Elkezdődött a DK gyurcsánytalanítása

Elkezdődött a DK gyurcsánytalanítása

Bebizonyosodott, hogy nincs rá szükség. Sőt: nélküle jobban megy.  gyf_1.jpg

Első látásra akár úgy is tűnhetett, két szereplőnek jó igazán, hogy a DK jól eredményt ért el az EP-választáson, és pillanatnyilag a legerősebb ellenzéki pártnak tűnik.

  • Az egyik természetesen Gyurcsány Ferenc.
  • A másik pedig a Fidesz, amelyik talált magának egy régi/új ellenséget, ha Soros, Merkel és Brüsszel már nem volna elég.

Kocsis, a Fidesz frakcióvezetője már be is jelentette, hogy mostantól ÉVEKIG Gyurcsánnyal fognak kampányolni. Ami nekik különösen jó lenne, tekintve hogy verhető ellenfél: bő évtizede a legnépszerűtlenebb magyarországi politikus.

Gyurcsány a választási eredmény feletti örömébe pici üröm kerülhetett ugyanakkor, amiért – finoman szólva is – megkérdőjeleződött a szavahihetősége, amikor kiállt Karácsony Gergely mögül, akit még egy bő héttel korábban is támogatásáról biztosított.

A pártelnök igazmondás iránti érzékenységét ezek után Gréczy szóvivő próbálta megmenteni, aki 2 fontos dolgot állított.

1.  a Demokratikus Koalíció elnöke volt az utolsó, aki kitartott Karácsony támogatása mellett, az új jelölt állításáról a párt Elnöksége döntött 1 tartózkodással.

2.  A párt elnöke a lehetséges legkorábbi időpontban, a döntést megelőzően 6 nappal tájékoztatta Karácsony Gergelyt, majd valamivel később Szabó Tímea pártelnököt, hogy álláspontjával egyre inkább kisebbségben marad, és egyre valószínűbb, hogy a DK a második fordulóban nem fogja tudni támogatni Karácsony Gergelyt.

Most itt akkor 2 választásunk van.

  • Vagy azt mondjuk, hogy Gréczy hazudik, és akkor Gyurcsány is.
  • Vagy azt, hogy Gréczy igazat mond, de akkor abból az következik, hogy a DK-t már nem Gyurcsány irányítja.

Valószínűleg az utóbbi igaz: Gyurcsány jól tudta, hogy ha megvonja a korábban odaígért támogatást Karácsonytól, akkor segget csinál a szájából, amit nem tud kimagyarázni. Hacsak nem ismeri be, hogy

a DK-ban már nem sokat számít a szava.

Amit nem tehet meg, pedig voltaképpen az utóbbi hónapokban elveszítette saját pártját. Más tracken vannak. Egy olyan stratégiát követnek, amit nem ő talált ki, és nem ő irányít.

Visszafogottan fogalmazva se ő volt például a legnagyobb támogatója annak, hogy Dobrev Klára legyen az EP-listavezető. Azzal ő nem nyerhetett semmit. Ráadásul borítékolhatóan megkapta a nepotizmus vádját is.

Illetve ennél rosszabb is történt: bebizonyosodott, hogy nincs rá szükség.

  • Gyurcsány Ferenc listavezetésével 2018-ban, a nagy téttel bíró országgyűlési választáson a DK éppen csak megugrotta a küszöböt, alig több mint 330 ezer voksot szerzett.
  • Dobrev Klára listavezetésével 2019-ben a DK (az ellenzék számára) sokkal kisebb jelentőségű EP-választáson 16 százalékot és 550 ezer szavazatot kapott.

Negyedmillió ember csatlakozott a DK-hoz azonnal, amikor annak listáját nem Gyurcsány vezette. 

Ez nyilván feltűnt a pártban is (legalábbis a vezetésben, nem a mezei szektatagok és hívek között). Arra is rájöhettek, hogy ha valamit is akarnak, akkor nem kellene visszatérni az EP-kampány előtti állapotokhoz, amikor Gyurcsány jelenítette meg a pártot.

Ezért van, hogy gyakorlatilag kivették Gyurcsány kezéből az irányítást, és azt, hogy az önkormányzati kampányban ő jeleníthesse meg a DK-t.

A DK most olyan helyzetben van, mint Vona volt 2012-14 körül, amikor rájött (vagy megértették vele), hogy az üvegplafont nem tudja áttörni. Meg kell szabadulnia a szélsőjobboldaltól, ha nagyobbra akar nőni.

  • Vonának a a gátat a régi harcostársak, az ismert neonyilas arcok, mint Zagyva, Novák, meg ezek jelentették. Ők garantáltak egy biztos szavazóbázist, de ezentúl semmi többet.
  • A DK számára a legnagyobb teher maga a pártelnök, aki a legnehezebb időkben is bírta a kevés igazhitű támogatását, de rajtuk kívül senki másét.

Ha ki akarnak törni a szektapozícióból, akkor meg kell szabadulniuk Gyurcsánytól. Mondjuk érdemei elismerése mellett más fontos pozícióba helyezni. Vagy ha ez nem megy, akkor kiüresíteni a DK-t: létrehozni egy pártuniót/uniópártot a szocialistákkal (akiknek nem nagyon van más választásuk, ha még valamennyire túl akarnak élni).

dkko.jpgPersze Gyurcsány nélkül. Mondjuk Dobrevet delegálva az új szervezet társelnökének. Az önkormányzati kampányban pedig addig is Kálmán Olgát tenni meg a szervezet valódi arcának.

A terv amúgy nem nagyon új. A DK közeli Idea Intézet már tavaly dolgozni kezdett az ügyön. Mérték is Dobrev és Kálmán támogatottságát, és arra jutottak, hogy a Gyurcsány-párt

  1. nőkkel tud kitörni a párialétből,
  2. ráadásul pont ezzel az említett, illetve fönt látható kettővel.

És lőn. 

Gyurcsány persze önként nem akar nyugdíjba menni:

Azt tudom mondani – önhittség nélkül, pusztán realitásként –, hogy nagyon nagy valószínűséggel a politikailag belátható időben a DK politikájának vezető képviselője én maradok. Dobrev Klára tegnap lépett be a politikába, pályafutásának a legelején tart.

Pici szépséghiba, hogy ezt ugyanabban az interjúban mondta, amelyben – már az EP-eredmények ismeretében – támogatásáról biztosította Karácsonyt:

Nem is értem a felvetést. Karácsony Gergelyről azért annyit hadd mondjak: ő nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is.

Aztán jött az elnökség, ahol magára marad. Senki nem gondolta ugyanúgy, ahogy ő. Nem lehet tudni, hogy pontosan mit jelent a DK politikájának vezető képviselője kifejezés, de azért jelzésértékű, amellett, hogy Gyurcsányt nagyon leszavazták, Kálmán Olgát is a még csak nem elnökségi tag Dobrev kérte fel.

Szóval bár első látásra úgy tűnhetett a volt miniszterelnök az EP-választás nagy nyertese, és mostantól éveken át az történik majd az ellenzéki oldalon, amit ő akar – ennek ellenkezője igaz.

Gyurcsány valójában az EP-választás legnagyobb vesztese.

Olyan lett a DK számára, mint az öreg Kádár 1987-88-ra Grószéknak. Valamikor nélkülözhetetlen volt, az elsőszámú alapító, de már nincs rá szükség, sőt, teher. Most keresik, hogy miként szabadulhatnának tőle a legkisebb veszteséggel.

A bő évtizede már megroppant szavahihetősége maradékának odadobása igazán vállalható árnak tűnt számukra.

 

Facebook Comments