Pedig Orbán februárban bejelentette, hogy beadták, és most várjuk az eredményt. De nem hat: a magyarországi infláció márciusban 25% fölött maradt, alig 2 ezreléket csökkent éves összevetésben februárhoz képest.
Nagy Márton ezt a 2 ezrelékes csökkenést persze hatalmas sikerként értékeli, de a valóság ezzel szemben az, hogy
Magyarország előre ment: továbbra is toronymagasan vezeti az uniós inflációs ranglistát. Sőt, összeurópai tekintetben javított a helyezésén.
Ukrajnát eddig is megelőztük az áremelkedésben (könnyű nekik, nincs a szomszédjukban háború) de már Moldova előtt is állunk. Pedig nekik van, sőt, még puccskísérlet is volt náluk februárban.
A magyar infláció már több mint háromszorosa a hanyatló-haldokló Nyugaténak, nyilván azért, mert így lesz Magyarországból az 5 legélhetőbb európai ország egyike. Az eurozóna inflációja márciusban 6,9% volt, 8,5-ről csökkent le. Azaz ott már mérséklődik, és egyszámjegyű, ami nálunk a kormány által kijelölt cél az év végére.
Orbán még tavaly ősszel parancsolta meg, hogy csökkentsék arra szintre, amit a saját propagandája történelmi katasztrófaként szeret keretezni, és azt állítja, máshol is, sőt, mindenhol, ugyanolyan rossz, sőt rosszabb, mint nálunk.
Pedig ez nincs így: a szankciós infláció valahogy Magyarországot sújtja a messze legjobban.
A nem is érzékelhető csökkentés azt jelenti, hogy egyre messzebb kerülünk az elvi céltól, az egyszámjegyű inflációtól. De ha még el is érnénk, az se jelentené, hogy megáll az áremelkedés.
A bázishatás miatt ugyanis csak az infláció csökkenne, de az árak nemhogy csökkennének, még csak meg se állnak. Továbbra is emelkedni fognak, csak a növekedésük üteme mérséklődne valamelyest.
- De mivel még csak nem is mérséklődik, az évi 25%-os átlagár-emelkedés a jelenlegi ütemben 3 év alatt meg fogja felezni a magyarok jövedelmét.
- Továbbá, mivel az inflációt a hivatalosan is 40% fölötti élelmiszer-áremelkedés húzza, a bevételeik arányában létfenntartásra legtöbbet költő, az alsó decilisekbe tartozó szegényebb rétegekkel ez már 2 év alatt megtörténik: elvesztik jövedelmük értékének felét.
Az infláció az egyik ún. szegényadó, a jövedéki és a forgalmi mellett. Az utóbbiból következik, hogy a kormány nem is nagyon érdekelt az infláció csökkentésében, mert annak arányában nő az áfa-bevétele, ami segít egyensúlyban tartani a költségvetést, és elodázni az államcsődöt.
Azaz az infláció egyfajta, a kiskereskedelembe kiszervezett adóbehajtás: a lakosságtól beszedett pénzből próbálják pótolni a választás előtt kiürített büdzsé hiányát.
Az idei költségvetést még tavaly júniusban fogadta el a Fidesz-KDNP, de az év végére csúnyán megbukott. Karácsony és szilveszter között rendeletben(!) írták át teljesen.
A Holdról is látszó kormánypárti többség csak március utolsó napján, 3 hónappal az életbe lépése után(!) szavazta meg. (Erre se értek rá, mint a NATO-bővítésre, és így néz ki nálunk a jogállami és demokratikus rendeleti-vészhelyzeti kormányzás.)
De 2 hét se kellett, és az új költségvetés is megbukott.
Az inflációnak ugyanis még ezt, az Európa-bajnok mértékét is csak a forint mesterségesen erősített árfolyamával tudta elérni az állam. Az euróval összevetve 370-380-es árfolyam tartásához az MNB 18%-ra emelte az irányadó kamatlábat. Amiből viszont az következett, hogy a kormány kap ugyan hitelt a költekezéséhez, de horrorisztikus árat vagyunk kénytelenek fizetni érte.
A bankároknál alapvetés, hogy aki 10%-os kamattal akar hitelt fölvenni, annak nem szabad adni, mert nincs annyi esze, hogy vissza tudja fizetni. A magyar állam pedig majdnem kétszer akkorra kamatra kér kölcsön.
Ebből persze következett, hogy az államadósság kamatterhei pár év alatt megháromszorozódtak(!). Már idén elérik a 3000 milliárd forintot, ami a teljes költségvetési hiánynak felel meg, az államnak nincs semmilyen pénzügyi mozgástere.
Amiből szükségszerűn vagy drasztikus megszorítások következnek, vagy államcsőd.
Egyszerre brutális infláció és brutális államadósság-növekedés – ilyet Magyarország legutóbb a múlt század 80-as, 90-es éveinek fordulóján látott. Akkor ebből általános elszegényedés és rendszerváltás következett.
De amíg a(z akkori) kommunisták ezzel egy működésképtelen gazdasági modell és az olajáremelkedések eredményeképp voltak kénytelen szembesülni, Orbán ezt a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetéhez való csatlakozás után, egy, a II. világháború vége óta nem látott gazdasági konjunktúra (“az elmúlt 100 év legjobb 10 éve”) és 10 Marshall-segélynyi uniós ingyenpénz után érte el.
Mert legalább kormányozni tudnak. Ugye.