• Az EU átaludta az elmúlt 9 évet, de mégis segíthet megmenteni/újjáépíteni a magyar demokráciát
• Orbán téved, ha azt hiszi, hogy a migráció ürügyén fellázíthatja Európát, bár most már Londonban hírügynökséget is beindított a mozgósítás érdekében
• A kormány keresi a kiegyezés lehetőségét az Európai Néppárttal, ezért jelen állás szerint még a CEU kapcsán is kész engedni
Magyarország elveszett. Orbán Viktor alatt módszeresen szétzúzzák a demokráciát, állami szintre emelkedett a gyűlölet, a rasszizmus és az arcátlan gazemberség. Mindezt a CEU egyik volt tanára tudatja a világgal a német értelmiség lapján keresztül, ám az illető álnevet használ, nehogy a cikkel ártson szakmai karrierjének, illetve magánéletének. Mint írja, az ország öngyilkosságot követett le, az EU ügyetlen közreműködésével, a többi, tehetetlen tagállam szeme láttára. A haláltánc úgy kezdődött, hogy a független igazságszolgáltatás, tudomány és művészet ismét a politika játékszere lett. A tényeket és a valóságot a nemzeti identitás elleni támadásként értelmezik át. A gyűlöletet és a törvényszegést erkölcsi kötelességgé nyilvánítják.
És az unió segített abban, hogy a szélsőjobb őrült képződményét életre leheljék. Hiszen a brüsszeli bürokrácia a be nem avatkozás elvének hangoztatásával nyomja a pénzt az országba és ezáltal szavatolja egy olyan vezér uralmát, aki már elvesztette kapcsolatát a valósággal. Ily módon megengedi, hogy a politikus szétverje az országot, annak teljes művészeti, irodalmi és tudományos életét is beleértve. A határok közben nyitva vannak, hogy távozni tudjanak mindazok, akiket elüldöznek. Hideg polgárháború zajlik, a társadalom jóvátehetetlenül két részre szakadt. Hajtóerő a politikai konzervativizmus.
Szabad sajtó már csak nyomokban létezik, az emberi jogok csupán látszólagosak. A bíróságok önállósága immár teljesen bizonytalan. A választások szabadok, de egészen nyilvánvalóan nem tisztességesek. A gazdaság állapota szintén rettenetes. Csak az uniós pénzek és négy-öt német cég beruházásai tartják életben. A fejlesztések elakadtak, Orbánnak nincs gazdasági terve, leszámítva, hogy a pénzeket meg kell csapolni. 4 millióan szegénységben élnek, ezen belül egy millióan a legnagyobb nélkülözésben. Az egészségügyi ellátás helyzete siralmas, a tüntetési jogot korlátozták. Az egész olyan, mintha a a 30-as években lennénk, csak épp a baloldal nem mozgósít, nincsenek napirenden politikai gyilkosságok és nem veszik őrizetbe a politikai ellenfeleket, illetve újságírókat. De azért sejteni lehet az állam szerepét bizonyos, fel nem derített halálesetek mögött.
Orbán legfőbb célja az, hogy kiderítse, mely témák osztják meg a társadalmat, majd utána mindent megtegyen azért, nehogy megszűnjön az árok a két tábor között. Ehhez bűnbakok kellenek, épp ezért árasztották el fasisztoid gyűlöletkampányok az országot. A legújabb célpont: Soros. A lakosság kettészakadt, két egymástól jól elválasztott, párhuzamos kultúrával. Az árok minden választással csak még mélyebb lett. És a politika egyre-másra szítja az újabb viszályokat. A hivatalos retorika visszanyúl a 30-as évek témáihoz és szóhasználatához. A legfontosabb a nemzet nagysága, Trianon, a magyar felkelések és szabadságharcok dicsősége. A bírálókat hazaárulóként bélyegzik meg. A közpénzek ellopása tisztesség dolga, a forradalmi gondolkodás kifejeződése, a fölény kinyilvánítása.
Az EU, az USA és a nemzetközi szervezetek sokáig nem mondták fel az együttműködést Orbánnal, aki ennek köszönhetően jobbra nyomja az uniót és Putyin módjára politikai viszályokat fagyaszt be. Ily módon nyugodtan várhatja az európai választások kimenetelét. Ha megerősödnek a jobboldali pártok, azonnal elhagyja az EPP-t. Ha másként sül el a a dolog, akkor a konzervativizmus megmentőjeként megerősödve maradhat a pártcsaládban. Belülről destabilizálja a Néppártot, ám az egész csak arra szolgál számára, hogy elterelje a figyelmet a közpénzek ellopásáról, hatalomvágyáról.
Módszer van az egészben. A legutolsó áldozat a CEU volt, most pedig az MTA került a célkeresztbe. Közben megy a huzavona, és a vége az lesz, hogy a közvélemény, valamint a sajtó is belefárad, a hatalom pedig megmentőként léphet fel a maga által kiváltott konfliktusban. Az egyetem elűzése arra volt jó, hogy álcázza a közigazgatási bíróságok felállítását, ami hosszú időre szavatolja Orbán számára a sérthetetlenséget. Magyarországon ma már nem a jog, hanem brutális, korlátlan hatalom uralkodik, amely azonban állami intézmények, bábparlament homlokzata mögé bújik. A gyűlöletkampányba Orbán belekeveri az antiszemitizmust. Ma már minden 30 ember zsidóellenes, de ezt csak 20 % vállalja nyíltan. Uniós és nemzetközi intézmények eközben félrefordítják a fejüket. Ha Orbán most venné a kalapját, a normális állapotokat akkor is csak 2-3 nemzedék alatt lehetne helyreállítani. Vagyis az ország odalett, de az EU és legtöbb tagja még megmentheti.
Az egész demokratikus rendszert az alapoktól kezdve kell újjáépíteni. Már túl késő megvonni a brüsszeli támogatások egy részét. Az orbáni uralmi rendszer ugyanis kevesebb forrással is jól elvan, főleg ha a német iparral meg tud állapodni az EU-n kívül. A vélemények megváltozására sem lehet számítani, hiszen a hatalom támaszkodhat a tájékoztatás monopóliumára. Mégis hasznos lehet, hogy az EU a támogatások visszatartásával fenyegessen. Az Európai Bíróság pedig elérheti, hogy az ország tartsa magát az uniós joghoz. Azon kívül létesíthet egy szabad rádiót, illetve tévét, hogy a lakosság független forrásból kapja a híreket. Fontos volna az is, hogy a közösség ne tekintse többé Magyarországot demokráciának.
Itt az ideje, hogy komolyan vegyen egy hataloméhes, vérszomjas, tekintélyuralmi vezetőt, és ne az emberi jogokról tárgyaljon vele, mintha ezek a jogok alku tárgyai lehetnének. A földrész nagy részén jobboldali radikálisok szabják meg a közbeszédet, de a többség amellett az Európa mellett van, amely egyesít, toleráns és együttműködésen alapul. Egyelőre.
Az európai választásokon egyáltalán nem játszik szerepet a migráció, a közvélemény kutatások azt tanúsítják, hogy az embereket leginkább a nacionalizmus és a radikális iszlám jelentette fenyegetések izgatják. Erre hívja fel a figyelmet az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet igazgatója. Vendégkommentárjában Mark Leonard emlékeztet arra, hogy Orbán, Salvini és Steve Bannon úgy gondolják: május végén a földrész a migrációról mond véleményt, szinte népszavazás formájában. Azt hiszik, hogy a 4 évvel ezelőtti válság átalakította az unió politikáját, védekezésre kényszerítette a Néppártot. Most azon vannak, hogy a téma kapcsán mozgósítsák a nacionalisták szövetségét, éspedig azért, hogy belülről rombolják le az EU-t. Ám ez nem fog nekik sikerülni, az Európa-erőd terve három okból is kudarcra van ítélve.
Először is az intézmény legutóbbi felmérése kimutatta, hogy Magyarországon kívül sehol másutt nem tartják a migrációt lényeges veszélyforrásnak, amiben döntő szerepe van a véget nem érő orbáni propagandának. Más országokban sokkal fontosabbnak tekintik az iszlám radikalizmus jelentette fenyegetést. Sokakat foglalkoztat a nacionalizmus visszatérése is, továbbá a gazdasági válság kihatása, a klímaváltozás, továbbá Oroszország. Változatlanul napirenden van természetesen az illegális bevándorlás is, és még sokat kell tenni a menedékkérők beilleszkedéséért, a velük kapcsolatos félelmek oldásáért.
Viszont az is kiderült, hogy mennyien nem a be-, hanem a kivándorlástól tartanak. Ez a 2. ok, amiért a migráció nem ír fölül minden más témát. Lényeges, hogy különböző dolgot értenek rajta még azok is, akik számára ez egyébként központi kérdés. Észak- és Nyugat-Európában az idegenek beáramlásától félnek, ellenben az olaszok, spanyolok, magyarok, lengyelek és románok többsége saját polgáraik exodusa miatt aggódik. Azt várják a kormányoktól, hogy tiltsák meg a tömeges áttelepülést Nyugatra.
A 3. és talán a legfőbb tényezőt az jelenti, hogy a migráció nem ösztökéli az embereket a választási részvételre. Sokkal inkább mozgósítja őket az újraéledő nacionalizmus. Ez tükrözi, milyen alapvető változás ment végbe a politikában 2015 óta. Sokkal kevesebb menekült érkezik, és a nagy pártok szigorúbb határellenőrzés mellett kardoskodnak, egyik sem szorgalmazza a nyitott határokat. Ám ezzel együtt fennáll a veszély, hogy a fő áramlat erői belesétálnak Orbán csapdájába és ő fújja majd a passzátszelet a választásokon. Éppen ezért az ellenoldalnak a kulcsponti kérdésekre kell összpontosítania – olyan válaszokkal, amelyek az érzelmek oldaláról csillapítják az aggályokat. Ha ez sikerül, az döntő ütést vinne be a magyar kormányfőnek és Salvininek, sőt, lehet, hogy hatására Bannon fogná szépen a cókmókját és hazamenne az USÁ-ba.
Paul Lendvai éppen az Európai Külkapcsolati Tanács tanulmánya alapján azt állapítja meg, hogy a földrészen féligazságok terjednek a migrációról, és eközben elsikkad, hogy a kontinens középső és keleti részén az elvándorlás sokkal több embert nyugtalanít, mint a menekültek érkezése. A tömegek leginkább a németeknél, dánoknál, osztrákoknál és svédeknél aggódnak a migránsok miatt, ellenben a volt szocialista államokban a legerősebb az igény, hogy zárják le a határokat úgy, általában az idegenek előtt, jöjjenek azok akár törvényes, akár illegális úton. Vagyis itt lehet tetten érni a félelmet a nem létező invázió miatt. Hogy ez így van, az nem pusztán a nacionalista propaganda és populista hangulatkeltés műve.
Csak éppen közben háttérbe szorul, hogy mekkora tömegek költöznek Nyugatra. Magyarországot már 600 ezren hagyták el, háromszor annyian, mint az 56-os felkelés leverését követően. Ezúttal azért, hogy munkát találjanak. A rendszerváltás után, a remélt nyugatosodás helyett az a kísértet járja be ezeket az országokat, hogy elnéptelenednek. Ez egyaránt érinti az orvosi ellátást és a rendelkezésre álló szakembergárdát. A Nyugatra tartó népvándorlás rányomja a bélyegét a keleti társadalmakra. Hiszen gyakran a fiatalok, a képzettek, a kreatívak mennek el, és ez meggyengíti a korszerűsödés, az európaizálódás erőit. Egyben megkönnyíti a nacionalistáknak, hogy félelmet keltsenek a bevándorlás ürügyén.
A 150 ezer példányban megjelenő városi lap azt mutatja be, miként verik szét az EU-t az olyan populisták, mint Orbán, Kaczynski és Le Pen. Ezek a pártok feljövőben vannak az egész unióban, sőt több államban már kormányra is kerültek. A körkép a britektől, a magyarokon át, egészen az észtekig, 9 országban mutatja be, hol tart a folyamat. Magyarországról azt írja, hogy a miniszterelnök nem szokott hangfogót feltenni, nagyon is hangosan dicséri a maga lovát, vagyis az illiberális demokráciát, amit a lehető a legjobb államformának tart, de komolyan. A lényeg szerinte az, hogy ha megválasztottak egy kabinetet, akkor annak meg kell szereznie az összes jogkört, és egyáltalán nem kell tekintettel lennie az igazságszolgáltatásra vagy az ellenzéki sajtóra. Az elején úgy tűnt, hogy az unió ezt lenyeri, de mára Orbánnak számolnia kell azzal, hogy kizárják a Néppártból.
A szélsőséges Osztrák Szabadságpárt hivatalosan megerősítette, hogy csatlakozni kíván a Salvini által két napja létrehozott EU-ellenes szövetséghez. Az FPÖ szerint itt hazafias összefogásról van szó. Az olasz Liga vezére azonnal megköszönte a bejelentést, a szélsőjobbos német AfD pedig, amely ott volt a milánói alakuló ülésen, szívből üdvözölte a döntést. Az újság rámutat, hogy cseppet sem meglepő az osztrák párt elhatározása, hiszen az már most is közös frakcióban van Salviniékkal. Ám az olasz politikus egyesíteni igyekszik a jobboldali-populista, illetve euroszkeptikus tömörüléseket, miután azok Strasbourgban jelenleg három különböző csoporthoz tartoznak. Emellett szeretné megnyerni céljának a Fideszt és a PiS-t is.
A hírügynökség szerint Magyarország alighanem rendezni próbálja viszonyát az Európai Néppárttal, ezért hajlandó felülvizsgálni álláspontját a CEU kiszorítása ügyében. Az egyetem azért kényszerült bejelenteni, hogy tevékenysége javarészét Bécsbe helyezi át, mert Orbán Viktor nem tűri az ellentmondást és lecsapott főként a Soros Györgyhöz kötődő szervezetekre. Ezután határozott úgy az EPP, hogy felfüggeszti a Fidesz tagságát. Ám most az illetékes államtitkár bejelentette, hogy a kormány kész ismét napirendre tűzni azt a törvényt, amely megtiltja, hogy a tanintézmény amerikai diplomát adjon ki. Előzőleg a konzervatívok bizottsági elnökjelöltje, Weber felvetette, hogy együttműködést kellene kialakítani a magyar iskola, valamint a müncheni Műegyetem között, és a hatalom most bizalomépítő intézkedésnek nyilvánította a javaslatot.
A miniszterelnök jelenleg kényes helyzetben van, és vegyes jelzéseket küld az ügyben, mennyire kapható módosítani a politikáját, amely egész Európában utat mutatott a nacionalisták számára. Hogy kiteszik-e a Néppártból, az kihat arra, hogy mennyire számíthat a pártcsalád védelmére az uniós vizsgálatok elhárítására. Egyben befolyásolja, hogy milyen mértékben tud beleszólni a következő EU-költségvetésről zajló párbeszédbe.
Az első anyagok arról árulkodnak, hogy Orbán Viktor nézeteit igyekszik népszerűsíteni Nyugaton az a nemzetközi sajtóiroda, amelyet olyan, Orbán-közeli üzletemberek és politikusok alapítottak, mint Habony Árpád vagy Szalay-Bobrovniczky Kristóf, londoni magyar nagykövet. A szolgáltatás nagy része fizetős, ám az első oldal szalagcímeinek tanúsága szerint az egészet áthatja a populizmus, ideértve a bevándorlás elutasítását. Nem hiányzik a miniszterelnöknek az a kijelentése sem, hogy a keresztény kultúra adja minden hatalom forrását.
A V4NA, vagyis V4-ek hírügynökség magyar és angol nyelven dolgozik és hangsúlyozottan konzervatív, jobboldali megközelítésből kívánja tálalni az eseményeket. Az újság megjegyzi, hogy idehaza a miniszterelnök munkatársai az utóbbi években kiterjesztették befolyásukat a magán sajtó nagy részére, az állami rádió és tévé pedig teljes egészében a Fidesz ellenőrzése alatt áll. Orbán azonban idáig képtelen volt érdemben hatni a külföldi jelentésekre, amelyek sokkal inkább kritikusak vele szemben.
Antiliberális? – kérdezi a konzervatív lap a Magyar Állami Opera legújabb botránya kapcsán, amikor is Ókovács Szilveszter igazgató egy fura nyilatkozattal próbálta megkerülni a szerzői jog tulajdonosának előírását, miszerint csakis fekete művészek adhatják elő a Porgy és Besst. A magyar direktor azonban, akiről úgy hírlik, hogy szoros viszony fűzi Orbán Viktorhoz, nos, ő a tilalom ellenére csupa fehérbőrű előadóval vitte színre a darabot, de most úgy tudni, hogy jogi következményekkel kell szembenéznie. Ennek kivédésére az énekesek – teljesen képtelen módon – kötelesek voltak írásban kinyilvánítani, hogy ők afro-amerikaiak és származásuk identitásuk elválaszthatatlan része.
Ez ugyan úgy hangzik, mint egy ironikus kommentár a kultúrától egyre jobban távolodó identitáspolitika kapcsán, ám ha az örökös javára ítél a bíróság, akkor kemény pénzbüntetés következik. Az állam és a társadalom jó részének migrációellenessége paradox módon jelenik meg az említett dokumentumban. Hiszen itt egy olyan darabról van szó, amelynek tartalma nem passzol a liberális-ellenes állami vonalhoz. De az identitás-hívők részéről már régen az a lényeg, hogy ki mondja, illetve énekli.