A KDNP is repül a Néppártból, ha a Fideszt kizárják

A KDNP is repül a Néppártból, ha a Fideszt kizárják

Orbán nem várja meg, hogy kirúgják, maga akar lelépni. ortus.jpg

Valamilyen tévedés okán az Európai Néppárt tavasszal elfelejtette felfüggeszteni a Fidesz csatolmánypártja, a KDNP tagsági viszonyét, amikor az Orbán-pártét megtette. Most úgy néz ki, hogy mégis párban repülnek: a KDNP egyik képviselője, Nacsa Lőrinc úgy nyilatkozott

ha számukra helytelen lesz az irány, akkor elképzelhető, hogy elhagyják a pártcsaládot.

Ha továbbra is a balratolódást, vagy a bevándorlás pártiak felé nyitást képzeli el az Európai Néppárt jövőjének, akkor az szerintünk egy helytelen irány, aminek nem feltétlenül van értelme továbbra is a részesének maradni. Ha viszont egy erős jobboldali, kereszténydemokrata és egyébként a jobboldal felé nyitott pártcsaládot képzel el, akkor természetesen van maradásunk.

Komoly stratégiai vita zajlik az Európai Néppártban, azt kell eldönteniük, hogy 

  • az EPP ragaszkodjon-e az európai, demokratikus (ha úgy tetszik: liberális) értékekhez;
  • vagy nyisson a szélsőjobbra, Salvini, Le Pen és az AfD felé, mint azt Orbán javasolja.

A vita kimenetel egyelőre nyitott. Ami biztos, hogy ezt a Fidesz és Orbán részvétele nélkül folytatják le: a pártcsalád zágrábi kongresszusára a felfüggesztett tagságú Fideszt nem hívták meg (a KDNP-t ellenben igen, továbbá az egyéb szatelliteket, az RMDSZ-t, az MKP-t, a VMSZ-t vagy a szlovén Néppártot szintén).

Orbán még mindig nem tett a tervről, hogy – ugyanúgy, ahogy Magyarországon már 2 évtizede megtette – integrálja a jobbközepet a szélsőjobboldali pártokkal és szavazókkal, noha ez a terve az EP-választáson csúnya vereséget szenvedett. 

Ha akkor hallgatnak Orbánra, és a Néppárt Salviniékkal szövetségben indult volna májusban, akkor most

az EPP kisebbségbe szorulva ellenzékben ülne a strasbourgi parlamentben, és az Európai Bizottságnak se CDU-s politikus volna az elnöke.

A Fidesz számára viszont nincs visszaút, ki kell tartaniuk a kudarcos stratégia mellett, mert az alternatíva a konszolidáció, a jogállamiság helyreállítása, egy mérsékelt politikai fordulat lenne, ami teljesen megváltoztatná a több mint 10 éve követett politikájuk lényegét.

A vita alighanem kettészakítja majd a Néppártot.

  • Ha nem zárják ki a Fideszt, akkor a skandináv és a Benelux-tagpártok távoznak az EPP-ből.
  • Ha viszont igen, akkor a Orbán és csatolmányai teszik ugyanezt, és 20 körüli képviselőt veszít a Néppárt EP-frakciója.

Az jelzésértékű, hogy a zágrábi kongresszuson a lengyel Donald Tuskot választották az EPP elnökévé, aki markánsan kiállt a populistákkal szemben. Után úgy nyilatkozott, nem Orbánnak üzent, hanem azoknak a néppártiaknak, akik ellenzik a Fidesz kizárását.

Orbán kapott még egy utolsó lehetőséget: december elején az ún. bölcsek tanácsa előtt mutatkozhat kompromisszumkésznek és mérsékeltnek – ha akar. De nem akar.

A győzelem vagy halál stratégiáját választotta.

Az állami rádióban pénteken azt mondta, a Néppártnak kell tisztáznia a pozícióját:

Ha az új elnök nem tudja megállítani a baloldali sodródást, akkor más politikai közösséget kell építenünk.

Értsd: kilépnek, mielőtt kirúgnák őket.  Puszta arcmentés okán: amikor márciusban felfüggesztették a tagsági viszonyát, akkor azt mondta, a Fidesz saját maga függesztette fel magát. Most is megfogja próbálni a vereséget győzelemnek álcázni. Ennek a tervnek a részként fog kilépni a Néppártból a KDNP is.

Párban repülnek.

Facebook Comments