Szeptember 15. és szeptember 29. között minden, oktatási intézményben pedagógusként fogalalkoztatott dolgozónak nyilatkoznia kellett, elfogadja-e a státusztörvényként emlegetett, pedagógus jogállást szabályozó törvény szabta új keretrendszert. Aki igennel felelt erre a kérdésre, annak 2024. január 1-től „köznevelési foglalkoztatott” lesz a státusza; ez az új jogállás egyben újfajta foglalkoztatási kereteket és bérszámítást is jelent. Aki úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha a törvény szerint foglalkoztatnák, annak még november végéig kellett a munkahelyén maradnia, utána a foglalkoztatására már nem volt lehetőség. Az így távozóknak, mivel nem felmondtak, hanem a munkáltató nem működik velük együtt tovább, végkielégítés jár. Ennek összegéről a törvény látszólag egyértelműen fogalmaz:
az érintett végkielégítésének mértéke 20 év jogosító időig egyhavi, 20-30 év jogosító idő esetében kéthavi, 30 évnél több jogosító idő esetében háromhavi illetményének megfelelő összeg.
Mégis, úgy tűnik, a tankerületek jogértelmezése meglehetősen rugalmas. Egyre-másra szólalnak fel azok a pedagógusok, akik kevesebb pénzt kaptak, mint ami jár nekik, olyan indokokkal, amelyek nehezen megindokolhatóak. Van, aki egyházi iskolából váltott államiba az elmúlt évtizedek alatt, és a tankerület a végkielégítés kiszámolásakor nem vette figyelembe az egyházi iskolában töltött éveket; van, akinek a havi bérét a pótlékokkal és kedvezményekkel együtt számolták, másoknak ezeket levonták a végkielégítés kiszámolásakor; az „illetmény” kifejezés, úgy látszik, minden tankerületi vezetőnek mást jelent. Abban viszont nem nagyon volt különbség, hogy a tankerületek az utolsó pillanatig vártak a végkielégítések kifizetésével. Hivatalosan a november 30-át követő ötödik munkanap volt a kifizetések végső határideje, és a legtöbb felmondott pedagógusnak december első hetében, sokaknak december 5-én érkezett meg a számlájára a ki tudja, hogyan kiszámolt összeg. Ha valaki úgy érzi, hogy nem kapta meg, ami neki jár, és jogi útra tereli az ügyet, az év végével rögtön időt is veszít, a harminc napos válaszadási határidők miatt ha gyorsan jelzi is, hogy itt valami nincs rendben, érdemi választ idén már biztosan nem kap.
Azok sem jártak sokkal jobban, akik elfogadtak a státusztörvény nyújtotta új keretrendszert, és maradtak az oktatási rendszerben köznevelési foglalkoztatottként. Ők azért várták a november végét, mert a törvény értelmében akkor kaphatták meg a szeptemberben előre kiszámolt és felajánlott várható bérük, illetve a tanév vége óta kifizetett bérük közti különbözetet visszamenőleg. Mindenki hónapok óta számolgatta, mennyi pénzre számíthat.
Ehhez képest volt, akinek tízezer forint érkezett a számlájára, volt, akinek negyven. Mármint nem negyvenezer, hanem negyven forint.
Nagy kérdés, hogy aki így járt, mennyire motivált most, hogy a pályán maradjon: az ígért előnyök egyelőre nemigen mutatkoznak, így nagy az esély rá, hogy tanév végén egy újabb felmondási hullám várható, ami tovább növeli a rendszerben maradók munkaterheit. Előbb-utóbb emiatt közülük is besokallnak néhányan… és ezzel egy olyan spirálba kerül a rendszer, amiből nemigen látszik a kivezető út.
A felmondó pedagógusok Facebook-csoportokban és más közösségi felületeken igyekeznek támogatni egymást. Itt derült ki, hogy az, aki szerencsés, és az őt foglalkoztató tankerület bőkezűen számolt és adott végkielégítést vagy bérpótlékot, nem feltétlenül tudja, hogy ez mi alapján történt: a pénz a legtöbb esetben megérkezett, az elszámolás és a bérjegyzék azóta sem. Valahol bizonyára megvan, hiszen, aki utánajár, az megkapja – sok helyen viszont nem küldik ki automatikusan, így csak találgatni lehet, hogy az adott tankerület mi alapján számolt. Aki több pénzt kapott, mint amennyit várt, nem feltétlenül mer utánajárni, mert mindenki ismeri a pórul jártak történeteit – nehogy véletlenül kiderüljön, hogy tévedtek, és visszakérjenek a kifizetett összegből. Így viszont marad a találgatás, és annak elfogadása, hogy pedagógusnak lenni egyfajta izgalmas szerencsejáték: bármikor történhet bármi, és annak az ellenkezője is. Semmi sem biztos: sem a munkaidő, sem a fizetés, sem az, hogy a munkáltatónak éppen mennyire van kedve betartani a vonatkozó törvényeket és jogszabályokat.