A fideszes polgármester-jelölt fizet azért, hogy zseniálisnak nevezzék

A fideszes polgármester-jelölt fizet azért, hogy zseniálisnak nevezzék

A kormányoldalnak is lett Falus Ference, de még mindig nem késő lecserélni. np2.jpg

Július végén indult el a szegedi polgármester-jelölt, Nemesi Pál támogató oldala, a “Nemesi Pált Szeged Polgármesterének”, amelyen egész dicshimnuszokat zengenek a Fidesz által támogatott politikusról. Az oldal bemutatkozásában például azt írják,

Hisszük és tudjuk, a rendszerváltás óta nem volt még alkalmasabb, talpraesettebb polgármester-jelölt Szegeden, mint Nemesi Pál. Mi, akik az oldalt létrehoztuk, hosszú évek óta igencsak közelről ismerjük, gyakorlatilag végig néztük, ahogy az egyszerű paraszti sorból érkező, gádorosi szegény legény irtózatos munkabírással és zseniális üzleti érzékkel, gyakorlatilag a nulláról építette fel a Ferroép Zrt-t, ahogy végig küzdötte az elmúlt 30 évet, csatát csatára nyert, úgy, hogy közben egyszer sem fordult ki önmagából. 

Továbbá világos és éles különbséget tesznek Nemesi és az oldal készítői (“mi, szegediek”) között:

Nekünk (és Nemesi Pálnak) SZEGED az Első!”

Tehát vannak ők, az oldal készítői, és tőlük függetlenül van Nemesi Pál.

És most kiderült, hogy kamu az egész.

Nemesinek nincsenek is támogatói vagy rajongói. Legalábbis ingyen nincsenek. Mint a szegedi önkormányzat oldala észrevette: ő maga finanszírozza, hogy a legalkalmasabbnak, legtalpraesettebbnek, sőt egyenesen zseniálisnak minősítsék: np_2.jpg

“Mi, akik az oldalt létrehoztuk, hosszú évek óta igencsak közelről ismerjük” – és ebben nem hazudnak, Nemesi Pálnál valóban senki nem ismeri közelebbről Nemesi Pált:

gyakorlatilag saját magát nevezi zseniálisnak.

A milliárdos szegedi építőipari nagyvállalkozó még nem is hivatalos polgármesterjelölt, de már azóta botrányok kísérik, mióta néhány hónapja először felmerült a neve, hogy a jobboldal őt indítja Botka László ellen.

  • Először tagadta, hogy polgármester-jelölt akarna lenni. Aztán kiderült, hogy mégis.
  • Utána azt tagadta, hogy a Fidesz jelöltje lenne. Aztán kiderült, hogy találkozott Kubatov Gáborral és Orbán Viktorral, rendszeresen egyeztet a helyi Fidesz vezetőivel, végül a Fidesz-KDNP hivatalosan is közölte, hogy őt támogatja.
  • Aztán az bukott ki róla, hogy milliárdos közös üzletben vett részt azzal a Szeviép nevű céggel, amellyel a Fidesz éveken át támadta Botkát.
  • Aztán szembement a kormánypártok 4 éve tartó migránsellenes kampányával: elismerte, hogy külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatnak az alvállalkozói. (A Fidesz évek óta azzal riogat, hogy Botka majd migránsokat fog importálni a városba, és ezek után elindít egy olyan jelöltet, akivel szemben ez már nemcsak feltételezés, hanem elismert tény.)
  • Azután az derült ki róla, hogy a Facebook-oldalának kommentelői és lájkolói is szerb profilok.
  • Most pedig az, hogy még a rajongói oldala is kamu, ő fizeti.

Ha valakinek ez a botránysorozat Falus Ferencet idézi eszébe, aligha téved nagyot. A jobb sorsra érdemes egykori országos tisztifőorvost a baloldali ellenzék 2014-ben Tarlós István ellen indította Budapesten, de végül kénytelenek voltak visszaléptetni Bokros Lajos javára, mert politikai antitalentumnak bizonyult.

Nemesi eleve csak azért merülhetett fel polgármester-jelöltként, mert a helyi Fidesz annyira leamortizálta magát, hogy pártpolitikus szóba sem jöhetett a kampány arcaként, valamint azért, mert a szegedi jobboldal fölötti uralomért kitört hatalmi harcot Kubatov Gábor nyerte Lázár Jánossal szemben.

Az esélyei akkor is csekélyek volnának, ha nem kísérné folyamatos bénázás a kampányát,

mert nem elég, hogy a jobboldal kisebbségben van Szegeden az ellenzékkel szemben, még megosztott is, ugyanis

  • jelölteti magát a város utolsó (2002 előtti) fideszes polgármestere, Bartha László,
  • valamint a kormánypropaganda által az elmúlt években Botka ellen felépített Szabó Bálint is.

Szabó tavaly még a kormánylapban jelenthette be a jelöltségét, és nem volt hajlandó visszalépni annak ellenére sem, hogy a pártállami adóhatósági eljárással próbálta rákényszeríteni. Szabó “bűne” az volt, hogy Lázár emberének számított, bár mindketten tagadták, hogy függő viszony volna köztük.

Mindennek fényében egyáltalán nem volna meglepő, ha Lázár még most is arról győzködné az országos Fideszt (azaz valójában Orbánt), hogy a folyamatos botrányok miatt Nemesinek már semmi esélye Botka ellen, és

még mindig nem késő lecserélni.

(Nyilván a “nem is az ő embere”, “független-civil” Szabóra.)

A  kampány hivatalosan csak augusztus 24-én, szombaton kezdődik, az aláírásokat még később kell leadni, elvileg még nincsenek elkésve a cserével. Az persze kérdés, hogy be tudná-e még hozni a Fidesz azt a többhónapos hátrányt, amit Nemesi negyedéves bénázásával szedtek össze.

Facebook Comments