Így hazudott a kormánypropaganda Pikó Andrásról

Így hazudott a kormánypropaganda Pikó Andrásról

Pikó és az ellenzéki önkormányzat csak azt tette, amit a törvény előír neki, erre azonnal megvádolta a kormány egyik szennylapja. pa_2.jpg

Pikó András osztotta meg a Facebookon, hogy sajtópert nyert az Origo ellen. A propagandalap azt bírta róla írni, hogy megválasztása után rögtön az első dolga volt, hogy felemelje a fizetését.

Ami igaz.

Pikó is ezzel kezdte, meg ezzel kezdte volna Sára Botond is, ha a VIII. kerületiek nem nyilvánítják ki, hogy nem akarják, hogy ő kezdje ezzel. (Ti. leváltották a fideszest.)

Ugyanis ez a törvényi kötelezettségük. A 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól így rendelkezik:

43. § (1) A képviselő-testület az alakuló ülését a választás eredményének jogerőssé válását követő tizenöt napon belül tartja meg.

(2) Az alakuló ülést a polgármester hívja össze és vezeti. A megyei közgyűlés alakuló ülését a választást követő tizenöt napon belül a korelnök hívja össze, és vezeti a megyei közgyűlés új elnökének szervezeti és működési szabályzat szerinti megválasztásának időpontjáig.

(3) A képviselő-testület az alakuló vagy az azt követő ülésen e törvény szabályai szerint megalkotja vagy felülvizsgálja szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét, a polgármester előterjesztése alapján megválasztja a bizottság vagy bizottságok tagjait, az alpolgármestert, alpolgármestereket,

dönt illetményükről, tiszteletdíjukról.

A döntés tehát kötelezettség, Pikó és a VIII. kerületi testület akkor járt volna el törvénytelenül, ha nem döntenek saját illetményükről.

Azonban nem tehették meg szabadon, önkényesen, saját fejük után menve. Ugyanez a törvény azt is megmondja, hogyan kell dönteniük:

71. § (2) A megyei jogú város polgármestere, a fővárosi kerületi önkormányzat polgármestere megbízatásának időtartamára havonta illetményre jogosult, amelynek összege 997 200 forint.

Ezt a törvényt 2011-ben a Fidesz-KDNP parlamenti többség fogadta el kétharmaddal. Alacsonyabb (pl. önkormányzati) jogszabállyal nem lehet felülírni, a legjobb, ha az ember engedelmeskedik neki.

Pikóék – ahogy a tavaly megalakult önkormányzatok túlnyomós többsége – ezt tették, erre a kormánypropaganda egyik szennylapja azt közli, hogy első dolguk felemelni saját fizetésüket.

Egyszerűen nem eldönthető, melyik a rosszabb.

  • Ha a kormánypropagandában jól ismerték a jogszabályt, de feltették, hogy az olvasóik viszont mindent elhisznek, és puszta lejáratási okokból írtak kapitális baromságot: vádoltak meg olyannak egy önkormányzatot, ami törvényi kötelezettsége.
  • Vagy az, ha nem tudták, mi a képviselő-testület dolga az alakuló ülésén, és tényleg meglepődtek azon, hogy rögtön a saját fizetésükkel kezdik.

Vagy aljas hazugok, vagy fogalmatlan ostoba idióták, eközül lehet választani.

Az különösen szép tud lenni, amikor mindeközben ők minősítik fakenews-gyárnak a valódi sajtót.

(Kép: jozsefvaros.hu)

Facebook Comments