Szijjártó elment a BBC-be, és lebuktatta saját kormányát

Szijjártó elment a BBC-be, és lebuktatta saját kormányát

eb_2.jpgViktor korábbi szóvivője a BBC Hard Talk című műsorában szerepelt, amikor bakot lőtt. A riporter megkérdezte tőle, hogy miért vannak utcán a nemzetközi felháborodást kiváltó Soros-Juncker plakátok. Ő meg azt válaszolta, hogy hát azért, mert kampányidőszak van.

Ez egy választási kampány, úgyhogy nem kellene meglepődni azon, hogy plakátok jelennek meg közterületeken.

A probléma ezzel kettős:

  1. Szijjártó hazudott. Nincs kampányidőszak, az majd csak az EP-választás hivatalos kiírásakor, bő egy hónap múlva kezdődik.
  2. A kormány akkor se kampányolhatna, ha már hivatalosan kampányidőszak lenne. Ugyanis a kormány nem indul a választáson.

Az ún. tájékoztató kampánnyal nem az a legnagyobb baj, hogy hazugságokat tartalmaz. Hanem az, hogy a végrehajtó hatalom,

az állam nem folytathat politikai propagandát közpénzből.

A tavaly szeptemberben az Európai Parlamentben elfogadott, a magyarországi jogállamiság helyzetét kifogásoló ún. Sargentini-jelentéssel nem az volt a baj, hogy túlzott, hanem az, hogy nagyon (sőt: nagyon-nagyon) visszafogottan fogalmazott. Például az országgyűlési választásokkal kapcsolatban ezt írta:

a jelöltek egyenlő alapon való versengését azonban jelentős mértékben akadályozta, hogy a kormány túlzott mértékben költött a kormánykoalíció kampányüzenetét felerősítő nyilvános tájékoztató hirdetésekre.

Miközben nem a mérték volt a probléma, hanem az, hogy a kormány egyáltalán közpénzt költhet propagandára, amire semmiféle jogszabály nem hatalmazza fel. Gyakorlatilag az történt, hogy

a kormány kampányolt a Fidesz helyett – természetesen közpénzből.

És ez ellen semmiféle erre jogosult szervezet, például a Nemzeti Választási Bizottság, a Médiatanács vagy az ügyészség nem lépett fel. 

Miközben a kormány teljesen törvénytelenül százmilliárdokat költött, mert büntetlenül költhetett propagandára, az ellenzéket (például a Jobbikot, a Momentumot vagy  Párbeszédet) az elvileg független hatóságai ennek töredékéért, ehhez képest bagatell összeg miatt büntették meg súlyosan.

A kormány eddig azzal érvelt, hogy közérdekű tájékoztatásról van szó (ami persze hazugság: politikai propagandáról van szó, ami ráadásul teljesen megalapozatlan, nettó hazugság, teljes fikció), aminek semmi köze nincs az aktuális választáshoz.

Ennek vetett véget Szijjártó mostani BBC-s megszólalása, amiben elismerte, hogy a kormánypropaganda – ami szerinte nem törvénytelen – összefügg a kampánnyal és az EP-választással. 

Egy civilizált országban elképzelhetetlen volna, hogy büntetlenül maradjon a demokrácia és a jogállam szabályainak ilyen megsértése. Magyarországon erre senki fel sem kapja már a fejét.

  • Az NVB azt mondja majd, azért nem lehet ez kampány, mert hivatalosan még nincs is kampány.
  • A Médiatanács ugyanúgy nem tesz semmit, mint a 470 médiumból gründolt propagandaholding esetén nem tett.
  • Az ügyészség meg ismét arra fog hivatkozni, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét.

Ennél fényesebb bizonyíték nem kell arra, hogy Magyarországon nincsenek független hatóságok, a hatalmat nem ellenőrzi senki és semmi, Magyarország már nem jogállam.

Facebook Comments