékony fékeket és ellensúlyokat, a maga javára alakította át a választási rendszert, megfojtja a civil szervezeteket és száműzi az ország első számú egyetemét, a CEU-t. De nem a Freedom House az egyetlen, amely riadót fúj, lásd az EP kezdeményezését a jogállami eljárás megindítására. Az unió pártpolitikai okokból nem lép közbe, mert a Fidesz szállítja a szükséges voksokat Strasbourgban a Néppártnak, cserében az megvédi a magyar pártot a brüsszeli szankcióktól. Ráadásul Weber, Orbán nagy barátja és szövetségese lett a konzervatívok bizottsági elnökjelöltje és a frakció úgy döntött, hogy nem szabadul meg magyar tagszervezetétől.
Sokkolóan hathat, hogy az EU megengedi, hogy egy autoriter rendszer alakuljon ki a soraiban. Ám úgy tűnik, hogy a közösség beleesett a „tekintélyelvű egyensúly” csapdájába. Ugyanis a közösségben a pártpolitika már olyan szintre jutott, hogy a nemzeti autokraták védelmére ösztönzi a nagy pártcsaládokat. Az uniós tagság megakadályozza, hogy teljes tekintélyelvűségbe süllyedjenek az Orbán-féle hibrid rezsimek. Így amíg megvannak az erős szövetségesek és ezek a rendszerek nem folyamodnak erőszakos, nyíltan diktatórikus módszerekhez, addig Brüsszel a jelek szerint eltűri, sőt nagyvonalúan kistafírozza őket támogatásokkal.
A hírügynökség cseppet sem tartja meglepőnek, hogy Orbán Viktort meleg fogadtatás várja Izraelben, amikor Netanjahu 10 nap múlva kétnapos csúcstalálkozót tart a V4-ek vezetőivel. Sokan csodálkoznak, hogy Izrael miként állhat össze a négy illiberális demokráciával, sőt miként ünnepelheti őket Jeruzsálemben, pedig a magyarázat egyszerű. Az ország maga nacionalista demokrácia. Lényegét tekintve a cionizmus, vagyis a pártok által elfogadott doktrina, zsidó nacionalizmus. Mostanában a Netanjahu-kabinet egyre inkább szembekerül az EU-val, leginkább azért, mert az támogatja a független palesztin állam megteremtését és az iráni nukleáris megállapodás megmentését.
A Visegrádi Csoport nem osztja ezeket az aggályokat. Számukra Netanjahu szövetséges, hiszen azt mondja, amit ők, hogy ti. az Európában élő zsidókat fenyegeti a muzulmán bevándorlási hullám. De hogy az izraeli politikus kokettál a 4 állammal, abban azért az is benne van, hogy elégedetlen a nyugat-európai partnerekkel, mert azoknál, ahogy Merkel nemrégiben elismerte: erősödik az antiszemitizmus, és nem csupán a hazai lakosság, hanem a mohamedán menekültek soraiban is. Hiszen utóbbiak olyan társadalmakból érkeztek, ahogy normának számít a zsidóellenesség. És erre a kancellár sem figyelt oda, amikor kinyitotta előttük a kapukat.
Az igaz, hogy 2012 óta csupán 14 halálos merényletet követtek el a földrészen zsidók ellen, de a tettesek valamennyien muzulmánok voltak. Az is tény, hogy Kelet-Európában még mindig szintén jelentős az antiszemitizmus, és sok az ellentmondás Orbán Viktor politikájában. Ám családi és személyes okokból sok izraeli hajlamos alacsonyra tenni a lécet, amikor a térséget kell megítélni. És amíg az itteni kormányok nem tűrnek el pogromokat, nem működnek aktívan együtt Izrael ellenségeivel, továbbá támogatják az izraeli politikát, addig Jeruzsálemben tárt karokkal várják a visegrádiakat.
A kiadatásra vár Ahmed S., a „terrorista”, akivel a magyar hatóságok olyan igazságtalanul bántak, hogy az még a Sargentini-jelentésbe is belekerült, ami azután elvezetett a jogállami eljáráshoz a magyar kormánnyal szemben. A szír férfi hivatalosan január 19-én szabadult, azóta vár arra, hogy áttegyék a határon. Ügye a biztonságra hivatkozó túlkapás jelképe lett az uniós tag Magyarországon. Az Amnesty International képviselője nem is érti, miért totojáznak még mindig a hatóságok. Annak idején Ahmeddel együtt még 10 embert tartóztattak le, a többiek már rég visszanyerték szabadságukat, ám őt a nacionalista magyar miniszterelnök továbbra is terroristának minősíti, mert annak idején, a röszkei zavargások során 3 követ hajított el a biztonsági erők felé. Ő az egyetlen, akit ilyen jogcímen ítéltek el a hatóságok. A szülei, akiket át akart kísérni a határon, jó ideje menedékjogot kaptak német földön.