Oktatási programnak álcázott toborzás indul a legkiszolgáltatottabb fiatalok között.
A Honvédelmi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség közös programot indított Vértezd fel magad néven. A kezdeményezés célja, hogy a gyermekvédelmi ellátásban élő fiatalokat a katonai pálya felé terelgessék. Ennek keretében a gyerekek pályaorientációs és honismereti foglalkozásokon, sporteseményeken vesznek majd részt, ahol a tervek szerint kedvet kapnak ahhoz, hogy a katonai pályát válasszák. Valós karriert ugyan nem kínálnak nekik, hiszen arra ott vannak a honvédelmi profilú elit iskolák, és azok egy állami gondozott számára elérhetetlenek. De stabilitást és biztonságot ígérnek számukra, csupa olyan dolgot, amire minden gyerek vágyik. És az, akinek soha nem volt része ezekben az alapvetőnek tűnő élményekben, könnyen el fogja hinni bármiről, hogy ez az: hogy a merev szabályok jelentik a stabilitást, és a fegyver a biztonságot.
Németh Szilárd, aki egy pacal és egy szoboravatás között néha honvédelmi államtitkári teendőire is szakít időt, azzal indokolta a program szükségességét, hogy az állami gondozott gyerekek így “hátrányukból előnyt tudnak majd kovácsolni”. Még el sem indultak a foglalkozások, de már jól látszik: tényleg lesznek néhányan, aki előnyt kovácsolnak maguknak a gyerekek hátrányából.
Az teljesen rendben van, hogy a gyermekvédelmi ellátásban részesülő gyerekek pályaorientációs foglalkozásokon vesznek részt. Rengeteg olyan szakma, sőt, hivatás van, amivel érdemes lenne őket megismertetni, hogy aztán választhassanak a kínálatból a személyes érdeklődésük mentén. Nagy szükség lenne például ápolókra, szociális munkásokra, pedagógusokra, és lehetne még folytatni a sort. Az, aki a saját bőrén tapasztalja meg a hazai szociális rendszer hiányosságait, valószínűleg jobban is tudná, milyen területeken lenne érdemes fejleszteni, mint egy csapat jólfésült hivatalnok. De a tehetséggondozó programokra is bőven lenne igény a gyermekotthonokban, sosem derül ki, hányan mutathatták volna meg, miben ügyesek, ha kaptak volna némi támogatást. Bár elvileg minden gyereket egyforma jogok illetnek meg, a gyakorlatban ez még ma sem érvényesül. Azok a gyerekek, akik állami gondoskodásban élnek, nem kapják meg ugyanazokat a lehetőségeket, mint családban élő társaik. Nem fog nekik senki különórákat fizetni, felkészíteni őket egy elit gimnázium felvételijére, nem áll rendelkezésükre megfelő nyelvi környezet egy-két idegen nyelv magasabb szintű elsajátításához. Joguk van rá, ugyanúgy, mint bárkinek, de lehetőségük alig. Az oktatási rendszerben ha tárt ajtók nem is, de kiskapuk még akadnak számukra, de ezek is sorra csapódnak be az orruk előtt. Ami nyitva marad, az pedig egy irányba nyílik. A gyerekeknek két választásuk marad: parancsok végrehajtói lesznek, vagy elszenvedői. Ha ez a reális választék, akkor mindenki lesz inkább katona, iskolaőr, tartozásbehajtó, mint áldozat, azt remélve, hogy így fordíthat a sorsán, vagy legalábbis békén hagyják. A hatalom pedig könnyen irányítható kis sakkfigurákat nevelhet belőlük.
Az, hogy a jelenlegi kormány szeret képzeletbeli háborúkat vívni, amikben aztán mindig ő győz az elképzelt ellenség felett, önmagában is elég aggasztó. Az állampolgárok pénzén vett tankokat és repülőket brümmögtetni a gyakorlótéren, hogy ettől férfiasnak tűnjünk, nem túl érett és ízléses dolog. De gyerekeket eszközként használni, hamis reményt adni nekik, aztán ólomkatonásdit játszani velük egyszerűen csak bűn.
