FAZ: Seehofer hibázott, amikor Orbán kedvében akart járni

FAZ: Seehofer hibázott, amikor Orbán kedvében akart járni

seeor.jpg

  • Kívülről is látszik, hogy egyre öregebbek a Fidesz hívei, a fiatalok inkább más pártokra voksolnak.
  • Zelenszkij a sötét ló, mert amit idáig produkált az példátlan, csak az a kérdés mi jön ezután? 
  • A nemrégiben küldött levélbomba után kiderült: egy szélsőjobbos amerikai félkatonai szervezet  embereket képzett ki, hogy hogy Obama és Hillary Clinton mellett eltegye láb alól Soros Györgyöt is.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Nincs jó véleménnyel a konzervatív lap a német belügyminiszterről, amiért az ismét védelmébe vette Orbán Viktort. A kommentár emlékeztet arra, hogy Seehofer pár napja kijelentette: a politikusok időnként elragadtatják magukat. A gond csak ott van, hogy a politikus a magyar kormányfőt próbálta fedezni ily módon. Tehát az illiberális demokrácia megalkotóját, akinek a miniszter szerint továbbra is az igazi demokraták között a helye. Azt most hagyjuk, hogy a magyar vezető mennyire törekszik erre. Viszont olyasvalakiről van szó, aki oly mértékben aláásta a jogállamot, hogy abból már a Néppártnak is elege lett. Nos éppen ezzel az Orbánnal szemben ennyire engedékeny Seehofer. Weber, az EPP bizottsági elnökjelöltje szintén ellenzi, hogy Orbán kitegyék a pártcsaládból, de hogy mit gondol a budapesti „barátról”, az egyértelmű. Viszont párttársa megint csak elmulasztotta az alkalmat ez ügyben.

Die Welt

die_welt.jpg

Az a baj a jobboldali populistákkal, hogy öregszenek, azaz ugyanazzal a gonddal szembesülnek, mint egykor a baloldal: egyre kevésbé képesek megnyerni a fiatal választókat. Vonatkozik ez a Fideszre, amely szintén vénül, valamint az Osztrák Szabadságpártra és a szintén brancsbeli Svájci Néppártra (SVP) is. A szerző, aki korábban Budapesten volt tudósító, természetesnek nevezi, hogy elsősorban az idősebbek hallják szívesen az ígéretet, miszerint megvédik őket a külföldi inváziótól és Brüsszel gyámkodásától. De a fiatalabbak inkább másra szavaznak. Az SVP volt az első jobboldali-populista tömörülés Európában, amely az idegenellenes politika jóvoltából szinte a semmiből az ország legjelentősebb pártja lett.

Az FPÖ vezetői 50 körüliek, egész életüket a politikában töltötték és a jó bejáratott utakat használják. Azaz semmi újat nem lehet hallani tőlük, csak azt, hogy új menekülthullám fenyeget és az iszlám Európát veszélyezteti. Az utánpótlást az Identitárius mozgalom szállította számukra, de amióta kiderült, hogy a christchurchi merénylő pénzt adott a szélsőjobbos szervezet vezérének, azóta az anyapárt kénytelen elhatárolódni ettől a kapcsolattól. A mérsékelt ifjúság viszont nem kér Haider utódaiból.

Ugyanilyen okokból hosszú távon bukásra van kárhoztatva az európai jobboldali populisták nagy példaképe, a Fidesz is. Orbán a rendszerváltás tájékán karcsú és hajlékony forradalmárként indult, mára elhízott és abszolút hatalmából csupán néhány, hasonló korú kegyencnek juttat bizonyos részt. Újoncok számára nála nincsen hely. A miniszterek és pártfunkcionáriusok idővel elszürkülnek és megkövesednek a pártban, éppen úgy,  mint egykor a kommunista párt apparátcsikjai.

És a pártszerkezet egy nap annyira elkorhad, hogy csupán egy fiatal forradalmár kell, aki kívülről egy remek beszéddel összedönt mindent. De addig még sok idő telhet el. A folyamat egyelőre csak kis léptekkel halad, bár lehet, hogy a választási eredmények a vártnál gyengébbek lesznek az érintett erők számára. Ám ha utóbbiak nem reagálnak az apró jelekre, akkor lehet, hogy megbüntetik őket, ahogyan az a szociáldemokratákkal történt, amiért nem reagáltak a migrációra. Csakhogy a jobboldali populisták épp olyan nehezen módosítják az irányt, mint egykor a baloldal.

Politico

politico_1.jpg

Az uniót veszély fenyegeti kívülről és belülről egyaránt, ám az EU-nak mégis kettős a viszonya az alapvető értékekhez. Erre figyelmeztet a Brit Külpolitikai Intézet, a Chatham House egyik kutatója.  Az elemzés kiemeli, hogy a szervezet – sok más nemzetközi képződménytől eltérően – nem egyszerűen a saját érdekeit követi, hanem irányadó erőnek számít, amely jobbá akarja tenni a világot. Csakhogy amint bárki meg akarja határozni az „európai értékeket”, azonnal előjönnek a különbségek, egyrészt a tagállamok, másrészt a kontinens és világ többi része között.  Az nagyon fontos, hogy a tagországok ne csupán hirdessék a közös normákat, hanem kövessék is azokat. Ám ott már gondok mutatkoznak, hogy a 28-ak mennyire segítik elő ezeknek az értékeknek az érvényesülését saját határaikon túl. Hiszen tekintélyelvű rezsimekkel kötnek megállapodásokat, nem biztonságos országokba küldenek vissza menekülteket, vagy csak hagyják, hogy azok meghaljanak a Földközi-tengeren.

Az biztos, hogy a jogállamot lehet a leginkább európai értéknek minősíteni. Ugyanakkor az EU csak nagyon keveset tesz, hogy fenntartsa a jog uralmát a területén kívül. Ezen túlmenően Brüsszel az európai értékekre hivatkozott, amikor kemény lépéseket tett Magyarország és Lengyelország ellen a jog megsértése miatt. Ám a szervezet korábban ugyanezt hozta fel indokként, hogy kikényszerítse a költségvetési szabályok betartását az euroövezetben, illetve a kvótákat, ám ily módon lejáratta a hivatkozási alapot.

És az is látszik, hogy itt nem Európa, hanem Németország ragaszkodik az elvekhez, ami azért gond, mert egy sor esetben a szabályokat azért utasítják el bizonyos kormányok, mert úgy látják, hogy azok mögött Berlin van, és azok aláássák a szuverenitásukat. Azaz a jogállam épp annyira megosztja az európaiakat, mint amennyire egyesíti őket.

Independent

independent.jpg

Zelenszkij sikere csavart jelent az újkori populizmusban. Része annak a hullámnak, amelynek révén olyan populista vezetők kerültek hatalomra, akiknek semmiféle, vagy csupán minimális politikai tapasztalatuk van. Az új ukrán elnök ugyan óvakodott egyértelmű ígéreteket tenni, de úgy állította be magát, mint aki szembe akar szállni a korrupcióval, továbbá igencsak szeretné emelni a nép életszínvonalát. Esete mégis különleges az olyanok sorában, mint Trump, Bolsonaro vagy Orbán. Talán leginkább az olasz 5 Csillag Mozgalom vezéréhez, a szintén kabarettista Grillóhoz lehetne hasonlítani. Nem jobboldali, de a másik oldalhoz is csak nehezen lehetne besorolni. A középen igyekszik közös nevezőt találni az ország két fele, illetve a kis- és középvállalkozók, valamint az erősen alulfinanszírozott szociális programok elszegényedett kedvezményezettjei számára. A kérdés csak az, hogy mi jön most.

Der Standard

der_standard.jpg

Teljesen nyitott, hogy mi lesz Ukrajnában Zelenszkij földrengésszerű győzelme után, miután az ukránok ismét csak meglepték a világot – írja Paul Lendvai. Hogy a 41 éves komikus és sikeres színházházi vállalkozó lett a befutó, az több szempontból is történelmi jelentőségű: olyasvalaki került a háborútól és a szegénységtől szenvedő ország élére, akinek a világon semmiféle kormányzati tapasztalata sincs. Ő idáig a tisztség legfiatalabb gazdája, a 73% egészen kimagasló, főleg ha azt vesszük, hogy a politikus három hete, az első fordulóban még csak 43%-ot szerzett.

Hogy mi várható tőle a Krím megszállása és a több mint 13 ezer áldozatot követelő kelet-ukrajnai harcok után? Nos, nem véletlen, hogy erre a gondolatra jó pár értelmiséginek égnek áll a haja. Ráadásul Zelenszkijről az a hír járja, hogy szoros kapcsolat fűzi a 3 éve Izraelben élőn kőgazdag oligarchához, Kolomojszkijhoz. Utóbbi tévéje sugározta azt sorozatot, amelyben a színész elnököt alakított. A pénzember vissza akarja csinálni korábbi bankjának államosítását. A választás elsöprő véleményt mondott a Porosenko alatt grasszáló korrupcióról. Ami a jövőt illeti, aligha módosul a nyugatbarát politika és az ország megvédésének szándéka. Viszont az rajzolódik ki, hogy új hatalmi egyensúly alakul ki a szálakat mozgató pénzemberek között. A labilis rendszer ugyan nem szavatolja a jogállamot, ám mégis nagyságrenddel különb a Putyin-rezsimnél, vagy Orbán egyeduralmánál. De ezen túlmenően minden lehetséges.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A román kormány új igazságügyi minisztert akar kinevezni, hogy meggyorsítsa a jogállam bedarálását, de a köztársasági elnök mindenáron próbálja megakadályozni a lépést. A tárca jelenlegi gazdájával az a baj, hogy már nem bízik benne a kormány mindenható ura, a szociáldemokraták vezére. Pedig a miniszternek kulcsszerepe volt abban, hogy felmentsék a korrupciós ügyekben igen hatékonyan működő ügyészség vezetőjét, majd szintén ő vezette a kampányt, nehogy Kodruta-Kövesiből az új Európai Ügyészség elnöke legyen. Csakhogy a jelek szerint Dragnea számára nem volt elég gyors a tempó. Azon kívül az is kiélezhette a viszonyt, hogy a jogtudós Toader nem volt hajlandó egy sor törvénymódosítást rendelet formájában életbe léptetni. Itt pont azokról a változtatásokról van szó, amelyek célja, hogy felmentsék a korrupcióval vádolt politikusokat.

Ezek után a Szociáldemokrata Párt vezetése túlnyomó többséggel megvonta a bizalmat az igazságügyek felelősétől. A kiszemelt utód Dragnea elkötelezett híve, régi pártkatona. Nemigen vannak gátlásai, hogy gyorsított eljárásban vigye keresztül a már említett „reformokat”.  Johannis államfő csupán késleltetni tudja a személycserét, meggátolni nem. Mindenesetre az elnök az EP-választás napjára népszavazást hirdetett meg, hogy meggátolja az amnesztiát korrupciós ügyekben, illetve hogy a kormány ne verhesse keresztül rendeleti úton a tervezett változtatásokat. Ahogy ő fogalmazott: hogy véget vessenek a PSD politikai huliganizmusának. Bár csupán véleménynyilvánító közjogi aktusról van szó, a szociáldemokraták igyekeznek megfúrni a kezdeményezést.  

Yahoo/Independent

yah.png

Az FBI azzal vádolja egy félkatonai csoport vezetőjét, hogy az meg akarta öletni Obamát, Hillary Clintont és Soros Györgyöt. A 69 éves férfit, akinek osztagai fegyverrel vettek őrizetbe papír nélkül érkező családokat a déli határtérségben, hivatalosan azzal az indokkal tartóztatták le, hogy engedély nélkül tartott fegyvert, miután ilyen indokkal egyszer már elítélték.  Ám a vádhatóság szerint nem olyan régen tanúk előtt kijelentette, hogy embereket képez ki, mert végezni akar a demokraták három vezető személyiségével.

Az „Egyesült Alkotmányos Hazafiak” elnevezésű milícia csak a múlt hét végén mintegy 200 embert tartóztatott fel, amikor azok menedéket keresve Mexikó felől átlépték a határt. Az eltelt két hónapban pedig összesen 5600 migránst állított meg, noha emberi jogi szervezetek szerint nincsen joga hozzá. Annál is inkább, mert az érintettek közül nagyon sokan olyan államokból menekültek el, ahol dúl az erőszak.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Sok pénzt hoznak a magyar hévizek és segítségükkel még több turistát akar a kormány az országba csábítani. Az illetékes budapesti vállalat 10 éve még veszteségesen működött, ám mára fordult a kocka, amiben szerepet játszott a fürdők egész éves nyitva tartása, valamint a sok-sok esemény, buli, amelyet gyakran éjszakánként tartanak. Az alkalmazottak száma ugyan 750-ről 1100-ra nőtt, de a dolgozók java részét kicserélték és ők már tudják, hogy a bevétel növeléséhez a vendégek kedvében kell járni. Azon kívül kiirtották a korrupciót. Ily módon 8 év alatt csaknem megháromszorozódott a bevétel. A gyógyfürdők jövedelme és a látogatók száma az egész országban emelkedik, bár az is igaz, hogy jelentős az állami támogatás összege.

A külföldi vendégek aránya 13%, de őket kulcsfontosságúnak tekintik a 18 ezer embert foglalkoztató ágazat számára. Az idegen turisták több mint fele elmegy valamelyik termálfürdőbe. Orbán Viktor alapvető szerepet szán az idegenforgalomnak, azt tervezi, hogy az 2030-ra a GDP 16 %-át termeli meg, szemben a mostani 10 %-kal.

Facebook Comments