Kiderült néhány meglepő dolog a legfrissebb közvéleménykutatásból

Kiderült néhány meglepő dolog a legfrissebb közvéleménykutatásból

Például az, hogy a magyar választók egyszerűen nem ismerik saját politikusaikat.mesat.jpg

Időről időre érdemes ránézni, hogyan áll a politikai verseny. Ezúttal a Republikon Intézet publikált közvéleménykutatást, ami azt mutatja, hogy a 3 nagy tábor erőviszonyai a következőképp festenek:

  • Fidesz 35%, 
  • ellenzék 30%,
  • bizonytalanok 34%.

A kormánypártok némi előnyre tettek tehát szert, de ez nem túl nagy meglepetés, ismerve a Fidesz tendenciózus felülmérését, valamint hogy válság idején megnő az épp regnáló kormány támogatottsága, továbbá tekintetbe véve az épp

folyamatban lévő gigantikus pénzszórást.

A felmérésnek az az eredménye sem váratlan, hogy az ellenzéki szavazók a közös indulást preferálják:

  • 77% szerint közös listával van esély legyőzni a Fideszt;
  • 87% szívesebben szavazna közös ellenzéki, mint a pártok külön listájára.

A Republikon felmérte a politikusok ismertségével és a népszerűségét is, amiből viszont néhány meglepő dolog is kiderül:

1.  Egyrészt az, hogy a népszerűségi listát ugyan Áder János vezeti, és Orbán Viktor a harmadik, rajtuk kívül viszont csupa ellenzéki politikus található az első tízben. Fekete-Győr András például a második helyen, Orbán előtt.

2.  Az ellenzéki politikusok népszerűsége Gyurcsány Ferencre nem vonatkozik, a DK elnöke a lista vége felé található, miniszterelnöki lemondása után több mint 1 évtizeddel még mindig közel 70%-os az elutasítottsága. Csak a Mi Hazánk-elnök Toroczkai, a KDNP-frakciót vezető Simicskó, és az LMP frissen leváltott exelnöke, bizonyos Kendernay János múlja alul még őt is.(Kövér, Lázár vagy Rogán nem szerepel a közzétett anyagban.)

3.  További váratlan dolog, hogy a népszerűség legfeljebb viszonylagosnak tekinthető, mert

a magyar választók egyszerűen nem ismerik a politikusokat.

Például Fekete-Győr ismertsége is alig 42 százalékos:

repub.jpgMindössze 6 olyan politikai szereplő van ma Magyarországon, akit a választók több mint 70 százaléka ismer: Orbán, Áder és Gyurcsány mellett Dobrev Klára, Szél Bernadett és – íme a kakukktojás – 

Mesterházy Attila.

4.  A volt és jelenlegi kormányfő, továbbá a köztársasági elnök, a 2 éve sokat szereplő LMP-exelnök és a tavaly EP-választáson a DK-listáját vezető Dobrev ismertsége ugyanis nem meglepetés, az már sokkal inkább az, hogy a 6 éve, a 2014-es választás után háttérbe vonult/szorult, az MSZP elnökének posztját elveszítő Mesterházy

  • még mindig a szocpárt legnépszerűbb politikusa (Kunhalmi Ágnessel holtversenyben),
  • az ismertsége kiugró: a legjobb hatba tartozik, olyanok megelőzve, mint a Gulyás Gergely, Semjén vagy Hadházy, a sokkal többet látható Dobrevvel és Széllel pedig egy szinten van.

Miután Mesterházy bejelentette, hogy 6 év után ismét az MSZP elnöke lenne, különösen érdekes összevetni a párt jelenlegi elnökével: Mesterházy támogatottsága 6 százalékponttal múlja felül Tóth Bertalanét, az ismertsége pedig egyenesen duplája a regnáló párvezetőének.

Innen nézve érdekes lesz az ehavi a szoci elnökválasztás, ahol egy, a választók között igen jól álló és egy igen rosszul álló indul egymás ellen.

Facebook Comments