A Gyurcsány-párt kihátrált Botka mögül

A Gyurcsány-párt kihátrált Botka mögül

Mi történt Szegeden? blgyf.jpg

Miközben Szegeden

Eközben a baloldali polgármester mögött széles összefogás áll, támogatja a helyi Jobbik is, vezet a felmérésekben, ezért eddig úgy volt, hogy nem lehet gond az újraválasztása. Eddig.

Pénteken azonban Szabó Sándor parlamenti képviselő és a pártok helyi vezetői bejelentették, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP mindegyik választókörzetben egy-egy képviselőjelöltet indít Szegeden.

Az azonban nem hangzott el, hogy a Demokratikus Koalíció is része lenne az ellenzéki összefogásnak, illetve a DK nem is képviseltette magát az eseményenSőt, a Fidesz-propaganda egyik szegedi leágazása arról számolt be

a Demokratikus Koalíció jelezte: nem támogatják Botka Lászlót és a “példátlan összefogást”

Bár azt nem közölték, ezt ki jelezte, hol és kinek, a DK pedig eddig nyilvánosan és hivatalosan nem foglalt állás az ügyben. A tény eddig mindössze annyi, hogy a DK nem jelent meg az ellenzéki összefogás bemutatóján.

A történtek okára adható egyik magyarázat az, hogy Gyurcsány Ferenc nem felejtette el, hogy Botka 2017-ben úgy akart ellenzéki összefogást létrehozni, hogy abból kihagyja a DK elnökét, mint Magyarország legelutasítottabb politikusát, miközben beveszi magát a pártot.

Botkának akkor ez nem sikerült, Gyurcsányé maradt a DK, és ez most a visszavágás a régi sérelemért. A bosszú.

szell.jpgA másik opció természetesen az, hogy létezett egy megállapodás a Botka mögötti széleskörű összefogásra, amit viszont az EP-választásán elért sikere (4 mandátum, országosan 16%) a DK újra akar tárgyalni. Erre enged következtetni Szabó képviselő  a DK távolmaradására adott magyarázata is:

A Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodásunk az európai parlamenti-választásokat követően, de

azt felrúgták. 

  • Ha az első eset az igaz, akkor a DK valóban nem fogja támogatni Botkát, akkor Szeged közel kerülhet ahhoz, hogy 17 év után ismét elfoglalja a Fidesz.
  • Ha viszont a második, akkor pozícióharcról, nyomásgyakorlásról, egyfajta tárgyalási stratégiáról van szó, amiben a DK-nak nem a legjobbak az esélyei.

Az EP-választás és a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás ugyanis megmutatta: az ellenzéki szavazók már jellemzően már nem pártokhoz kötődnek, hanem egy-egy népszerű személyiséget támogatnak, mint Dobrev Klárát vagy Karácsony Gergelyt. 

A DK alighanem abban téved, hogy az EP-választáson elért sikerét a párt eredményének tudja be. Azonban azt szinte kizárólag Dobrevnek és a kampányának köszönheti.

Az Gyurcsány-párt ugyanakkor nem látja be, hogy a szavazóival tudja megzsarolni Botkát, mert azok (legalábbis jelentős részben) nem tartanak ki mögöttük, hanem a legerősebb ellenzéki politikust követik, amilyen Szegeden egyedül Botka László.

Miközben tehát a fővárosban minden kerületben sikerült megállapodni az ellenzéki összefogásról az önkormányzati választáson (még Ferencvárosban is, hogy előválasztáson döntik el a kérdést), az egyik eddig biztosan ellenzéki városnak tűnő megyeszékhelyen egy térfoglalási kísérlet miatt az 

ellenzék megkockáztatja a kormánypárti győzelmet.

A Fidesz-propaganda már ünnepel, Kubatov Gábor dörzsöli a kezét.

Facebook Comments