Teljes a pánik a Fideszben

Teljes a pánik a Fideszben

Katasztrofális vereség, ostobaság, a demagógiának felülő fiatalok, Magyarország örökre elveszik, bukás lesz a vége. sk_1.jpg

Októberben még előadták, hogy Budapest, meg a kerületek, a megyeszékhelyek fel, meg egy csomó kisváros elvesztés ellenére, voltaképpen ők nyertek. És a néhány vereségük is csak valami fatális véletlennek köszönhető, statisztikai hiba.

Annyira erősen hittek ebben a Fideszben, hogy néhány helyen megpróbálták új szavaztatással megfordítani az eredményt, hátha ezúttal majd az jön ki, ami nekik jól. De nem nyertek Jászberényben (sőt, nagyon kikaptak), Szekszárdon és Komlón sem.

Szembejött a valóság, és arcba verte őket.

Ez már jól látszott azokon a kormánypárti vezéragitátorokon is, akik a párttévé ún. sajtóklubjában próbálták értelmezni az aktuális politikai kérdéseket. 

Bár nyilvánvalóan jól esik kétségbe és  pánikba esett Fidesz-lakájokat nézegetni, azért ideírom a főbb meglátásaikat.

Bayer:

Katasztrofális vereség született.

Nem dughatjuk homokba a fejünket, szerintem baj van.

Szentesi Zöld:

Ami Jászberényben történt, az országos jelentőségű. Azt kell megérteni,

miből van elegük az embereknek. 

 (…) A fiatalok nyerték meg ez a választást az ellenzéknek, (…) akik érzelmi alapon, egyébként felülve a teljesen olcsó demagógiának és hazugság özönnek. (…) Vissza kell találni a néphez, vissza kell találni azokhoz az emberekhez, akik részben ostobaságból, részint tájékozatlanságból, tömegesen választanak olyan politikusokat, akiknek a nevét sem tudják. (….) Nem elég már újragombolni a kabátot, hanem valamit tenni kell, mert ha ez folytatódik tovább, akkor 2022-ben bukás lesz a vége. (…)

Magyarország el fog süllyedni.

Bencsik:

A Fidesz egyre súlyosabb vereséget szenved. (…) Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett.

Mészáros Lőrinc egy bűbájos, kedves, rokonszenves és eszes ember, (…) ő nem lop, csak nyer.

Hol vagyunk már attól, amikor arról beszéltek,

  • hogy az ország többsége, sőt, kétharmada mögöttük áll,
  • hogy örökké a Fidesz-KDNP lesz kormányon,
  • hogy Magyarország nem lehet más, mint “keresztény” és “nemzeti”, hogy
  • aki mást mond vagy gondol, az áruló, sőt eretnek.

Különösen vicces, hogy Huth lapja, a Pesti Srácok azzal a címmel osztotta meg a videót, hogy

Rendhagyó szembenézés a Sajtóklubban.

Szóval még nekik is feltűnt, hogy a létező valóságról való beszéd náluk nem szokásnak, hanem az eddigi rend elhagyásának számít. 

A létező valóság betört a párhuzamos univerzumban, de aztán visszatért a rend. Nem sokkal azután, amikor már a jobboldali közönség kedvenc megmondói is apokaliptikus hangulatba ringatták magukat, jött Mráz Ágoston Sámuel, és kimutatta, hogy a Fidesz-KDNP nagyon vezet a biztos szavazók körében.

Az a Mráz Ágoston Sámuel, akinek intézete, a Nézőpont azt mérte, hogy Tarlós simán nyer Karácsonnyal szemben.

Facebook Comments