Egy harminc éves külföldi autó forgalomban tartása fontosabb, mint egy harminc éves külföldi orvosé?

Egy harminc éves külföldi autó forgalomban tartása fontosabb, mint egy harminc éves külföldi orvosé?

Néhány szó a híres magyar vendégszeretetről a járvány idején hozott kormányzati döntések tükrében.img_2305_1.JPG

A koronavírus okozta vészhelyzet sok olyan intézkedést vont magával, ami a megváltozott élethelyzethez igazodott (vagy éppen azt használta ki, no de ez egy másik téma). Az egyik, kifejezetten praktikus döntés az volt, hogy a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányok az ország területén 2020. december 15-ig érvényesek. Így csökkenthető az ügyintézéssel járó találkozások száma, ha pedig valaki mégis szeretné december előtt megújíttatni a lejárt iratait, azt online időpontfoglalás után teheti meg. A Miniszterelnökség ezzel kapcsolatos nyilatkozatában egy mellékesnek tűnő mondat is szerepel ügyesen elrejtve:

Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is, azonban a letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre ettől eltérő szabályok vonatkoznak.

Ebből nagyjából mindenki azt szűri le, hogy hurrá, nem kell most levizsgáztatni a kocsit. Pedig a mondat második fele olyan információt tartalmaz, ami néhány ember életét alaposan megnehezíti. Ha valakinek lejár a jogosítványa, akkor egy darabig legfeljebb villamosra vagy vonatra ül át. Ha a személyi igazolványa jár le, akkor még mindig igazolhatja a személyazonosságát útlevéllel vagy vezetői engedéllyel, és az nem túl valószínű,hogy valakinek mind a három egyszerre veszítse el az érvényességét. De egy tartózkodási engedély nem váltható ki semmilyen más okirattal, így, ha valakié lejár, és az illető továbbra is az országban marad, akkor azt kockáztatja, hogy elveszíti a munkáját és kitoloncolják. Ez az ártatlan félmondat tehát nem azokat akadályozza meg a letelepedésben, akik csak most fontolgatják ezt a lépést, hanem azokat hozza nehéz helyzetbe, akik már régóta, életvitelszerűen tartózkodnak az országban.

Ha valaki kíváncsi arra, mi minden szükséges ahhoz, hogy egy úgynevezett harmadik országbeli (azaz nem magyar vagy EU-s állampolgársággal rendelkező) személy Magyarországon tartózkodási engedélyt kaphasson, mondjuk egyszerűen csak munkavállalás céljából, annak érdemes ellátogatnia az Idegenrendészeti Főigazgatóság – leánykori nevén Bevándorlási Hivatal – honlapjára, és kicsit körülnéznie. Az ügyintézés egyáltalán nem egyszerű, és ugyan idén már lehetőség van elektronikus úton feltölteni a kérelmet és a szükséges dokumentumokat, a papírok beszerzése hosszadalmas procedúra még békeidőben is. Hát még olyankor, amikor a legtöbb hivatal csak nehezen elérhető, és az ügyeletes ügyintézők nem is feltétlenül azok, akik a magyaron kívül más nyelven is képesek telefonon kommunikálni! Néhány dokumentum ráadásul csak személyesen beszerezhető. Ilyenek a lakhatást igazoló dokumentumok, a különféle munkáltatói igazolások vagy az igazolás a banktól, hogy az illető milyen régóta megbízható és fizetőképes ügyfél. Egyes szükséges dokumentumnak harminc napon belül kiállítottnak kell lennie, így előfordulhat, hogy ha valamit hosszabb ideig tart beszerezni, akkor közben egy másik irat lejár, és kell belőle egy frissebb dátumú.

img_2307.JPG

 Ez a procedúra az, amire nem vonatkozik a száznyolcvan napos türelmi idő. Itt nem szempont a találkozások számának csökkentése, sem az, hogy ügyfélbarát módon állítsák össze a beszerzendő dokumentumok listáját, vagy esetleg a rendkívüli helyzetre való tekintettel egy-egy szükségtelen formaságot elengedjenek. Ha valakinek lejár a tartózkodási engedélye, akkor hasznos munkaerőből illegális bevándorlóvá válik. Lehet, hogy az egyik nap még doktor úr, másnap már migráncs.

 Egy katasztrofális műszaki állapotban közlekedő autó, ami bármikor okozhat balesetet, nem minősül annyira veszélyesnek, mint egy évek óta itt élő és dolgozó, harmadik országbeli munkavállaló (aki lehet akár orvos vagy tanár is, amire éppen nagy szükségünk lenne, mert a saját készleteink finoman szólva is szűkösek belőlük). Az autó kap még száznyolcvan napot, hogy veszélyeztesse mások életét az utakon, annak viszont, aki nem gondoskodik a tartózkodási engedélye meghosszabbításáról, mennie kell, még akkor is, ha egyébként életeket menthetne meg, ha itt marad.

Facebook Comments