Tényleg hirtelen mindenki talált állást?
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Bodó Sándor nemrég büszkén jelentette be, hogy a hazai munkaerőpiac szárnyal, hetek óta folyamatosan csökken a regisztrált munkakeresők száma. Ez pedig kizárólag a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervének köszönhető. A nagy kezdőbetű nem irónia: valóban így jelenik meg a kormány minden írásban is közölt nyilatkozatában, ha erről a csomagról van szó. A márciusban bejelentett intézkedési terv olyan lépéseket tartalmaz, mint egyes bajba jutott ágazatok kiemelt támogatása, a vészhelyzetre való tekintettel bizonyos adókedvezmények időszakos bevezetése, és az ügyintézés online térbe való áthelyezése. Ezek valóban hasznos lépések, de a munkanélküliek számának változásához vajmi kevés közük van. Most már jól látszik, hogy a csomag nem akadályozta meg sem a csoportos leépítéseket, sem a közalkalmazottak helyzetének ellehetetlenülését, és a kisvállalkozók életét sem sokkal könnyítette meg. A statisztikák mégis javulást mutatnak.
De ha a munkanélküliség valójában nő, hogyan csökkenhet mégis a regisztrált munkanélküliek száma?
Ha valaki elveszíti az állását, regisztrálhat a lakóhelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen. Így lesz regisztrált álláskereső, aki számadatként is megjelenik az ITM államtitkára által hivatkozott nyilvántartásban. Egyben jogosulttá válik az álláskeresési támogatásra, ami akkor jár, ha az illető együttműködik a hivatallal, azaz résztvesz a tájékoztató programokon, fogadja a kiközvetített ajánlatokat, esetleg elmegy néhány állásinterjúra is, egyszóval bizonyítja, hogy valóban kész munkába állni. Ez az összeg azonban legfeljebb csak kilencven napig jár. Ha ez az idő letelik, a munkakeresőnek két választása van: szociális segélyt igényel, vagy felmutat valami olyan megoldást, ami alapján törlik a rendszerből. Ez a legtöbb esetben egy bejelentett részmunkaidős állás, aminek a sokszorosát dolgozza le az illető zsebbe csúsztatott, adómentes kiegészítésért cserébe. Esetleg az addigi álláskereső egyéni vállalkozóvá válik, és boldogul, ahogy tud: nagyrészt szintén feketén keresve meg a pénzt, amiből valójában megél. Esetleg havonta fizet valakinek azért, hogy bejelentse, közben technikailag ugyanúgy munkanélküli, mint eddig, csak legalább békén hagyják.
Bodó diadalmas bejelentése valójában álságos és cinikus. A regisztrált munkanélküliek száma március-áprilisban ugrott meg nagyon, amikor a járvány felfutása már előrevetítette az elkerülhetetlen gazdasági válságot. A kilencven napos támogatott álláskeresés szakasza azok számára, akik az említett időszakban jelentek meg a rendszerben, most járt le, három hónap után. Így a július végi-augusztus eleji hirtelen javulás semmi mást nem mutat, csak azt, hogy
- aki bekerül a rendszerbe, az kiszolgáltatottjává válik a körülményes ügyintézésnek, amiből sokan nem kérnek, miután szembesülnek vele
- három hónap alatt nem lehet állást találni a munkaügyi kirendeltség közvetítésével. Ha lehetne, akkor a munkakeresők száma nem ugrásszerűen nőne és csökkenne a gazdasági események hatására
- a Gazdasági Akcióterv azok számára nyújt kézzelfogható segítséget, akik egyébként is boldogulnának, a többieknek maradnak a régi, láthatóan nem működő utak
- nem látszanak valódi eredmények, ezért szükség van egy államtitkárra, aki rendszeres időközönként a saját igényeinek megfelelően összeállított kimutatásokra hivatkozik.
A fogalakoztatottsági statisztikák egyetlen tanulsága: az ország jelenlegi vezetése azt igyekszik elhitetni velünk, hogy amit nem látunk, az nincs. És ez működik is: ha valaki sokáig marad láthatatlan és ezért nem számíthat semmilyen segítségre, hamarosan tényleg nem lesz. A csendben éhenhalók szerencsére nem látszanak egyetlen statisztikában sem, a Gazdasági Akcióterv nagybetűi mindent eltakarnak.