Csak vicc volt, hogy a hatalom józanságot tanúsítana a CEU kapcsán

Csak vicc volt, hogy a hatalom józanságot tanúsítana a CEU kapcsán

  • A britek még a káosz kellős közepén sem engedik meg, hogy egy hivatalos személyiség Soros ürügyén zsidózzon;
  • Orbán tudja, hogy a pénz beszél, ezért maradni akar a Néppártban; 
  • Magyarországon már csak nyomokban létezik a független sajtó, és egy sor európai államban sem sokkal jobb a helyzet, ezért közszolgálati médiát kellene létrehozni az EU-ban, hogy a polgárok objektívan tudjanak tájékozódni.

ceu_3_1.jpg

                                                       

New York Times/Yahoo/Reuters

reuters.jpg

Kovács Zoltán cáfolta, hogy a hatalom jottányit is engedne a CEU ügyében, noha az unió erős nyomást fejt ki, Németország pedig közvetítést ajánlott fel. A nacionalista Orbán Viktort, aki gyakran összecsap Brüsszellel, nos, őt azzal vádolják, hogy korlátozza a tanszabadságot az új felsőoktatási törvénnyel. A jogszabályról a Közép-Európai Egyetem az mondja, hogy amiatt kénytelen elhagyni az országot. A kormányszóvivő most azt közölte, hogy semmi változás nincs a dolog lényegét illetően, nem kívánják módosítani a szabályozást. Csakhogy éppen ez a vita volt az egyik fő oka annak, hogy a Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát.

Pár napja Orbán Balázs államtitkár bejelentette az Országgyűlésben, hogy bizalomépítő lépésnek tekintik, ha Weber javaslatának megfelelően a müncheni Műegyetem bekapcsolódik a CEU-n zajló képzésbe. És hogy megvizsgálják a lehetőséget, miszerint az intézmény olyan diplomákat adjon ki, amelyeket elfogadnak Németországban, valamint az USÁ-ban is. Ám most Kovács egyértelművé tette, hogy maradnak az eddigi jogi feltételek.

 

Independent

independent.jpg

A brit kormány a Brexit okozta legnagyobb zűrzavar közepette menesztette lakásügyi tanácsadóját, mert az kijelentette, hogy Soros György egész birodalmat irányít Magyarországon, ami nagy felháborodást keltett, hiszen a szokásos antiszemita közhelyet pendítette meg. Szerinte csak rá kell nézni Magyarországra és azonnal látni lehet, hogy a magyar zsidók a Soros-féle hálózat részét képezik. Ráadásul Sir Roger Scruton, aki filozófus és Orbán Viktor személyes barátja, rátett egy lapáttal, amikor azt fejtegette, hogy a kínai emberek robotok, az iszlámellenességet pedig a Muzulmán Testvériség találta ki. A lap emlékeztet arra, hogy a szélsőjobbos magyar miniszterelnök szintén azt állítja: Soros titokban ellenőrzi a magyar ügyeket, ami megint csak a szokásos antiszemita klisékre utal. Scruton szerint azonban képtelenség zsidóellenességgel, vagy iszlamofóbiával vádolni a politikust, a magyarokat rendkívül megriasztotta a váratlan kirobbant, hatalmas muszlim invázió a Közel-Kelet felől.

A szakértő nekiment Theresa Maynek is, mondván, hogy jelen helyzetben az nem alkalmas az ország vezetésére. Régimódi, merev, inkább egy erőskezű politikus kellene. Az interjú után alig pár órával azonban közölték, hogy felmentették tisztségéből.

 

Wall Street Journal

wsj_1.jpg

A vezércikk szerint egyesülnek az euroszkeptikus erők, már a maguk fajták, hogy az új, populista szerveződés keretében vitát kényszerítsenek ki Európa jövőjéről. Programjukat úgy állították össze, hogy abban helyet kapjanak sok uniós polgár legnagyobb ellenvetései az EU-val kapcsolatban. Idetartozik Brüsszel jogkörének visszanyesegetése, a migráció szorosabb ellenőrzése, valamint, hogy előtérbe kell helyezni a földrész kulturális identitását. Mindez nagy kihívás a hagyományos nagy pártoknak, annál is inkább, mert a lázadók elhódíthatják akár a mandátumok egyharmadát is. Onnantól kezdve pedig gátolhatják a döntések elfogadását, és beleszólhatnak, hogy kik kerüljenek be a Bizottságba.

Salvini azonban megmutatja az EU-ellenesség korlátait is. A most megalakult ernyőmozgalom aligha képes magához vonzani az összes érintett pártot, továbbra is megmarad közöttük a mély megosztottság. Így a menedékkérők megosztása, valamint az orosz kapcsolat ügyében. Ez pedig nem ígér sok jót az olasz politikus számára, mármint hogy befolyásolni tudja Brüsszelben a politikai vitákat. De eljön a megvilágosodás pillanata az emberek számára is, mert rá kell jönniük, hogy ha nem szeretik az uniót, az még nem helyettesítheti a széleskörű támogatásra számot tartó politikát. Ugyanakkor Salvini bizonyosan nem az a vezető, akit a kontinens keres, ám kikényszeríti a vitát, amelyre Európának szüksége van.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor eltávolodik az európai nacionalistáktól. Hozzáállása mutatja, hogy minden bizonnyal kudarcot vallanak a próbálkozások, éspedig egy egyesült, bevándorlás-ellenes front megalakítására a következő EP-ciklusban. Pedig ő volt a kérdés leghangosabb szószólója. De a Fidesz néppárti felfüggesztésének nem ez indokolta, hanem a Juncker elleni kampány, valamint a CEU –ellenes támadás. Azóta a miniszterelnök meglehetősen kihívó, de ezzel párhuzamosan úgy tűnik, hogy az egyetem ügyében belement a kompromisszumba. Az olyan tekintélyelvű vezetők, mint ő, nem viselik el, hogy visszavegyenek a retorikából. Szavazóik erőt várnak tőlük, továbbá, hogy ne hajoljanak meg a nyomás hatására és folyamatosan igazolják a szuverenitást. Orbán a nyilvános állásfoglalásokban megingathatatlan, ebben nagyon hasonlít Putyinra vagy Kaczynskira.

De nem is kell semmit sem mondania, amikor sokkal praktikusabb és hasznos lépésként engedi, hogy a Közép-Európai Egyetem nagyjából az eddigi feltételekkel működhessen tovább Budapesten.  Szakíthatott volna teljes egészében a Néppárttal és hétfőn, Milánóban beállhatott volna Salvini mögé. De nem ment el, mint ahogy Kaczynski és Le Pen sem. A szövetség egyébként is csak a választás után áll fel, mert a német, francia vagy finn nacionalisták számára elfogadhatatlan volna, hogy egy olyan tömörülésre voksoljanak, amelyet egy olasz vezet. A keletiek részéről viszont taktikai melléfogás volna, ha támogatnák a Liga vezérének zászlóbontását. A brüsszeli támogatások nagy kedvezményezettjeiként tekintettel kell lenniük a nemzeti érdekekre. Ami Orbán esetében a néppárti tagságot vonzóbbá teszi, mint hogy Salvini szekerét tolja.

 

Die Zeit

die_zeit.jpg

A nacionalisták korábban szét akarták verni az uniót, most arról ábrándoznak, hogy átveszik annak irányítását. Salvini 14 éven át volt EP-képviselő, ám Brüsszelben csak azóta kezdtek félni tőle, hogy odahaza a kormányrúdhoz került. A Liga vezére a szélsőjobbos európai pártok élére állt és rohamot vezényel az EU ellen. Az utóbbi években szinte az egész földrészen feljöttek a tekintélyelvű, idegenellenes, szélsőséges pártok. Céljuk, hogy visszaszerezzék nemzetük állítólag elvesztett függetlenségét. Fő ellenségüknek Brüsszelt tekintik. És májusban várhatóan tovább javítanak eredményükön. Előreláthatólag a strasbourgi helyek több mint egynegyedét foglalják el és fel akarják kavarni az ottani viszonyokat.

A Ligának jó az esélye, hogy a jövőben a legerősebb párt lesz az Európai Parlamentben, akár a CDU-t is megelőzheti. Ám Salvini még ennél is többet akar, viszont éppen ezért volt meglepő, hogy a hétfői alakuló tanácskozásról hiányzott egy sor, vélt barát. Vagyis változatlanul fennállnak a kételyek, hogy a nagy szövetség a vártnál sokkal kisebb lesz. És kérdéses, hogy tudják-e egyesíteni erőiket, ami meghatározza befolyásukat Strasbourgban. Igazából csak a brüsszeli központ elutasítása, az iszlámellenesség és az illegális migráció elleni fellépés köti össze őket, utána vége is a nagy egyetértésnek. És az ellentéteket csak fokozzák az érintett közép-keleti-európai pártok törekvései. Döbbenet volna, ha ezek az ellentétek eltűnnének a választások után.

Vagyis valószínűleg továbbra is két-három frakcióban működnek majd, de a legnagyobb bizonytalansági tényező: Orbán Viktor. Kampányprogramjának lényege, hogy végleg véget kell vetni a bevándorlásnak, szembe kell szállni a „lakosságcserével”, továbbá megálljt kell parancsolni a hol marxistáknak, hol szocialistáknak minősített „brüsszeli bürokratáknak”. Mindennek nem sok köze van a Néppárt krédójához, de nagyon is egybeesik a szélsőjobbos erők álláspontjával, már ha a magyar miniszterelnök a választás után elhagyja az EPP-t. A radikális jobboldal ugyan feltehetőleg nem szerzi meg a többséget, ám már így is beleszól a közös dolgokba. És ez akkor is így lesz, amikor az új Bizottságról kell dönteni, még ha annak elnökét nem Salvininak fogják hívni.

 

Die Presse

die_zeit.jpg

A SZER mintájára új európai közmédia felállítását sürgeti a nemzetközi Prosum Alapítvány igazgatója, mert úgy látja, hogy a kontinens több államában is veszélybe került a sajtószabadság, Magyarországon pedig már nem is létezik. Teplán István, aki egykor a CEU rektorhelyettese volt, rámutat, hogy nálunk mindössze negyedszázad alatt teljesen eltűnt a sokszínű média. A Fidesz központosította a tájékoztatást, az új sajtómonopóliumra nem vonatkoznak a gazdasági versenyszabályok sem, miközben özönlenek az EU-ellenes, illetve radikális álhírek. Az állami média több országban is hazugságokat és uszító kampányokat terjeszt.  A gond immár akkora, hogy nemzeti keretekben nem is lehet megoldani. A piaci erők nem képesek ellensúlyozni bizonyos kormányok totalitárius megközelítését, hiszen a hatalom befolyásolni tudja a magánsajtó bevételeit.

A kiutat csakis egy Európai Közmédia, illetve Sajtószolgálat jelentheti. Úgy működne, mint a BBC vagy mint korábban a Szabad Európa. Az EU irányításával hiteles információkhoz juttatná a polgárokat, mégpedig az európai adófizetők pénzéből, minden politikai elfogultságtól és gazdasági nyomástól mentesen. Az összes tagállam nyelvén sugározna műsort, a Felügyelő Bizottság tagjait az unió nevezné ki. Az érintetteknek semmi közük nem volna a nemzeti kormányokhoz. A programban a hírek, krónikák mellett élő közvetítések, stúdióbeszélgetések, dokumentumfilmek és kulturális magazinok szerepelnének. A műsor a társadalom minden rétegéhez eljutna. A frekvenciát a nemzeti hatóságok adnák, ingyen. Az induló tőkét azok az alapok jelentenék, amelyeket Brüsszel von meg a jogállamot megsértő tagállamoktól. Az ár elenyésző ahhoz képest, amekkora károkat a sok fake news és EU-ellenes propaganda okoz.

 

FT

financial_times.jpg

A szerkesztőségi állásfoglalás arra figyelmeztet, hogy Netanjahu újraválasztása nagy bajt hozhat Izrael fejére, mert a politikus azt ígéri, hogy megszállja az összes zsidó települést a Nyugati partvidéken. Az pedig véget vet a független palesztin állam minden bimbódzó reményének. Ráadásul ehhez lökést kapott Trumptól, aki előbb az egész Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el, utána pedig kijelentette, hogy el kell fogadni az izraeli szuverenitást a Szíriától elfoglalt Golan fölött. A BT ugyan annak idején mindkét döntést semmisnek nyilvánította, ám hogy az amerikai elnök visszamenőleg legitimálja ezeket az izraeli lépéseket, az megnyitja az utat az eddigi legnagyobb izraeli földszerzéshez.

Ha Netanjahu valóban elfoglalja a Nyugati partot és rákényszeríti ezt a megoldást a palesztinokra, az az ország jövőjét veszélyeztetné. Felgyorsítaná a folyamatot, hogy a zsidó államban a palesztinok csak kevesebb jogot élvezzenek, mint a többségi nemzet. A rivális Ganznak és kemény és gyakorlatias pártjának meg kell győznie az izraelieket, hogy vegyék komolyan a veszélyt, még mielőtt alvajáróként belesétálnak egy katasztrófába.

 

Le Monde

le_monde.jpg

Orbán Viktor megindította saját, nemzetközi hírügynökségét, amelynek segítségével olyan vetélytársakkal próbál konkurálni, mint az AFP vagy a Reuters. Saját országa már túl kicsi a kormányfő számára., aki épp ezért jelentős összegeket mozgósít, hogy nacionalista mondandóját külföldön is terjessze. A V4NA-nak látnivalóan egyetlen törekvése van:  alternatív szemszögből igyekszik tálalni a dolgokat. Olyam témákkal foglalkozik, amelyek a szélsőjobb, illetve a magyar vezetés számára fontosak. Nemigen kétséges, hogy Orbán nézeteit tükrözik. A tulajdonjog olyanok kezében van, mint a mostani londoni nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, valamint Habony Árpád. A hasonszőrűek máris tapsikolnak a hír hallatán, mármint hogy elindult sajtóiroda. Ugyanakkor Magyarország egy valamiben biztos lehet: ilyen még nem volt, hogy egy fizetős oldal fake news-t terjeszt. Világra szóló találmány.  

 

New York Times

new_york_times.jpg

A Gershwin-hagyatékot kezelő new yorki ügynökség vezetője megerősítette, hogy a Magyar Állami Opera engedély nélkül adta, adja elő a Porgy és Besst. Merthogy a korábbi szerződés már lejárt, azt pedig azért kötötték meg, mert a magyar fél tudomásul vette, hogy az összes szerepet fekete bőrű művészeknek kell játszaniuk. Ám hogy a darab most mégis színre került, azt az ügy amerikai érintettje teljes mértékben jogsértőnek tartja, úgy hogy most vizsgálja a jogi lehetőségeket.  Egyébként egy angliai operatársulat vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy a Gershwin-örökösök kikötése csakis a főszerepekre, valamint a kórusra vonatkozik, de a baj az, hogy kevés a fekete bőrű operaénekes. A jelentés hozzáteszi, hogy Ókovács Szilveszter Orbán Viktor szélsőjobbos kormányának pártfogása mellett vezeti az intézményt és jócskán kibővítette a repertoárt.

Facebook Comments