Nem elsősorban a jogállamisági eljárásra koncentrálnak.
A múlt hét egyik kínzó rejtélye, miként lehetett, hogy Orbán Viktor Ursula von der Leyent támogatta az Unió elvileg elsőszámú vezető posztjára, miközben a német hadügyminiszter a CDU liberális-keresztény irányzatához tartozik, támogatta-támogatja többek között
- a melegházasságot,
- a szorosabb integrációt (“Európai Egyesült Államok”),
- a menekültek befogadását,
valamint többször bírálta a kialakulóban lévő magyar- és lengyelországi autoriter rezsimeket is.
Ha valaki szemben állónak nevezhető az Orbán-rezsimmel, akkor az UvdL, ennek dacára a Fidesz elnöke nemcsak megszavazta a jelölését az Európai Bizottság elnöki posztjára (miközben 5 éve Junckert nem), hanem egyenesen úgy igyekezett beállítani,
mintha von der Leyen az ő ötlete és az ún. visegrádiak jelöltje lett volna.
A V4-ek úgy mentek bele az alkuba, hogy látszólag nem kaptak semmilyen kompenzációt, sőt, a kelet-európai uniós tagországoknak egy sem jutott az EU-s csúcsposztokból.
- Az egyik válasz az lehet, hogy Orbánt nem tájékoztatták arról, kicsoda is valójában von der Leyen, és az sem tűnt fel neki, hogy semmit nem kap cserébe. De ez nem nagyon valószínű.
- Egy másik opció, hogy még mindig jobb, mint az alternatívája, Frans Timmermans. Ami igaz, de nem nagyon sokkal, ráadásul a holland szocialista továbbra is a Bizottság első alelnöke lehet, azaz nem csökkent a befolyása.
A Fidesz is érezhette, hogy valamivel jobban meg kellene indokolni a döntést annál, hogy von der Leyen „hétgyerekes családanya”. Alighanem ezért történt, hogy atv.hu-nak „kormányközeli források” azt szivárogtatták ki, hogy a Fidesz informális jelzést kapott arról,
a soros finn EU-elnökség mégsem tekinti majd “prioritásnak”, hogy felgyorsítsa a lengyelekkel és a magyar kormánnyal szemben a jogállamisági, 7-es cikkelyes eljárást, és büntesse a két V4-es országot. Azaz,
elsősorban nem erre koncentrálnak.
Érdemes emlékezni rá, hogy
- áprilisban még a német és a francia kormány közös levélben szólította fel az akkor soros román elnökséget, vegye napirendre a jogállamisági eljárást.
- De miután Bukarest a füle botját se mozgatta, a júliustól élő finn elnökség közölte, prioritásként kezeli a dolgot.
Ez komoly fenyegetést jelentett vagy jelenthetett volna a PiS- és a Fidesz-rezsimre is, különösen, ha az Unió csomagban kezeli a két, sokban azonos tartalmú eljárást, azaz se Budapestről, se Varsóból nem vétózhatták volna meg volna meg az egymás elleni szankciókat. (Ezért kellett a prágai vétót elősegíteni a Bige-cégek elleni eljárással.)
Az is elképzelhető, hogy ez csak wishful think, azaz mindössze Orbán álmaiban léteznek azok az “informális jelzések”, amelyek szerint továbbra sem tűzik napirendre a még a tavaly őszi Sargentini-jelentéssel kezdeményezett jogállamisági eljárást, bár az a valószínűbb, hogy valóban elhangzott ilyen, és akkor
a Macron-Merkel duó ezzel tartja sakkban Orbánt és szövetségeseit.
A francia elnöknek és a német kancellárnak alighanem most fontosabb volt, hogy átvigyék kettejük alkuját a kulcsposztokról, és bár Orbánék nem tudták volna megvétózni a megállapodást (ehhez még az olasz kormánnyal együtt se lettek volna elegen), az Unió a hátsó szobákban kötött, “antidemokratikus” alku mellett még a megosztottság képét is mutatta volna, ha 4-5 tagállam nemmel szavaz.
Az alkuval mindkét fél jól járt, Orbán átmenetileg kezelte a fenyegető válságot, a a német és a francia kormány pedig hatásos eszközt kapott a kezébe az autokraták pacifikálására. Életszerű például az a feltevés is, hogy a jogállamisági eljárással való fenyegetés állt annak a döntésnek a hátterében is, hogy a Fidesz-kormány elállt a közigazgatási bíróságok felállításától.
Innen nézve pillanatnyilag az látszik, hogy nem az Unió fogja megdönteni az autokratikus magyarországi rezsimet. Ha valóban nem indítják el a jogállamisági eljárást, akkor olyan megállapodás született, hogy
Orbán megtarthatja, amit már megszerzett, de nem terjeszkedhet messzebbre.
A helyzet tehát az, hogy javulás nem várható, de egyelőre nem is romlik tovább.