A Fidesz belefojtotta a szót egy ellenzéki politikusba, mert arról mert érdeklődni, hová tűnik a rengeteg maszk

A Fidesz belefojtotta a szót egy ellenzéki politikusba, mert arról mert érdeklődni, hová tűnik a rengeteg maszk

Így működik a Parlament ma Magyarországon. kovilaci_1.jpg

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtt arról érdeklődött az Országgyűlésben, hogy

1.  miért magasabb jelentősen a koronavírus-járvány halálozási aránya Magyarországon, mint a környező országokban?

2.  hová tűnik az a rengetek maszk, amelyek beszerzéséről a kormány nap mint nap beszámol?

Az ellenzéki politikus azt feltételezte, hogy a határon túlra kerülnek. Ezen a ponton a Fidesz-KDNP jelenlévő képviselői tapssal fojtották bele a szót. Addig tapsoltak, amíg le nem járt Szabó időkerete.

A pulpituson ülő Kövér László nem adott lehetőséget az ellenzéki képviselő felszólalásának folytatására/befejezésére, mert

nem tudott mit kezdeni a viharos tetszésnyilvánítással.

Kövér László a ház méltóságát semmibe véve elvette a szót Szabó Tímeatól, miközben Szijjártó Péter napirend előtti felszólalására reagált #Párbeszéd

Posted by Párbeszéd Magyarországért on Monday, 20 April 2020

 

Facebook Comments