Feltűnik, ha eltűnik ez-az az oktatásból? Például a tanárok, a diákok és az értelmes tananyag.
Kevesebb, mint egy hónap van a tanévkezdésig, és mindenki azon aggódik, online vagy offline oktatás lesz-e. Pedig messze nem ez a legnagyobb probléma. Az alábbi lista az oktatási rendszer olyan elemeit tartalmazza, amelyek eddig megszokott részei voltak az életünknek, de szeptembertől búcsút kell vennünk tőlük. A változás, bár gyors volt, nem egyik pillanatról a másikra történt, így sokan talán észre sem veszik, hogy az egy évtizeddel ezelőtti állapothoz képest mennyire beszűkült azoknak a mozgástere, akik az óvodákkal, iskolákkal valamilyen módon kapcsolatba kerülnek.
Magántanulók
A magántanulói státusz megszüntetése azokat érintette a legérzékenyebben, akik ezt az utat választották, hogy az egyre merevebbé és személytelenebbé váló közoktatás helyett valami számukra élhetőbb megoldást találjanak. A tankötelezettség eddig azt jelentette, hogy a diáknak haladnia kellett a tanulmányaival, és időről időre számot adnia a tudásáról. Tavaly szeptember óta a tankötelezettség csak iskolába járással teljesíthető, és egyéni tanulói munkarendet csak indokolt estben lehet kérvényezni, mint például a külföldi tartózkodás vagy az élsportolói karrier. Ez a változás a tanulócsoportok működését is komolyan érinti: de erről kicsit később.
Alternatív iskolák
2020. szeptember elsejétől érvényüket vesztik az alternatív kerettantervek. Ezek a korábban engedélyezett tantervek sok iskola működési alapját képezték, és egy olyan tudástárat is jelentettek, amiből bárki, aki oktatási intézmény alapítására vagy működtetésére adta a fejét, szabadon válogathatott. Azok az iskolák, amelyek továbbra is szeretnének valami mást csinálni, mint a többség, most arra kényszerültek, hogy részletes indoklással kérelmezzék, miben és hogyan térnének el a központilag előírtaktól. A kérelmük elbírálásától függ, hogyan működhetnek a továbbiakban. Ez a kísérleti módszerek, alternatív pedagógiai technikák gyors kivéreztetését jelenti. Mostantól az alap mindenhol a központi kerettanterv, és az iskolák (a nem állami fenntartásúak is) csak abban különböznek egymástól, hogy ettől a kötelező csomagtól milyen mértékben térnek el.
Választható tankönyvek
A tankönyvpiac egységesítésével jó sok pénzt lehetett a megfelelő zsebekbe helyezni. Miközben a könyvkiadók egy része az életéért küzd, addig az állam, mint állandó és végtelen forrásokkal rendelkező megrendelő a tankönyvek íróit és kiadóját biztos megélhetéshez juttatja. Az egyentankönyveket a gyerekek ingyen megkapják, így, ha a tanár esetleg merne véletlenül nem tanítani belőlük, akkor is ott lesz náluk, belelapoznak, és tanulhatnak belőle ezt-azt. Forráskritikát biztos nem.
Tanulócsoportok
A néhány éve megjelent és sikerrel felfutó tanulócsoportok nagy része a következő tanév elején már nem nyit ki. Nem azért, minha nem lenne rá piaci igény. A magántanulók egyéni munkarendbe való átrendezése, illetve az új NAT által támasztott követelmények lehetetlenítik el a működésüket. A helyzet különösen abszurddá vált a koronavírus okozta válság tükrében: most kiderült, hogy ez az oktatási forma felel meg leginkább egy vészhelyzetben, mivel rugalmas, személyközpontú, kis csoportokban dolgozik a gyerekekkel, a szülőket a kezdettől bevonja a közös munkába, és egyéni érdeklődés alapján rendszerezi a tanulnivalókat. És éppen ezek azok a jellemzők, amik a gondosan kialakított rugalmatlan, személytelen, tömeges, központilag irányított oktatási rendszerbe sehogyan sem férnek bele. Néhány tanulócsoport iskolává alakul, néhányan még küzdenek, de szemmel látható, hogy ez a forma, ha nem puhul egy kicsit a rendszer, nem fog tudni sokáig fennmaradni.
Kölcsönös tiszteleten alapuló kommunikáció
A problémák feltárása és közös feldolgozása helyett a gumibottal és gázsray-vel felszerelt iskolaőrök alkalmazása felér egy nyilvános beismeréssel: nem tudunk, de nem is akarunk már szóbaállni egymással, egyszerűbb, ha az erősebb győz. Néhány dolgot biztos, hogy gyorsan és látványosan meg lehet oldani így, izomból. De a legális erőszak megjelenése az iskolákban nem az a pedagógiai üzenet, amit a XX. század tanulságai alapján érdemes lenne közvetíteni.
Tananyag
Az új Nemzeti Alaptanterv és az ehhez igazodó tankönyvek ki is jelölik, milyen irányba lenne érdemes haladni az oktatásirányítás szerint a gyerekek tanításában. Visszafelé. A kortárs szerzők, az aktuális társadalmi kérdések, a modern tudományos élet eredményei és dilemmái kikerültek a tananyagból, helyette viszont van bőven múltba révedés és hagyományokon csámcsogás. A gyerekek arról a világról, amiben az iskolából kikerülve boldogulniuk kellene, nem sok információt kapnak. A szerencsésebbek hozzájutnak más úton, nem az iskolában. A pechesebbek vagy feladják, vagy szépen megtanulnak mindent, és csak annyit fognak tudni, hogy mihez a legjobb igazodni, ha szeretnének bonyodalmak nélküli életet a későbbiekben.
Tanárok
Mar most is országos szintű probléma a tanárhiány, és jól látszik, hogy 4-5 éven belül tarthatatlanná válik a helyzet. A pályaelhagyók száma az utóbbi néhány évben megsokszorozódott, a szakma elöregszik, mostanában vonul nyugdíjba az a generáció, akik már tapasztalt pedagógusként léphettek be a rendszerváltás után megnyíló új lehetőségek világába, és most semmi kedvük aktív dolgozóként végigkísérni, ahogy az általuk felépített modern pedagógiai irányzatok a darabjaikra hullanak. A pedagógusképzésbe többségében vagy olyan fiatalok jelentkeznek, akiket máshová nem vettek fel, vagy olyanok, akik szeretnének néhány évet még gondolkodni, mielőtt megtalálják a valódi hivatásukat. Csak kevesen akadnak, akik tényleg elkötelezettek, és nem rettenti el őket a méltatlanul sok munka, alacsony fizetés és a rendszer merevsége.
Diákok
Szerencsére a tanárokkal párhuzamosan a gyerekek is fogynak, így még egy-két évig fenntartható a jelenlegi rendszer, ha billegve is. A korai iskolaelhagyás egyre komolyabb problémát jelent, és az olyan erőszakos megoldások, mint a családi pótlék megvonása (aminek az összege tíz éve nem emelkedett, így már alig ér valamit), vagy a gyermekvédelmi eljárások nemhogy javítanának a gondon, de még inkább meggyőzik a fiatalokat, hogy akkor járnak a legjobban, ha mielőbb kimenekülnek a rendszerből. Mióta a tankötelezettség korhatára 16 év, azóta nem is olyan nehéz kipottyanni: elég egy évvel később kezdeni az iskolát (már ha kap rá engedélyt az Oktatási Hivataltól – mert mostantól nincs ám olyan, hogy valaki évvesztes hosszú könyörgés és űrlapkitöltögetés nélkül!), aztán egyszer évismétlésre bukni, és máris ott áll az ember 8 általánossal úgy, hogy egy középiskola sem köteles felvenni.
Az oktatásirányítás működési módja végtelenül egyszerű: elvenni az összes szabadságjogot, aztán egy részét engedélyekhez kötve visszaadni. Az először kifosztott, aztán kegyesen megajándékozott tanárok, diákok és intézmények pedig hálásak minden apró morzsáért, amit visszakapnak abból, ami korábban egészen az övék lehetett.