- A Bundestag konzervatív elnöke azt gondolja, hogy Nyugat-Európának jobban tekintetbe kellene vennie a keleti tagok aggályait.
- A nacionalisták előreláthatólag jól szerepelnek az európai választáson, csak utána kerülnek bajba, mert a belső ellentétek miatt aligha képesek hatékonyan együttműködni.
- Képmutató és hatástalan a magyar családpolitika – írja a konzervatív brit Times.
Manfred Weber megismételte, hogy Orbán Viktor több olyan döntést is hozott, amelyek elfogadhatatlanok a Néppárt számára, ezért a Fidesz kizárása még egyáltalán nem került le a napirendről. Az EPP bizottsági elnökjelöltje ezt abban a választási tévévitában fejtette ki, amelyet szociáldemokrata vetélytársával folytatott. Utalt ugyanakkor arra, hogy más pártcsaládoknak is vannak gondjaik bizonyos pártokkal, a szociáldemokratáknak pl. a román PSD-vel. Timmermans azonban erre úgy reagált, hogy itt lényeges különbség mutatkozik a konzervatívokhoz képest, mivel ő a maga részéről semmiképpen sem hajlandó együttműködni a szélsőjobbal. Ám az osztrák kormányban a kereszténydemokraták oldalán helyet kapott a szélsőjobbos Szabadságpárt. Weber itt közbeszólt, mondván, hogy ők sem kaphatóak a közösködésre a szélsőségesekkel.
Mindkét politikus egyetértett abban, felül kell vizsgálni az unió menedékpolitikáját. Abban is egyezett a véleményük, hogy a migrációs nyomás ez EU-barát kormányoknak köszönhetően enyhült. Weber ugyanakkor nem ért egyet a francia elnökkel abban, hogy az EP-választás a haladó erők és a populisták harcát hozza. Szerinte kompromisszumot kell elérni. Ugyanakkor burkoltan bírálta vetélytársát, mert úgy ítéli meg, hogy az a Bizottság alelnökeként idáig nem sokat ért el Lengyelország ellen a 7-es paragrafus alapján. A másik erre úgy reagált, hogy az eljárást azért indították, mert az ügyet a Tanácsa kezébe akarták adni.
A német alsóház elnöke óv attól, hogy a Nyugat kioktassa a keleti tagokat. Schäuble egy berlini pódiumvitán beszélt és rámutatott, hogy egyre mélyülnek az árkok Európában, de nem szabad lebecsülni a volt szocialista államok gondjait. Kiemelte, hogy belülről és kívülről egyaránt veszély fenyegeti a közös értékeket, és már nincs sok idő azokat megvédeni. Kína és az USA nagy vetélytársat jelent, és ha Európa nem ébred fel, akkor hamarosan érdektelen tényező lesz. De számára a legnagyobb gondot e pillanatban az jelenti, hogy a Nyugat úgy kezeli a földrész keleti felét, mint egykor Nyugat-Németország az NDK-t. Mindent jobban tudott, nem vette figyelembe a keletnémetek aggályait.
Hogy a hiba ne ismétlődjön meg, ahhoz azt ajánlja, hogy a mag-Európának meg kell szabadulnia a nagyképűségtől. Jobban figyelembe kell vennie mások érdekeit, és nem szabad azt hinnie, hogy mindent jobban tud, csak azért, mert nagyobbak a tapasztalatai a demokrácia ügyében. A bevándorlás kapcsán pl. a visegrádi csoport nem látja, miként lehet beilleszteni Európában ennyi embert, ám ezt a másik oldal azzal intézi el, hogy Keleten le van maradva a demokrácia, ezért jajonganak az ottani kormányok. Ám Schäuble szerint a következmény az, hogy ezek az államok úgy érzik, lekezelik őket, ezért csak még távolabb kerül a közös, európai megoldás. Ám kompromisszum nélkül nem lehetséges olyan szabályrendszer, amellyel rendezni lehetne a menekültügyet.
A hírügynökség szerint ugyan a korábbinál sokkal jobb eredményre számíthatnak a keményvonalas európai nacionalisták a jövő havi választáson, de valószínűleg nem tudnak elég szervezettséget felmutatni, hogy éljenek a helyzetükkel, annál is kevésbé, mert a jelek szerint a szélsőjobb maga sem hisz abban, hogy képes lesz ütőképes frakciót összehozni. Ez még akkor is így van, ha elviheti akár a helyek egyharmadát is. De ha sikerülne összefognia, akkor képviselői bizottsági elnököket adhatnának és más tisztségeket is betölthetnének, azaz érdemben tudnák befolyásolni a Parlament munkáját. Emellett beleszólhatnának a Bizottság és a Tanács tevékenységébe is. Ehhez azonban meg kellene nyerniük a Fideszt és a PiS-t.
Ezzel szemben a liberálisok abban bíznak, hogy a szélsőséges fenyegetés mozgósítja a középpártokat. Kezükre játszik, hogy a szélsőjobb idáig mindig is nehezen tudott dűlőre jutni saját magával, ha bármikor is felmerült az együttműködés lehetősége. Ugyancsak közbeszólhat a nacionalizmus és az ideológia. A Le Pen-féle Nemzeti Front pl. túlságosan is szélsőségesnek minősítette a Jobbikot. A Liga jelenleg ütközik az osztrák FPÖ-vel Dél-Tirol kérdésében. Az AfD-vel pedig az euróövezetben engedélyezett költségvetési hiány miatt van vitája. Orbánhoz hasonlóan Salvini is nagy barátja Putyinnak, a lengyel kormánypárt ezzel szemben nem szeretné, ha az EU rendezné a viszonyt Oroszországgal.
Visszaesés fenyegeti a hagyományos pártokat Strasbourgban, a nacionalisták viszont előretörésre számíthatnak, ám hogy mennyire lesznek a jövőben hatalmi tényezők, az attól függ, képesek-e belülről zárni a soraikat, illetve hogy a kereszténydemokraták hajlandóak-e az együttműködésre. Ugyanakkor jól áll a zöld mozgalom, valamint a Marcon vezette En Marche. A francia elnök szeretné szárnyai alá gyűjteni a lehető legtöbb EU-barát erőt, ideértve azokat a kereszténydemokrata pártokat, amelyek nem akarnak többé egy pártcsaládban ülni Orbán Viktorral. Az EPP jövője nagyban függ attól, mitévő lesz a csoport a Fidesszel. A választás után könnyen újra kiéleződhetnek az ellentétek, ezért elképzelhető, hogy a magyar politikus a hasonszőrű nemzeti-konzervatív gondolkodású pártokkal együtt veszi a kalapját és összeáll az EU jobboldali bírálóival.
A kérdés ezek után az, mennyire tudnak az euroszkeptikusok összefogni, de a tervük továbbra sem látszik reálisnak. Még semmi eredményt nem hozott, hogy Salvini próbál szövetségre lépni a Fidesszel, valamint a Jog és Igazságossággal. De ha még sikerülne is egyetlen nagy frakcióba tömörülni, még akkor is meg kellene küzdeniük a belső ellentétekkel. Pl. az FPÖ korlátozni akarja a családi pótlékot a keleti vendégmunkások számára, ami kiváltja az új tagok tiltakozását. Salvini a menedékkérők elosztást szorgalmazza, Orbán ez elől elzárkózik. Ezeket a politikusokat az EU elutasítása köti össze. És mivel eltérnek a nemzeti törekvések, nem könnyen találnak konstruktív európai programot. Az csupán elvont cél, hogy le kell építeni az uniót és meg kell erősíteni a nemzetállamokat.
Az EP doyenje, a CDU-s Elmar Brok ezek után túlzottnak tartja a félelmeket, nem gondolja, hogy nacionalista hullám fenyeget. Mint mondja, Európa hívei május után is többségben lesznek a Parlamentben, nem kerül veszélybe annak működőképessége, amíg a négy nagy pártcsalád képes megállapodni. A nacionalisták azonban ezzel együtt megnehezítik a fő erők dolgát, annál is inkább, mivel belülről igyekeznek megreformálni az uniót. Ehhez azonban két dolog kellene: belső fegyelem és külső partnerek. Weber a Néppárt részéről már kizárta az együttműködést. A bevándorlás ügyében azonban elképzelhető a szövetség. Orbán nem csinál titkot abból, hogy stratégiai kapcsolatot próbál létrehozni az EPP és a jobboldali nacionalisták között. Épp ezért az EU számára a következő időszakban igen nagy fontosságú lesz, hogy merre haladnak a konzervatívok. Fontosabb, mint az, miként szerepelnek a nacionalisták most májusban.
A kommentár rámutat, hogy az európai nacionalisták a születések támogatására meglepő módon visszahozzák a Mussolini, Hitler és Sztálin által vitt politikát, és ha hatalomra kerülnek, onnantól kezdve nem a bevándorlás jelenti számukra a legnagyobb gondot, hanem hogy miként tudnák több gyerek vállalására rábeszélni a honfitársaikat. Orbán Viktor ki is mondta, hogy számára a legfontosabb kérdés, hány gyereket szülnek a magyar nők, lesz-e magyar jövő, és hogy fennmarad-e a nemzet. A magyarok lélekszáma csaknem négy évtized óta folyamatosan csökken, évről évre több mint 40 ezerrel lesz kevesebb. Amikor a német kormány elszánta magát, hogy több migránst engedjen be, az egyik, ami vezérelte, az éppen a születések alacsony száma volt.
Természetesen a jobbos populisták elsősorban ezért jöttek fel, mert ellenségesek a bevándorlással szemben. Nemrégiben Orbán nekirontott azoknak az államoknak, amelyek kinyitják a kapukat az idegenek előtt. Viszont innentől kezdve minden a nőkön múlik, ám a mozgósításukat célzó politika, a natalizmus sötét múltra tekint vissza. A Duce pl. jó 20 éven át adót vetett ki az egyedülálló férfiakra, öt gyereket irányzott elő a családok számára. Ugyanebben az időszakban Németországban törvénytelennek nyilvánították az abortuszt. A Szovjetunióban kitüntetés járt azért, ha valaki legalább 9 gyereket hozott a világra. A fő eszköz azonban mindenütt a kényszerítés, illetve az ösztönzés volt.
Napjainkban Salvini azonban visszarettent a drákói jogszabályoktól, mint ahogy Orbán is. A meglévő korlátozások nemigen tudták növelni a születések számát. Úgy hogy egyedüli eszközként marad a pénz. Orbán az év elején nagy családtámogatási programot jelentett be. De az azért sokat elárul, hogy a magyar kormányban többen viselik a László nevet – ketten -, mint ahány nő van a testületben. Mindent egybevéve úgy tűnik, hogy a felsőoktatási tanulmányok, a kései gyermekvállalás és a nagyobb személyes önállóság miatt apad a gyerekutánpótlás. És ha nem akarunk visszasüppedni a sötét Középkorba, akkor bizonyos szellemeket még a populisták sem tudnak visszatuszkolni a palackba.
Itt az idő eltörölni azokat a jogszabályokat, amelyek a győzelmes nemzeti történelmet örökítik meg, mert ezek a törvények fegyverként szolgálnak a szélsőjobbos nacionalisták számára. Így látja a helyzetet a Rochesteri Egyetem egyik történész professzora, aki könyvet írt a sztálini kultúráról és a szovjet propagandáról. Legkézenfekvőbb példaként Matthew Lenoe az idevágó lengyel szabályozást hozza fel, amely bünteti, ha bárki nyilvánosan felveti a lengyel nemzet vagy állam társfelelősségét a holokauszt ügyében. A jogalkotók célja az volt, hogy megerősítse a mondandót, miszerint a lengyelek csakis hősök és áldozatok voltak a háborúban, miközben az ország 5-6 millió embert vesztett. De az ellenállás ragyogó példái mellett az sem kétséges, százezrek működtek közben a zsidók megsemmisítésében.
A térség több más állama, így Magyarország és Románia is küszködik azzal, hogy szembenézzen a náci kollaboráció kérdésével. Itt kerülnek bele a képbe a történelmi emlékezetet szabályzó törvények, de ezek az országok először, a rendszerváltás után azt írták elő, hogy senki se tagadhassa az emberiesség ellen elkövetett kommunista bűnöket. Viszont ily módon utat nyitottak ahhoz, hogy lezárják a vitát a nemzeti múlt zavaró fejezetei ügyében. A nacionalisták tiszta történelmi narratívát követelnek és a jelek szerint azt hiszik, hogy nemes és különleges küldetés tisztára mosni a történelmi igazságtalanságokat. De egy nemzet csak akkor igazán emelkedett és kivételes, ha van öntudata és szembe néz saját múltja legsötétebb időszakaival.
Az emlékezettörvények arra jók, hogy segítségükkel elfojtsák a jogos vitát. Még rosszabb, hogy a kormányok kezébe adják a megtorlást, így azok a nemzeti büszkeség és áldozatiság gyerekes mítoszaival támaszthatják alá saját hatalmukat. Ez tényleges veszély és megkérdőjelezi az idevágó jogszabályok elemi értelmét.