Az Országos Haditorna Verseny szervezői bebizonyították, hogy az időutazás egyáltalán nem lehetetlen.
A tanév rendjével szinte egyszerre érkezett meg a középiskolákba a Honvédelmi Sportszövetség felhívása az ezévi Országos Haditorna Verseny megyei döntőire. Az évente megrendezett nemes vetélkedés célja, ahogyan az eredeti dokumentum fogalmaz:
- a honvédelem ügyének népszerűsítése a sport eszközeivel,
- a hozzá szorosan kapcsolódó értékek közvetítése a fiatalok készségének, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztéssel
- ehetőséget nyújtani a tanulóknak a honvédelemhez kapcsolódó sporttevékenységek kipróbálására, felkészültségük összemérésére.
Az első pontból mindjárt ki is derül, ha eddig nem jöttünk volna rá, hogy ez egy vidám toborzóprogram. De vajon mik lehetnek azok a programelemek, amelyek a második pontban felvállalt magasztos céloknak megfelelnek? Hogyan lehet egy kajla kamaszt egyszerre fejleszteni erkölcsileg, fizikailag és akaratilag (bármit is jelentsen ez), ráadásul olyan hiánypótló módon, amire egy átlagos középiskola nem képes? A választ rögtön meg is adja a versenyfeladatok részletes leírása:
kézigránát-hajítással és fegyveres váltófutással, többek között.
A hatalom utánpótlást kinevelő módszerei visszatértek a hetvenes évek legszebb hagyományaihoz. Egészen biztosan szép számmal akadnak középkorú családanyák, akik éjjelente rémülten sikoltva arra ébrednek, hogy nem tudják lajhármászás közben hibátlanul elmondani az úttörők tizenkét pontját. Most a gyermekeik és unokáik is részesei lehetnek ennek az élménynek. Nehéz elhessegetni a benyomást: országunk vezetője úgy próbálja feldolgozni gyermekkori traumáit, hogy újrajátssza azokat. Ez egy jó terápiás módszer, de szakember felügyelete nélkül veszélyes lehet, és nem csak az egyénre, de a környezetére is. Jelen esetben ránk, akik végignézzük, hogyan építik le a természettudományokat és az informatikai ismereteket (amelyekre többek között a modern hadviselés is épül) az oktatásban, hogy legyen hely a tantervekben a honismeretnek és a fizikai gyakorlatoknak. És, bármilyen hihetetlen, úgy tűnik, egyetlen döntéshozó és honvédségi vezető realitásérzékét sem karcolja meg, hogy az utánpótlás nevelését célzó képzési programokban a hagyományőrzés felülírja a valóban hasznos ismereteket.
A honvédség kommunikációs osztályának talpraesettségét dicséri, hogy az iskoláknak emailben eljuttatott nevezési felhívás végén ottmaradt a sablonszöveg, amelyet minden levelük végére automatikusan odabiggyeszt a levelezőprogram. Az apróbetűs szöveg szerint ez egy titkos üzenet, amelynek tartalmát és csatolmányait szigorúan tilos harmadik féllel megosztani, az csak a feladóra és a címzettre tartozik. Tehát a valóban szabálykövető iskolaigazgató feladata úgy kihirdetni a verseny felhívását, és buzdítani diákjait a nevezésre, hogy közben nem mondja el nekik. Mint ahogy azt sem indokolhatja meg, miért kerül hirtelen a helyi tantervbe a tíz kilós lőszerládával való futás (ezzel válthatóak ki a kiírás szerint a Haditorna egyes feladatai) tornaórán. Persze a tanároknak és a diákoknak nem is dolguk, hogy értsék, mi történik velük, a lények, hogy engedelmesen kövessék feljebbvalóik utasításait.
Bár idén a koronavírus miatt elmaradnak az olyan kisebb jelentőségű sportesemények, mint például az olimpia, egyértelmű, hogy az Országos Haditorna Verseny megrendezése nem tűrhet halasztást. Ha bárki elkapja a rendezvény során a betegséget, az csak hősiesebbé teszi, hasonlóvá Hunyadi Jánoshoz, aki egy sorsdöntő küzdelem után egy járványos megbetegedés áldozata lett. És melyik tizenhat éves ne szeretné így végezni?
A verseny szépen illeszkedik ahhoz a pedagógiai irányzathoz, amelynek keretében a napi testnevelés órák választható része lett a lőgyakorlat, új kadétiskolák nyílnak, és a honvédség pályaorientációs foglalkozásokat indít állami gondozott gyerekeknek. A képzelt ellenségekkel vívott harcra fel kell készíteni a jövő generációját is. Közben a valódi ellenség: a korlátoltság és az ebből fakadó félelem csöndben beóvakodik, és fokozatosan foglalja el az országot.