Vidnyánszky Attila saját fia is ellenzi, hogy a kormány utasítására az apja megszállja a Színművészetit

Vidnyánszky Attila saját fia is ellenzi, hogy a kormány utasítására az apja megszállja a Színművészetit

A fideszes kultúrkomisszár szerint aki #freeszfe, az vagy Szamuely-katona és Lenin-fiú, vagy csak sodródik, igazodik és gerinctelen áldozat.iva.jpg

Amióta Vidnyánszky Attilát kinevezték a Színház-és Filmművészeti Egyetemet tulajdonló alapítvány kuratóriumának élére, és az egyetem fellázadt ellene, hogy még az épületbe se engedik be, a kormány kultúrkomisszárja minden lehetséges fórumon – főként a kormánypropagandában – elmondja, hogy

  • nemzetközi körök állnak a tiltakozás mögött, ti. a liberális háttérhatalom;
  • akik a hallgatókat “pajzsként tartják maguk előtt”, meg- és félrevezetik őket, tehát a diákok tkp. saját maguktól gondolkodni nem képes emberek.

Éppen csak azt nem mondja ki, hogy birkák, továbbá ostobák, mint a tök. Ehhez képest a vasárnapi ún. Bayer-showban kiderült, hogy 

Vidnyánszky saját fia is a tiltakozók között van.

Az 5-ös számú tagkönyv birtokosa úgy fogalmazott:

ott áll ebben a közegben.

A színházigazgató erről azt mondta, mindennap beszélnek, néha órákat, amikor már nem tudnak beszélni, akkor írnak egymásnak. Ez egy nagyon fájdalmas történet, iszonyú nehéz helyzetben van ő is, de nem szeretné ezt boncolgatni, mert ez

egy fájó dolog.

A Beregszászon, 1993-ban született ifjabb Vidányszky Attila a Vígszínház színész-rendezője. 2015-ben végzett az SZFE-n, ahol az apja szerint gyenge szakmai munka folyik.

Júniusban, amikor még csak terv volt az egyetem kormány jobboldal általi elfoglalása, nyilvánosan, egy videóban is kiállt a megszállás ellen:

Az apja erre Bayernek azt mondta,

olyan világ az övék, ahol nagyon könnyen könnyen sodródni kezdesz és igazodsz; van néhány tucat harcos, igazából

Lenin-fiú, vagy Szamuely-katona, akiknek nehéz nemet mondani.

De pont ennek kellene ellene dolgozniuk szerinte, “pont az erőt, a gerincességet kellene bennük erősítenünk” – jelentette ki. Azt is mondta az ATV beszámolója szerint, hogy ő áldozatokként tekint ezekre a “kifacsart” diákokra. Szerinte az egész szakmának mérhetetlenül szégyellnie kell magát, amiért jönnek tehetséges fiatalok tanulni, és ahelyett ezt kapják.

Facebook Comments