Szegeden még Budapestnél is rosszabb eredmény ért el a Fidesz

Szegeden még Budapestnél is rosszabb eredmény ért el a Fidesz

Az ellenzéki szavazók 60:40-es többségben vannak. bl_1.jpg

Arról írtunk már, hogy a Fidesz alulmúlta saját és az általa keltett várakozásokat is a vasárnapi európai parlamenti választáson, és tavaly óta 800 ezer, 2016 óta másfélmillió szavazatot veszített el.

Azonban a választást még így is megnyerte, ami elsősorban az ellenzék széttagoltságának köszönhető. Orbán Viktor szavazói a Magyarország legnagyobb kisebbsége, a Fidesz minden településen a legnagyobb párt lett, de

egy ellenzéki összefogás a nagyobb városokban egyértelműen legyőzheti.

Nyilván nem azokon a helyeken, ahol az országos átlagát messze felülmúlva 60% fölött végzett; ilyen Szabolcs és Vas megye, a két határszélen (lásd az alsó képet).

A kormánypártok mindössze két megyében végeztek 50 százalék alatt, ahol az ellenzéki szavazók világos többségben vannak.

  • Az egyik ilyen hely természetesen Budapest.
  • A másik Csongrád megye.

ep.jpgA fővárosi eredmény egyáltalán nem meglepő, Csongrád már inkább.

Az utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy ez az egyetlen megye, ahol az MSZP a 3. helyen végzett, egyben 10% fölötti eredmény ért el, ami még Budapesten sem tudott produkálni.

A csongrádi eredmények vizsgálatakor jól látszik, hogy a Fidesz átlag alatt szereplése főként a megyeszékhelynek tudható be: Szegeden a Fidesz rosszabb eredmény ért el, mint Budapesten:

az ellenzéki szavazók 60:40 arányú többségben vannak.

Ráadásul a Szegeden az MSZP-Párbeszéd listája Dobrev Klára DK-ját megelőzve a 2. helyen végzett, ami még Angyalföldön, a fővárosi XIII. kerületben sem sikerült neki.

Az MSZP országosan is kiugró szegedi szereplése nyilván nem függetleníthető a várost már 17 éve vezető Botka László polgármestertől, aki a párt miniszterelnök-jelöltje is volt, és bár már nincs tisztsége az MSZP-ben a választók továbbra is a szocialistákhoz kötik.

Szegeden a MSZP, a DK és a Momentum együtt sima többségben van a Fideszhez képest, és itt a Jobbikot is egyértelműen az ellenzékhez érdemes sorolni, mert a tavaly országgyűlési választáson a helyi képviselőjelöltek visszaléptek volna a baloldal javára, ha az országos központ – Vonáék – nem tiltják ezt meg nekik.

A szegedi EP-eredmény amúgy jelzésértékű lehet az önkormányzati választásra is: Botkát 5 éve éppen egy ugyanilyen arányú EP-választás választották újra polgármesternek 60 százalékos eredménnyel. A választási oldalról az is kiderül, hogy 2014-ben a baloldali összefogás a 20 önkormányzati képviselői mandátumból 17-et nyert el.

Facebook Comments