Finoman szólva sem fogadta jól egykori évfolyamtársa győzelmét. 
Tarlós István elegánsan és nagyvonalúan fogadta a vereségét. Előbb telefonon gratulált Karácsony Gergelynek, majd elhallgattatva a Bálna fujjoló fideszeseit, azt mondta:
Éjféltől Karácsony Gergely Budapest új főpolgármestere,
gratulálok neki, és sok szerencsét kívánok.
A Fidesz kamujelöltje, Berki Krisztián szintén tudomásul vette a vereségét. A Facebook-oldalán azt írta:
Budapest ma döntött. Gratulálok Karácsony Gergelynek a győzelemhez.
A négyfős főpolgármesteri-verseny utolsó előtti helyezettje viszont nem volt ilyen nagyvonalú. Vasárnap esti értékeléseben Puzsér Róbert úgy vélekedett,
A redvás szendvics és a gennyes hús között lehetett dilemmázni.
Másnap a Facebookon hosszabban is elemezte a helyzetet. Talán lehet azt mondani, hogy olyan őrjöngésbe kezdett, mint még a kampány alatt sem:
- “A tegnapi főpolgármester-választás legfőbb vesztese Budapest.”
- “Alkalmatlan, romlott és hazug szocialista network.”
- “A két őrjöngő szekta újra felosztja az országot.”
- “A polgárháború lángjai újra magasra csapnak.”
- “Magyarország tegnap elvesztett legalább tíz évet.”
- “Karácsony Gergely úgy győzött, hogy a vállalásai betarthatatlanok, a mögötte álló pártok falánkak és mohók.”
Azt a szót, hogy gratulálok, a posztban
hiába keresnénk.
Úgy tűnik, az önjelölt megmondóember kifejezetten meg van sértődve amiatt, hogy a dolgok nem úgy történetek, ahogy szerinte történniük kellett volna. Valószínűleg annál, hogy milyen kevés voksot kapott, és mennyire lemaradt, még jobban megviselte, hogy közben győzni tudott korábbi egyetemi évfolyamtársa. Tarlósnak talán gratulált volna, Karácsonynál erre esély se volt.
Az indulat annyira buzog benne, hogy bosszúval fenyegetőzik:
Amit megígérhetek: öt év múlva újra itt leszek, és újra alternatívát állítok a budapestieknek a politikai osztállyal szemben. Polarizáció vagy konszolidáció? Gyűlölködés vagy megbékélés? Múlt vagy jövő? Hiteles program vagy fedezetlen ígéretek? Politikusok vagy civilek? Ezeket a kérdéseket tesszük fel újra meg újra,
míg Magyarország meg nem adja azt a választ, amelyre szüksége van.
Az ember, aki nem tudja elfogadni az amúgy teljesen előre látható vereséget, de legalább azt hiszi, hogy egyedül ő van az igazság birtokában. és addig kell szavaztatni, amíg egyszer ki nem jön, amit ő akar.