Megint elhalasztották a Budapest-Belgrád vasút építését, amit úgy jelentettek be, hogy “elkezdődött a fejlesztés”

Megint elhalasztották a Budapest-Belgrád vasút építését, amit úgy jelentettek be, hogy “elkezdődött a fejlesztés”

Malacka így száll le a bicikliről.
pl_4.jpg

A magyar és a szerb fővárost összekötő új, tervezett vasútvonal súlyosan veszteséges lesz/lenne; a megtérülését 130 és 2400(!) év közé teszik. Nem véletlen, hogy a Fidesz-KDNP nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva – Semjén “Rénszarvas” Zsolt indítványára – tavaly titkosította a kínaiakkal kötött hitelszerződést.

Ennek eredménye lett, hogy a héten Szijjártó elutasította a szerződésbe betekinteni akaró Szél Bernadett adatigénylését, mert hogy az sérti Magyarország gazdasági érdekeit.

(Hogy mi sérti, azt persze a kormány – illetve annak embere – mondja meg, mindenféle fellebbezési ehetőség és kontroll nélkül.)

A Budapest-Belgrád vasút valójában a közpénzjelleg elveszítését, az eredeti tőkefelhalmozást és Magyarország nyugati integrációjának felszámolását célzó projekt, és mindössze egyetlen egy jó dolog van van benne.

Az, hogy nem épül.

Ezt onnan lehet tudni, hogy Palkovics miniszter – szintén a héten – közleményben bejelentette.

Hogy ez mégse kavart nagy port a sajtóban, nem voltak címlapcikkek, sajnálkozó vagy a közpénzjelleg megmaradásának örvendező írások, annak az az oka, hogy a közleménynek egész más volt a címe, mint a tartalma.

A sorok között kellett olvasni a megértéséhez, mint az előző állampárti rendszerben.

Palkovics közleményének ugyanis azt a címet adták, hogy

Elkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése

A szövegéből viszont kiderül, hogy Orbán embere összehívta az építő konzorciumot, hogy bejelentése nekik, 

3 évvel elhalasztják a közpénzfaló építkezést.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a projekt megvalósítását irányító vállalatokkal tartott mai ülésen elmondta, hogy az előkészületek ütemterv szerint haladnak és a beruházás várhatóan 2025-re elkészülhet.

A szövegből fájdalmasan hiányzik az építkezés kezdetének időpontja, viszont kikövetkeztethető. A 2025-ös dátum igazán árulkodó, tekintetbe véve, hogy most 2020 van.

  • A kormány ugyanis először 2015-ben döntött a semmiből a semmibe vezető, 1-2 kínai bankon kívül senkinek nem jó vasútfejlesztésről, és 2017-es elkészüléssel számoltak. Ami 2 év.
  • A tendergyőzelmet végül 2019-ben hirdették ki. (Meglepődött-e bárki, hogy egy Mészáros Lőrinc nevén lévő cég nyert?) Akkor azévi munkakezdés esetén 2021-es elkészüléssel számoltak, ami 2 év. Vagy idei munkakezdéssel és 2022-es elkészüléssel, ami szintén 2 év.

(Azon se lepődött meg senki, hogy a beruházás ára 470 milliárd forintról néhány éve alatt csaknem megduplázódott, és 750 milliárd forintra nőtt.)

A kormány tehát 2 különböző időpontban és 3 különböző munkakezdéssel konzekvensen 2 éves elkészüléssel számolt. Ha ezt összevetjük a most elővezetett 2025-ös dátummal, abból az következik, hogy

az építkezés 2023 előtt nem kezdődik el.

És mivel 2 éve legkésőbb idei munkakezdéssel kalkuláltak, most azért hívták össze a finanszírozókat, a konzorciumot, meg a majdani üzemeltetőket, hogy bejelentsék nekik a csúszást.

És ennek sikerül azt a címet adni, hogy “Elkezdődött a fejlesztés”.

A Belgrád-Budapest kezd kísértetiesen hasonlítani, a paksi bővítéshez. A vasút már 5 éve nem épül. Paks2 meg 6 és fél éve nem épül. (Ami nem baj, sőt.) A Putyin-Orbán szerződést 2014 januárjában írták alá, és azóta egy kapavágás se történt.

Palkovics közleményéből egy gyakorlott karmelitológus azt is kiolvashatja amúgy, hogy mi az oka a csúszásnak:

a németek nem adnak pénzt.

Alighanem uniós támogatásra bazíroztak, az EU viszont nem hajlandó finanszírozni egy ilyen totálisan kamu, megtérülésre esélytelen projektet.

Továbbá a koronavírus betett a magyar gazdaságnak, Orbán nem tudja egyszerre finanszírozni a klientúráját és  szavazatokat is vásárolni a pórnéptől.

Úgyhogy most itt a nagy pofáraesés, a kudarc és a halasztás. Amit sikerült úgy csomagolni, hogy “Elkezdődött fejlesztés”. Hát persze. Ők soha nem veszítenek.

Malacka így száll le a bicikliről.

Facebook Comments