A koronavírus megpörgette a fideszes agitátort, és beleállította a földbe fejjel

A koronavírus megpörgette a fideszes agitátort, és beleállította a földbe fejjel

Bencsik András szerint nem járvány van, hanem összeesküvés, és fő bűnös az idegen, mert az csúnya és veszélyes. bencsik_1.jpg

Amikor Semjén Zsolt azt javasolja, hogy a koronavírusra tekintettel a templomok tartsanak több misét és istentiszteletet, akkor már igazán nem kellene meglepődni semmin, de azért Bencsik Andrásnak még így is sikerült kimagaslót alakítani a járvány kezelésében.

Március 6-ai cikkében (címe: Ami nincs, azt ne keresd), amikor már Kínában ezrek haltak bele, és tudható volt, hogy Iránban és Olaszországban sokezres a fertőzöttek száma, a Demokrata főszerkesztője, a közismert kormányoldali agitátor még azt is tagadta, hogy volna bármilyen járvány:

Rohadt nagy járvány. Legalábbis ami a médiában végigszaladt. Mintha egy világméretű kísérletet futtattak volna le, amely révén azt akarták kideríteni, hogy megfelelően kiépített propagandával el lehet-e hitetni az emberekkel egy rettenetes világjárvány fenyegetését úgy, hogy

a valóságban nincs semmiféle járvány,

annak halvány nyoma sem? A válasz: igen. Ma a világmédia bárkivel bármit el tud hitetni, semmit sem számít a valóság, semmit sem ér a józan ész. A koronavírus-kampány valójában egy háború volt a józan ész ellen, és ebben a háborúban a józan ész vereséget szenvedett. 

Bencsik lapja, a Demokrata külön cikket is szentelt annak a konteónak, miszerint a vírust valójában Bill Gates szabadította a világra (Gyanús tények a koronavírus körül).

Különös szerencse, hogy a Fidesz-kormány nem hallgatott saját propagandistájára, és veszélyhelyzetet rendelt el, valamint korlátozásokat vezetett be. Március 12-én csütörtökön Olaszországban csaknem 300-an haltak bele a járványba, ami Bencsik szerint továbbra sem létezik:

nem járvány van, hanem egy teszt.

A nagytekintélyű főszerkesztő március 12-ei cikkében (címe: Az idegen nem szép) bagatellizálja a veszélyt:

A globalizmus megteremtette a világjárványok lehetőségét, amibe akár emberek százmilliói halhatnak bele – de ez még nem az. A koronavírus-kampány a jelek szerint inkább csak egy olyan nemzetközi modell, amely alkalmas arra, hogy

a fenyegetésekre fogékony emberek sajnálatos meghülyítésével

– lásd 16 millió olasz karanténban, illetve az olasz kormány azon döntése, hogy olaszok mostantól nem utazhatnak Olaszországban olaszországi rokonaikhoz – modellezze egy későbbi, valóban veszedelmes járvány hatásait és annak kezelését. (…)

koronavírus-kampány alapját egy a szokottnál agresszívabb, bár már talán lecsillapodó influenzaszerűség képezi, ami kiválóan alkalmas arra, hogy az egyes országok egészségügyi szervezetei élesben teszteljék egy valóban veszélyes világjárvány megakadályozásának vagy legalább korlátok közé szorításának esélyeit.

A konklúziója nehezen érthető, talán a határok tartós és légmentes lezárását, Magyarország teljes elszigetelését javasolja a nemlétező, de majd egyszer kitörő járványra tekintettel:

Mert nem a koronavírus jelenti az igazi fenyegetést, hanem az, hogy egyelőre a világ képtelen megakadályozni egy fertőzés rohamos elterjedését. A virológusok szerint előbb vagy utóbb egy brutális mutáció olyan vírust eredményezhet, ami a koronavírushoz hasonlóan árad szét, és igazán gyilkos lesz… Ezért tisztázzunk egy fontos félreértést:

nem a vírus jelenti a veszélyt, hanem az átjárhatóság. Nem véletlenül alkalmazzák az akadályt, a karantént.

A globalizmus bajba került. Most mit tegyünk?

Ami kb. azt jelenti, hogy sikerült feltalálna az észak-koreai modellt, a Kim-dinasztania után szoros másodikként. Ebben csak azért nem lehetünk teljesen biztosak, mert ugyanabban a cikkben néhány sorral feljebb azt írta, hogy “A hírekből láthatod, hogy a legkeményebb karantén sem képes a vírust megállítani.” Szóval egyszerre állítja, hogy

  • 1. nincs járvány, 2. a “globalizmus” a járvány miatt veszélyes;
  • 1. karantén nem hatásos, 2. el kell szigetelődni.

A lényeget azonban már a – némileg összefüggéstelen – cikke címében és legelején leszögezi:

Az idegen nem szép, sőt csúnya. A másság halálos fertőzéseket hoz.

Később még azt is hozzáteszi, hogy “az idegen veszélyes”, hogy biztosan megértse minden olvasója, aki eleve retteg minden idegentől.

Szóval bármiből ki lehet hozni, hogy migráció. El lehet jutni onnan, hogy nincs járvány, oda, hogy az idegent gyűlölni kell. 

Az ember azért elgondolkozik azon, hogy annak a lapnak milyen lehetnek az olvasói, amelyiknek Bencsik a főszerkesztője.

Facebook Comments