Most, hogy a nemzeti diktatúra alapjait leraktuk, s megkezdődik népünk bölcs zsebdiktátorának értő vezetésével a fejlett nemzeti diktatúra építése, elevenítsük fel, hogyan kell nemzeti diktatúrában élni. Lassan 30 évig punnyadtunk egy mégoly fogyatkozó demokráciában, ráadásul közben felnőtt egy új nemzedék, amely tagjai még nem tudhatják, hogy is kell ilyen viszonyok között túlélni. Tanfolyamunk tehát most elsősorban nekik szól, meg azoknak, akik ugyan rendelkeznek gyakorlattal a diktatúráról, de valószínűleg ismereteik az elmúlt évtizedekben megkoptak.
Szóval.
A nemzeti diktatúrát helytelen nemi-diki-nek becézni, ahogy a falkavezér nevét is csak felállva, és a hosszú tapsorkán elülte után mondhatják ki az arra kijelöl érdemes férfiúk.
Itt rögtön jegyezzük meg, hogy a diktatúra művelése alapvetően férfimunka, öltönyös-totyakos pocakos uraké, akiknek otthon gyakran eljár a kezük, előszeretettel mondogatnak afféle bölcsességeket, hogy magyar ember evés közben nem beszél, miközben birkafejet vagy fokhagymás kolbászt szelnek bicsakjukkal, majd rázendítenek a fehérvári huszárok hmmm az anyátok kezdetű slágerre. Aztán üvegből sört kortyolnak hozzá és a fal mellé hugyóznak. Ja és persze nem zötög a haraszt, ha nem fúj a szél és már megint a zsidók jártak jól.
A nők persze legyenek megtisztelve, hogy ilyen uraik vannak. Tessék hölgyeim begyakorolni az afféle mondatokat, amelyek így kezdődnek: „Az én uram …”
A nemzeti diktatúrában mindenki mást gyűlölni kell. Utálni, megvetni, lenézni. Azt, hogy ki a „más” a bonzai diktátor mondja meg. Tudják, kis ember, nagy nadrágban.
„Más”: a brüsszelista, a sorosista, a civil, a cigány, a homokos, a fővárosi, a szemüveges, az ellenzéki valamint a biciklista.
A még másik diktatúrán edződöttek szerint a diktatúrában meg kell tanulni a sorok között olvasni. de ez a tétel a nemzeti dikire nem vonatkozik. Ugyanis itt nincs a sorok közé semmi elrejtve. Abban a régi kádári diktatúrában az újságírók jó része szerette volna elmondani az igazságot, ha nem engedték neki, akkor nagy ravaszul elrejtette a sorok közé.
Tanult ebből a nemzeti vagány és afféle embereket, akiknek gondolata lenne, esetleg azt még elrejteni is képes volna, még csak véletlenül sem enged a média közelébe.
( / ) Harmadosztályú uszítók és ügyetlenke propagandisták nyomják a dicshimnuszokat, igyekezvén minél több durvaságot elhelyezni a szövegükben. S a győztesek Táncsics díjat, állami megrendelést, nagyobb hitbizományokat kapnak.
A nemzeti diktatúrában a legfontosabb érték a hűség. A nemzeti diktatúra sikerembereinek hajlékony gerinccel, kevés lelkiismerettel és rossz modorral kell rendelkeznie. Annyit érsz, amennyit megszereztél. A jobbágyokkal illik leereszkedően, megvetően bánni – amit a jobbágyok – ezek valánk mi – illendően levett süveggel, mély meghajlással fogadnak és minden napnak örülnek, amikor nem lőttek közéjük.
A nemzeti diktatúrában mindenki szem a láncban. Ez azt jelenti, hogy ahol te vagy, ott benned testesül meg a diktatúra. Iskolaigazgató vagy? Ne kíméld a dolgozóidat, zsarnokolj, hisz azért állítottak oda. Légy kiszámíthatatlan, igazságtalan, szeszélyes és durva. Pluszpontért alázz is. Hisz veled is ezt teszi a Klik a tanfelügyelet, a minősítő rendszer embere, na és a magas minisztérium.
Buszkalauzok! Tudjátok a dolgotokat. Durva hang, szájszag, érzéketlenség – és tiétek a fényes jövő.
Akadnak persze, akik otthon, a lehúzott redőnyök mögött, csöndben, hogy a hallgatódzó és feljelentést író szomszéd meg ne hallja, arról beszélnek, hogy szolgák vagyunk ugyan Egyiptom húsosfazekai mellett, de valahol van egy igaz, egy szabad élet. Nehéz, de érdemes talán megpróbálni kivonulni oda.
Érthető, hogy a nemzeti diktatúrának az így beszélők ősidők óta örök ellenségei. Amíg nem jön a tíz csapás rájuk, addig mindent megtesznek azért, hogy rabigába tartsák őket.
Papolnak arról, hogy csak nehogy ők nevessenek a végén – miközben persze a kasszakulcsra gondolnak, amit mindjárt meg is szereznek a gyerek játékmackójával együtt.
A nemzeti diktatúrában – ha bárki megkérdez – az elégedettség és a jóllakottság honol. Minden szép és jó és legfőképpen gromek.
A művészek nem győznek dicsőítő alkotásokat létrehozni, amelyben páros és bokorugró rímekben (darabja bruttó ötven milla és két hold föld, a zenét hozzá Ákos adja két belvárosi vendéglátóhelyért és egy százmilliós honorért6 strófa) azt fejezik ki, hogy téged uram csak hódolat illet meg s nem bírálat.
S akik mégis kicsit kritikusak lennének? Mi kérem szeretjük a kritikát, persze csak akkor, ha építő. És különben is, csak az kritizáljon, aki letett már valamit az asztalra. Hogy az asztalt is momentán elloptuk, ezért nincs mit hova tenni, hát az nem a mi bajunk.
A nemzeti diktatúrában mindenki szem a láncban.
Időben szólunk, pedig fényesebb a láncnál a kard.
Amúgy Mészáros Lőrinc köszöni jól van és I’tennek hála ma is szépen gyarapodik, pedig hétvége van.