2021. január 21-én reggel lassan növekvő embercsoport gyülekezett a Kossuth tér egyik sarkán. A hideg szél ellenére mindenki jókedvű volt és izgatott, halkan beszélgettek, nevetgéltek, amíg fel nem tűnt a sarkon egy fehér furgon. „A dobozok, megjöttek a dobozok!” – kiáltott fel az egyikük, és néhányan kiváltak a többiek közül, hogy segítsenek a kocsit kipakolni. Aztán még néhányan. És egyre többen. Jól is jöttek a segítő kezek, mert akadt doboz bőven. Akinek mégsem jutott, az előresietett a térre, hogy ott segédkezhessen egymásra rakni az összeset. A csomagok tartalma nem volt más, mint azok az aláírt ívek, amelyeken az Egységben Magyarországért gyűjtött össze az elmúlt hetekben: aláírások, hogy legyen népszavazás a Diákváros ügyéről és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról.
A téren a felhalmozott csomagok előtt rövid sajtótájékoztató zajlott, ahol a megjelent politikusok elmondhatták, mennyi érvényes aláírást sikerült összegyűjteni (a két kérdésre összesen több, mint 470 ezret), mennyi idő volt ezeket összeszámolni és rendszerezni (kevesebb, mint 24 óra), mennyi ideje van ugyanerre a Választási Irodának (legfeljebb 60 nap), és mennyire hálásak az aktivistáknak, akiknek a munkája nélkülözhetetlennek bizonyult (nagyon).
És hogy kik a titokzatos „aktivisták”, akik összegyűjtötték az aláírásokat, kivitték a Kossuth térre, aztán pedig onnan a Nemzeti Választási Irodába? Bárki. Nem hírességek, nem feltétlenül pártok tagjai. Mindenféle korosztályú, nemű és világnézetű emberek, akiknek egyszerűen csak kezd elegük lenni, és szerettek volna tenni valamit, hogy ezt megmutassák. Az eredmény pedig, ha nem is ér az égig, de most már jól látszik nagyobb távolságból is.
