Mostanra sikerült neki, hogy egy nyomorult részvéttáviratot küldessen. 
Ami Ádernek még pénteken, a christchurchi mészárlás napján sikerült.
Ez legvalószínűbben persze munkamegosztás volt: miközben az államfő letudja a kötelezőt, a miniszterelnök nem rombolja le a híveiben felépített hazug narratívát a keresztény-muszlim háborúról. Hiszen egy háborúban
az ellenség pusztítása éppen nem üldözendő, hanem követendő.
Orbán most mégis eljutott addig, hogy küldessen egy protokolltáviratot az új-zélandi kormányfőnek, ami arra utal, hogy nagy volt a nyomás rajta. Vélhetően nem a szavazói részéről (a szélsőjobbra tolódott Fidesz-bázisnak eszébe nem jutott elítélni a tömeggyilkosságot, sőt, nagyon is tetszik neki), hanem inkább a nemzetközi szereplőktől.
A helyzet alighanem ahhoz hasonlít, amikor 2001-ben Csurka a magyar parlamentben megértette a WTC-t leromboló terroristák indítékait, és Amerika felelősségét emlegette az ártatlan emberek halála ügyében. Orbán akkor – hogy meg ne sértse a MIÉP-től elcsábítani kívánt szavazókat – nem volt hajlandó elhatárolódni Csurkától. Martonyi akkori külügyminisztert tolta maga elé, ám vele a Bush-kormányzat nem elégedett meg,
felismerték Orbán kétszínűségét.
Onnan datálható a Fidesz és az amerikai republikánusok rossz viszonya.
- Ezúttal először megpróbálták mélyen, a küszöb alatt tartani 50 ember halálát. Miközben a hétfői, egy halottat követelő utrechti ámokfutás kiemelt hír a propagandában. És mindig ez történik, ha legalább feltételezhető, hogy muszlim vagy bevándorló az elkövető. Ha meg nem az, akkor azt hazudják róla.
- Amikor az agyonhallgatás nem ért célt, kezelni kellett a helyzetet a szavazók felé, hogy el lehessen tagadni az összefüggést a kormány gyűlöletkeltő, szélsőjobboldali uszítása és a mecsetben imádkozó muszlimok lemészárlása között.
A dolog mostanra ért el addig, hogy Orbán már nem hallgathatott tovább, ha őrizni akarta a civilizált ember látszatát. Hogy honnan érkezett a nyomás, arra csak tippelni lehet. Jöhetett Berlinből vagy Brüsszelből éppúgy, mint a Fidesz-szavazók normálisabb hányadától (amennyiben még vannak ilyenek), akik esetleg elvárták Orbántól, hogy ártatlan és vétlen emberek leölését elítélje.
Aki ezt meglehetős felemásan tette meg.
- A magyarok nevében kifejezte a “mély” együttérzését.
- Valamint közölte: Magyarország és kormánya elítéli az erőszak minden formáját, és a továbbiakban is támogatja a terrorizmus és az erőszakos szélsőségek visszaszorítására tett nemzetközi erőfeszítéseket.
- Emellett szerinte a brutális terrortámadás sajnálatos módon ismét bebizonyította, hogy a 21. században a gyűlölet, az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat.
Viszont arról egyáltalán nem tett említést, hogy milyen motívumok vezették a merénylőket, és nem ítélte el a terroristák indokául szolgáló eszméket sem.
Nyilván nem akarja, hogy az uszítás és a tömeggyilkosság kapcsolata legyen a nyilvánosság témája.
Aligha tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, valamilyen kényszernek engedett a 3 napos késlekedés után elküldött távirattal, és egyáltalán nem volt őszinte a részvétnyilvánítás.
Nem gondolt Orbán abból komolyan egy sort sem.