Rogán szerint a celebség együtt jár a politikával – kivéve ha válik

Rogán szerint a celebség együtt jár a politikával – kivéve ha válik

„Kérjük a média munkatársait(…)  tartózkodjanak találgatások, valótlan állítások közlésétől. Válásunkkal kapcsolatban egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal” – szól a Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye a Rogán házaspár válásáról. Hogy miért a Miniszterelnöki Kabinetirodam dolga efféle közlemények nyilvánosságra hozatala, azt persze találgatjuk csak. Tény, a soktizmilliárd propaganda forint elköltésével megbízott üzemegység legalább csinál valami érdekeset.

Ahogy az is az, miként gondolkozik Rogán és volt b. neje a nyilvánosságról. Amikor jól fut a szekér, fény és csillogás – akkor imádnak szerepelni. S elég eszük ahhoz már nincs, hogy végiggondolják, ha belopják magukat az amúgy álralában Magyarországon felettébb szervilis bulvárba, akkor lehet, hogy akkor is foglalkozni akarnak velük, ha éppen nekik jobb lenne  a csend.

Rogán és volt b. neje ugyanis sokáig igencsak áhította a reflektorfényt.

„A celebszerű szerep a polgármesterséggel együtt jár. Az pedig önmagában újdonság, hogy egy fiatalember tölti be ezt a posztot. Az V. kerület korábbi polgármestere is elment bálozni, csak kevésbé vonta magára a sajtó figyelmét. (…)Az a véleményem, hogy a politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy; nem szabad titkolni. A modern politizáláshoz ez hozzátartozik, Nyugat-Európában már évtizedek óta így van.

rogan-antal-cecilia_celeb.jpg

(…) Én is sok embertől kaptam kritikát amiatt, hogy bementem a Szulák-show-ba. Szerintem viszont Nyugat-Európában a politikusok jelentős része, főleg az utóbbi tíz-tizenöt évben, már volt ilyen műsorban. Ez Magyarországon is így normális. Aki ezt nem fogadja el, afölött – bármennyire tisztelem is -, azt kell mondjam, eljárt az idő.” – fogalmazza meg egy a Magyar Narancsnak adott egy régebbi interjúban. (

S lőn. Egy városi legenda szerint amikor második feleségével, akitől most válik, a bulvárhírek szintén gyakori szereplőjével, egy drága magánkórházban megjelentek, akkor csak annyit kérdeztek, a szülés után hol tarthatják majd meg a sajtótájékoztatót. A történet valóságtartalmáért most nem kezeskedünk, az azonban tény, több lap is beszámolt az örömteli eseményről, a Blikkben megjelent lelkesült hangú, fényképekkel alaposan dokumentált beszámolójának szalagcíme emígyen harsant: Rogán: Könnyezve vágtam el a köldökzsinórt. A képen a mosolygó politikus, egy csecsemő, és az érthetően kicsit megtört feleség látható. (A ma kiadott közleményben külön kérik, hogy gyermekeik fényképét ne tegyék közre.)

S ha már Blikk. Az ötödik kerületi önkormányzat közpénzből felállíttatott egy szobrot, amely a harmincas évek Pestjének a rikkancsát ábrázolja. Bár az eredeti terven a harmincas évekre jellemző Az Est lapok fejlécét vésték fel, Rogán polgármester úgy döntött, hogy korhűség ide-oda, a Blikket öntsék a bronzrikkancs bronzkezébe. Volt mit meghálálnia Rogánnak. Hiszen a szobor avatását megelőző egy évben 66 cikkben említették meg a nevét.

A cikkek között ugyanis jó néhány nemcsak politikai megnyilvánulásairól, hanem a magánéletéről is szólt, így többek között tudósítottak Rogán Áron megszületéséről és megkereszteléséről, a budapesti Hard Rock Cafe megnyitásáról, amikor a polgármester is gitárt tört. D e arról is hírt adtak, amikor bringával ment a Sándor-palotába, vagy amikor Provence-ban nyaraltak, de a családifagyizásról is olvashattak a lapot kézbevevők – számolt be az index.hu az esetről.

De Rogán és neje megjelent egy népszerű szappanopera egy részletében is és még arról is gondoskodtak, hogy fotóriporterek megörökítsék a jelentős alakítást. Nem untatjuk az olvasókat a bulvárszereplések hosszú sorával. Csak még azt idéznénk fel, hogy amikor Rogán felesége egy úgynevezett celebekkel terhelt divatbemutatón vett részt, akkor a jelentős társadalmi eseményről bőséges terjedelemben tartotta fontosnak beszámolni a Rogán vezette kerület ingyenes újságja.  Igaz, a szorgos olvasókat nem érte mindez váratlanul, hiszen Rogán és családja rendszeres szereplője a rogáni önkormányzat lapjának. Találtak olyan számot is, ahol, igaz egy dupla, oldalon, négy fényképet is sikerült elhelyezni róla. Az egyikből megtudjuk, hogyan udvarolt a feleségének, a másik cikkből kutyájával láthatjuk, de akad olyan is, ahol elmélyülten dolgozik[1]. Azt kikérjük magunknak, hogy e számban fókával nem láthattuk.

Rogán azzal is sikerrel bejutott az ere érzékeny lapokra, internetes oldalakra, hogy a parlamentben egy Louis Vuitton táskával jelent rendszeresen meg, és karján a hivalkodó újgazdagok közkedvelt Hublot óráját viselte. De hát most új idők járnak. Aki a mélyrepülésről is beszámol, az a haza ellensége már.

 

 

[1] http://hvg.hu/itthon/20131022_Rogan_Krumplival_es_az_arckepevel_teriti

Facebook Comments